A párizsi ’Shakespeare and Company’ több, mint könyvesbolt. Nélküle nem lehet megírni a XX. századi francia irodalom történetét.
Véletlenek szerencsés összjátéka
1917-ben Párizsba érkezett a New Jersey-beli Princetonból egy presbiteriánus lelkész lánya. Sylvia Beach abban a városban akart kedvenc íróitól olvasni, ahol éltek, és ahol regényeik játszódnak.
Sok időt töltött a Szajna-parton klasszikusokkal a kezében. Közben elkezdte a kortárs francia irodalom is érdekelni. Meg akart ismerkedni a kor legfelkapottabb íróival. Rövidesen a francia irodalom egyik legjobb ismerője és a párizsi irodalmi kávéházak törzsvendége lett. Barátságot kötött az akkoriban jól ismert párizsi könyvkereskedővel, Adrienne Monnierrel. Boltja fogalom volt irodalmi körökben. Proust több írásában is előkerül, mint a két világháború közötti időszak jelenős párizsi intézménye. Beach és Monnier később barátnőkből élettársak lettek.
Beach és Monnier a háború után.
A fiatal Sylvia Beach rájött, miként tudna szenvedélyének hódolva megélhetéséről is gondoskodni: Barátnőjéhez hasonlóan könyvesboltot nyit! De könyvkereskedés volt már elég Párizsban, ezért egy különleges bolt ötlete merült fel benne: Angol nyelvű kötetekre fog specializálódni! A gondolatot tett követte. 1919. november 19-én megnyílt a ’Shakespeare and Company’.
Sylvia Beach. Ritkán mosolygott.
Az üzlet krónikája része a XX. századi francia és angolszász irodalom történetének. Sylvia Beach nem egyszerűen könyvkereskedést, kulturális centrumot hozott létre. A francia irodalmi élet egyik központja volt, és lehetőséget adott a francia-amerikai irodalmi kapcsolatfelvételre. A ’Shakespeare and Company’ nélkül nem áramlott volna be Amerika szele Párizsba, hogy aztán számottevő hatást gyakoroljon a ’20-as évek francia irodalmára. Itt ismerte meg a korszak két meghatározó francia írója, Paul Valéry és a későbbi Nobel-díjas André Gide az angolul író kollégákat, Beckettet, Hemingwayt, Joyce-ot, Scott Fitzgeraldot valamint Henry Millert és írásaikat. Mindannyian sok időt töltöttek a Latin negyed szívében, a Rue de l’Odéonon működő boltban.
Egy furcsa barátság
Sylvia Beach és James Joyce
Legendás volt Sylvia Beach és James Joyce barátsága. 1921-ben Beach lett az ’Ulysses’ első kiadója. Nem zavarta, hogy Joyce máig ható regényének felkarolása miatt rossz hírbe keveredett. A könyvet ugyanis megjelenésekor vulgárisként és obszcénként bélyegezték meg. Mindkettő távol állt a regénytől és Beachtől is. Habár a ’Shakespeare and Company’ a többnyire szabados életmódjukról ismert fiatal írók törzshelye volt, tulajdonosa megmaradt egy presbiter lelkész lányának. A kortársak leírása szerint szerény, visszahúzódó, meglehetősen vaskalapos, fantáziátlan hölgy volt, akiből teljesen hiányzott a humorérzék.
Ezért meglepő, hogy csodálója, majd barátja lett James Joycenak: Az irodalom bohém megújítója és a karót nyelt könyvkereskedő. Miss Beach fantáziátlanságát mutatja, hogy fel se tűnt, hogy Joyce ’Sylvia’ című költeményével egyszerre utalt rá és könyvesboltjára. Talán nem olvasta Shakespeare vígjátékát, ’A két veronai nemes’-t, amelyben elhangzik a szállóigévé vált kérdés: Who is Silvia?
Annyira különböző volt, ahogy ez a két ember élt és gondolkodott a világ dolgairól, hogy irodalomtörténészek feltételezése szerint barátságuk félreértés volt. Azt sem zárják ki, hogy Beach csak Joyce korai köteteit ismerte. Az ’Ulysses’-ért már nem rajongott volna, ha olvasta volna.
Példaképe, Joyce hatására Beach maga is írói babérokra tört. A kritikusok azonban egyetértettek, hogy távol volt a nagy mestertől. 1965-ben ’Shakespeare and Company’ címen megjelent könyvét sem irodalmi értéke miatt érdemes elolvasni, hanem mert egyedülálló bepillantást enged a két világháború közötti évek francia és angolszász irodalmi életébe.
Lassú hanyatlás
Az arany ’20-as évek végével a ’Shakespeare and Company’ is veszített fényéből, bár a világháborúig a francia irodalmi élet megkerülhetetlen intézménye maradt. A naiv Beach úgy hitte, a nácik angol kötetekkel a hónuk alatt fognak a partraszálló amerikaiak elől menekülni. Ezért ’44 nyarán a fosztogatástól tartva bezárta a boltot. Így az amerikai tiszt, aki egy Jeep-en érkezve ’felszabadította’ a ’Shakespeare and Company’-t, lehúzott redőnyöket talált. Sajnálta, hogy többet már fel sem húzták, ugyanis korábban törzsvendég volt: Ernest Hemingway.
Beach és Hemingway
Sylvia Beach ’62-es halála után a szintén évtizedek óta Párizsban könyvekkel kereskedő amerikai George Whitman ’Shakespeare and Company’ névre keresztelte saját üzletét. Az 1951-ben a Notre Dame tőszomszédságában, a Rue de la Bûcherie 37 alatt ’Le Mistral’ néven nyílt könyvesbolt az új névvel rövid idő alatt az írók és az irodalom szerelmeseinek törzshelye lett.
George Whitman
Irodalmi műhelyből turistalátványosság
Az utóbbi években sokkal inkább turisták, mint irodalmárok látogatják a Szajna-parti intézményt. Hiába a XVI. századi kolostor falai, amelyek között a ’20-as években készült, antikvár könyvekkel telezsúfolt polcok állnak, a ’Shakespeare and Company’ napjainkban távol van egy hangulatos könyvoázistól. Igazi turistagyár, ahol az ázsiai és amerikai látogatók a tiltás ellenére bőszen kattintgatják fényképezőgépeiket. Nincs ez másképp a bolt melletti kávézóval sem.
Nagy a zsúfoltság.
Kevés a nyugodt zug.
Aki hozzám hasonlóan vásárol, idézettel díszített zacsiban viheti haza a zsákmányt. Voltaire-ről lesz még szó a cikkben!
A kávézó kívülről kellemesnek tűnik.
Belül rám turistagyár benyomását tette. Párizsban élő bloggertársam szerint a látszat csal: "Egy könyv és egy kávé társaságában már sok kellemes órát eltöltöttem a 'Shakespeare & Co.-nál'."
Viszont aki a tömeg ellenére időt szán a keresgélésre, igazi ritkaságokra, első kiadásokra és szétolvasott, de nagyszerű regényekre bukkanhat akár 1 euróért is!
A könyvkereskedést napjainkban a ’Shakespeare and Company’ újraalapítójának, George Whitmannek a lánya irányítja, akit apja Beach tiszteletére Sylviának keresztelt. Vélhetőleg csak az üzlet kedvéért, de igyekszik őrizni a tradíciókat. Így továbbra is lehetőséget ad fiatal, még fel nem fedezett, nehéz anyagi helyzetű íróknak, hogy a bolt feletti szobákban éjszakázzanak. Cserébe csak néhány órát kell a boltban dolgozniuk és mielőtt reggel, - szigorúan a nyitás előtt – távoznak, egy fényképet hátrahagyniuk. Ezt a bolt archiválja, és ha a szállóvendég híres író lesz, büszkén mutogatja. De miért nem vagyunk meglepődve, hogy a 13 ágy nagy részét fizető vendégek foglalják el?
Sylvia Whitman
A ráadás
Aki nem telik be a ’Shakespeare and Company’-val, átmehet a közeli ’Le Procope’-be. Ez a lerégebbi ma is működő vendéglő (brasserie) Párizsban. 1686 óta szolgálják fel az italokat és ételeket. Asztalainál egykor Voltaire, Rousseau és Verlaine vitatkoztak az élet nagy kérdéseiről. Hogy a nagy filozófusok mi fogyasztottak, nem tudni. A mai vendég viszont tiszteletükre potom 38,50 euróért kirendelheti a háromfogásos ’The Philosophes’ menüt.
Petrus Szabolcs
