Deborah Feldman (1986) a világ közepén, New Yorkban, egyszersmind teljes izolációban, a metropolisz Williamsburg nevű városrészében nőtt fel. Brooklynnak ezt a negyedét csak az East River és 2-3 kilométer választja el a lüktető Manhattantől. A 200.000 lakó fele ultraortodox zsidó. Párhuzamos valóságban élnek. Deborah 2009-ben, fia születése után a menekülés mellett dönt. A zárt világot, a fiatalságát tönkretevő vallási fanatizmust ’Untortodox’ címmel 2012-ben önéletrajzi kötetben tárta a közvélemény elé. A megrázó kötetből a Netflix 4 részes minisorozatot készített és a hónap közepétől a könyv végre magyar fordításban is elérhető lesz.
Az írónő...
...és kötete.
A williamsburgi zsidók többsége a haszidizmus szatmári irányzatát követi. A vallási iskola neve magyar gyökereire utal: egy Holokausztot túlélő, majd New Yorkba kivándorolt szatmárnémeti rabbi alapította. Az elnevezés az átlag magyarnak mégsem mond semmit. Pedig tudjuk, kik ők. Hozzátartoznak minden zsidónegyed utcaképéhez: XIX. századi hagyományt követve a férfiak sötét selyemkaftánt, prémkalapot, fehér harisnyát, fekete lakkcipőt, valamint hosszú pajeszt és szakállt viselnek. A nők parókával, illetve kendővel fedik kopaszra borotvált fejüket; ruházatuk a váll, a csuklók és a bokák között mindent fed. Rendszerint feketét és egy-egy fehér ruhadarabot viselnek. A piros, az ördög színe tabu.
Ultraortodox zsidó család Williamsburgban. Már csak a lakosság felét teszik ki.
A városrész kiváló fekvése okán egyre felkapottabb. Megindult a dzsentrifikáció.
A budapesti szatmáriak hasszidok nemrég felújított zsinagógája Óbudán. Sokáig az MTV használta az épületet. Az olvasók hívták fel a figyelmem a tévedésre. Azt is megtudtam, hogy a szatmáriaknak a Kazinczy utcában van a zsinagógájuk.
Már megjelenésük mutatja, hogy szélsőségesen konzervatív tanokat követnek. A haszidizmus (=jámbor) lényege, hogy az Isten iránti határtalan szeretetet nem csak a vallási előírások betartásával, hanem az egész életvezetéssel kell bizonyítani. Ez azonban nem jelent önmegtartóztatást; az Istent őszinte örömmel, tánccal-dallal kell szolgálni. Ez a furcsa tanítás különös, rituális szertartások sokaságát hívta éltre. Személyes konklúzióm: szívből kell jönnie az önsanyargatásnak, amit még nevén se szabad nevezni.
Szatmári zsinagóga. A nők csak elkülönítve, paraván mögött imádkozhatnak. A nagyhatalmú rabbit és a többi férfit csak a falba fúrt kis lyukakon keresztül láthatják.
A XVIII. századtól Kelet-(Közép)-Európában született és népszerűvé vált irányzatot, a haszidizmust a Holokauszt után sokan kihaltként könyvelték el. A népírtást túlélt maroknyi haszidistának az USA-ba kivándorolva mégis sikerült életben tartania azt. Napjainkban – elsősorban a magas születésszám következtében – a leggyorsabban növekvő ortodox csoport.
A haszidizmus történelemszemléletében is szélsőséges:
1) A Holokausztot Isten büntetésének tartják:
„Hitler Isten küldötte volt. Rajta keresztül büntette a zsidókat, mert letértek a helyes útról. Azért jött, hogy megtisztítson minket, hogy az asszimilálódott zsidókat eltüntesse a Föld színéről. Azokat, akik azt hitték, úgy élhetnek, mint bárki más, a kiválasztottságukat lemoshatják magukról. Miattuk bűnhődtünk mindannyian.”
– tanulja Deborah a williamsburgi zsidó iskolában.
2) Elutasítják a cionuzmust. Még Izraelbe utazni is bűn. Minden évben felvonulást szerveznek Manhattanben, hogy a Zsidó Állam megsemmisítését követeljék – vajon csatlakoznak hozzájuk a palesztinok is? Nézetük szerint a messiás eljöveteléig a zsidóságnak diaszpórában kell élnie. Izrael Állam alapítása és fenntartása súlyos vétek az isteni parancs ellen, amely szükségszerűen példás büntetést, újabb Holokausztot fog eredményezni.
A szatmári zsidók Izrael elszánt ellenségei.
Ultraortodox zsidó, palesztin, két jó barát?!
A haszidizmus a vallások, kultúrák közötti párbeszéd helyett elkülönülésre, bizalmatlanságra nevel:
„Soha ne bízz egy gojban! A kedvességük mindig álca. Mind gyűlöli a zsidókat, azok is, akik az ellenkezőjét hangoztatják.” – figyelmezteti nagyanyja Deboraht. „Különös érzés, hogy emberek milliárdjai utálnak, pedig még sosem találkoztunk”
– gondolja zavarodottan a tizenéves lány.
A szatmáriak, akiket a williamsburgi keresztény templomok környékére vezet a dolguk, rá se pillantanak az istenházakra. Átmennek az úttest másik oldalára. Aki csak rápillant a gonoszra, a sátánnal kokettál – tanítja a vallásuk. Ha vallási (in)toleranciáról van szó, jegyezzük meg, hogy a judaizmus a kereszténységgel és az iszlámmal ellentétben nem térítő vallás. Másokat nem kényszerítenek a hitükre. Igaz, kapcsolatot sem akarnak más vallások követőivel.
Nem vegyülnek...
Deborah az iskolában aztán is megtudja, hogy az antiszemitizmusért a világias zsidók felelnek:
„A XX. században azért lángolt fel Európában ismét az antiszemitizmus, mert a zsidók elfelejtették, hol a helyük. Sikeresebbek, gazdagabbak, tanultabbak lettek, mint sok goj. Érthető, hogy ők ezt nem tűrhették.”
Mindennapok egy ortodox családban
Deborah nagyszüleinél nevelkedik. Így nem csak a szatmári haszidistákon, hanem Budapesten született nagyanyján kersztül is kapcsolódik a magyarsághoz.
A kóser
A williamsburgi mindennapokat a szigorú vallási előírások uralják. A konyhában a kóser miden szabályát betartják. A nagymama fél életét főzéssel tölti, mert bizonytalan eredetű, kész, félig kész termék nem kerülhet Feldmanék konyhájába. Deborah ebben nevelkedik, mindent magától értetődőnek vesz.
„Hogy lehetsz zsidó, ha nem tartod a kósert?”
– álmélkodik tizenévesen, amikor egy zsidó kislány „bizonytalan eredetű” csokival kínálja.
A shabbat
A shabbat szent. Az előírások még akkor is megkerülhetetlenek maradnak, amikor Deborah férjével már az ortodox zsidók körében népszerű New York-i elővárosban, Airmontban valamivel szabadabb szellemben él. Terhessége alatt pechjére shabbatkor fogja el egy komoly rosszullét. Élet-halálról van szó, ezért a rabbik szerint is szabad telefonálni. Felhívja orvosát, aki azonnali vizsgálatot javasol. Kocsival kellene menni. De shabbat van! Deboráht mindez már rég nem érdekli. Férje viszont hezitál. Félti a felségét és a magzatot. De megláthatják a szomszédok?!
A gojok világa
A haszidisták izoláltan élnek; gojkkal nem szívesen érintkeznek. Minden kívülállóban potenciális veszélyt látnak. Nem érdekli őket, mi történik mikrokozmoszukon kívül. Deborah 15 évesen lát először újságot a nagyapja kezében. Még aznap egy rádió is bekerül a Feldman-háztartásba! 2001. szeptember 11. van…
Világi könyv, zene, film – minden tilos. A szórakozás helye is a vallási közösség. A nők csak ott, férfiak jelenlétében és kizárólag egyházi dalokat énekelhetnek. A tinédzser Deborah egyszer, titokban mégis eljut egy moziba:
„Csak az első képkockák után eszméltünk rá, hogy nem egy rajzfilmre ültünk be. Megijedtünk. Hús-vér embereket nézünk a vásznon! Ez még nagyobb bűn.”
A mozizásn mérföldkő az életében. Egy thrillert néznek meg.
„Mégsem vagyok olyan rossz helyen Williemsburgban, ha ilyen mocskos és veszélyes a kinti világ”
- gondolja először. Aztán rájön:
„A veszélyekkel bátran szembenéző társadalom jobb, mint amelyik izolál, és elzár a tudástól, amely segítene a veszélyek legyőzésében.”
Ezt a bátor szemlélet tükröződik az egész könyvön. Deborah nem egy meggyötört, menekülő nő, hanem önálló, határozott individuum. Mindennél fontosabbnak tartja a választás szabadságát, még a tévedés árán is.
Az öltözködés
A gyerekekre még nem vonatkoznak olyan szigorú öltözködési előírások, mint az asszonyokra, de már sok az abszurd előírás. Deboráht egyszer tanítónője az igazgatónőhöz, ő pedig szigorú megrovással haza küldi:
„Nincs blúz a pulóvered alatt. Igazán tudhatnád, hogy kötött ruha nem érintkezhet a bőrrel.”
A nyelv
Napjainkban sok szó esik a nyelvtudás központi szerepéről az integrációban. A haszidisták is tudják, hogy nyelvismeret nélkül nincs társadalmi beilleszkedés és felemelkedés. Éppen ezért tiltják az angolt a beszédben és még inkább az írásban és olvasásban. A héber szent; a vallásnak van fenntartva. A jiddis a mindennapok nyelve. A világias, tisztátalan angol hivatalosan csak az iskolai nyelv-, és irodalomórákon kerülhet elő. A közösség vezetői féltik az újabb generációkat az angoltól:
„Az angoltudás olyan, mint egy lassan ható méreg. Aki szóban vagy írásban túl sokat használja, annak elsötétül a lelke; nem fogja hallani Isten szavát.”
A tudás a bűn forrása
Mint minden vallási fanatizmus, a haszidizmus is fél a gondolkodó embertől; tanulás-, és tudásellenes.
„A túl sok tanulás megöli a lelket” – hallják a gyerekek a tanulás templomában, az iskolában. A williemsburgi haszidista lányiskolában nem is viszik túlzásba az oktatást. A vallási előírások biflázása, valamint a feleség-, és anyaszerepre nevelés állnak a középpontban. Deborah-nak ez kevés, de kilátásai nem túl rózsásak:
„Biztos nem tanulhatok tovább. Már a „felsőoktatás” szót is kicenzúrák a könyveinkből. Azt mondják, a tanulás nem vezet semmi jóra. A tanulás ez az első lépés a Williamsburgból kivezető úton, ami a szabadosság, az erkölcstelenség útja. A bűnök spirálja, ami egyre távolabb taszít Istentől.”
Deborah mégis többet akar tudni a világról. Egy tiltott helyen lesz törzsvendég: a New York-i közkönyvtár williamsburgi fiókjában!
Az ortodox tanítók félelmei beigazolódnak. Ismeretei tágulnak, gondolkodni kezd. Kritikussá válik a megkérdőjelezhetetlenként hirdetett dogmákkal szemben:
„Angolul kezdem olvasni a Tórát. Hallatlan bűn. De érteni akarom, mi áll benne. Rájövök, Dávid nem volt olyan tökéletes, ahogy az iskolában tanítják. Elvesztem az ártatlanságom. Rájövök, a tekintély is megkérdőjelezhető.”
Nő = a tisztátalanság és a bűn forrása
Az ortodox férfi tart a nőktől.
Nő = bűn
Ha megmutat valamit a tiltott testrészekből (ervah), tehát a váll, a csuklók és a bokák közötti területből, és egy férfit kísértésbe ejt, az „természetesen” a nő hibája. A hasonló argumentáció nem áll távol „felvilágosult” világunktól sem. Nem kellett volna kihívóan öltözködni, kacérkodni – reagálnak sokan nemi erőszak hallatán.
Nő = tisztátalanság
Ciklusa alatt különösen szennyes. Ezért sok előírás és nem ritkán megalázó rituálé kapcsolódik a menstruáció utáni testi, és lelki megtisztuláshoz. A ciklus végén a rabbi 10 napon keresztül ellenőrzi, hogy a fehérneműn valóban nincs-e vérfolt. Ez után jöhet a mikve, majd a házas élet.
Rabbik tanulmányoznak egy felavatás előtt álló mikvét. A vallási előírásoknak megfelel, de a higéniával komoly problémák vannak.
Deborah a lelki és testi megtisztulás helyén, a mikvében először övsömört, majd hüvelyi fertőzések sorozatát szedi össze. Csodálkozunk? - nők sokasága csutakolja magát egy viszonylag kicsi, langy meleg vízű medencében. Ennyit a józan ész kontra vallási előírások közötti meccsről.
Asszony lesz a lányból
Deborah kijárja a williamsburgi haszidista lányiskolát. 16 éves. A következő tanévtől már ugyanott tanít angolt. XIX. századi angol regényekre emlékeztető oktatási viszonyok. De a végzettség hiányának a közösség szempontjából semmi jelentősége. A vallási előírásokra és a házas életre nevelésre fókuszáló iskola amúgy sem ad államilag elismert oklevelet. Az angol pedig jelentéktelen tantárgy. Csak az utolsó évben, mint szükséges rossz szerepel a tantervben. Miért ne lehetne képzettség nélkül tanítani?!
Deborah boldog. Munkája van, világi tárgyat tanít. Szabadnak érzi magát.
Habár még titokban, de már lázadt. Mégis természetesnek veszi, hogy 17 éves korában a házasságközvetítő bevonásával nagyszülei választanak számára jövendőbelit. Nincsenek nagy túlzott elvárásai:
„Olyat szeretnék, aki nem szegi le szemérmesen a fejét minden nő, még saját nagyanyja társaságában is, aki engedi, hogy olvassak, hogy Manhattanbe metrózzak és ott utcazenészeket hallgassak.”
Kit rejt a fátyol?
A választás a hat évvel idősebb Elire esik. Deborah élvezi a lázas készülődést. Egy ortodox nő se előtte, se utána nem kap annyi figyelmet, mint jegyessége alatt. Izgatottan várja az esküvőt és a házas életet. Izgalomra van is ok, mert a haszidisták nem ismernek tréfát, ha prüdériáról van szó. Nagyanyja szerint „az extra virgin nem olyan kifejezés, amit egy lánynak értenie kéne.” Pedig Deborah csak az olivaolajon olvasott felirat értelmére kérdez rá. A házasság előtt álló ortodox fiúk csak csoportos maszturbálás formájában találkoznak a szexualitással. Az ellenkező nem testéről semmit se tudnak. Deborah egyik barátnőjének a sürgősségi osztályon végződik a nászéjszakája. Az újdonsült férje összetéveszti a vaginát az ánusszal. A szülői prüdériát házasság előtti tragikomikus szexuális felvilágosító órák hivatottak ellensúlyozni:
„… a folyosó kis ajtóhoz vezet, ezen belépve a forráshoz (mekor) jutunk - mindezt demonstrálja is nekem, amint hüvelyk- és mutatóujjával kört formál, másik mutatóujját pedig ki-be mozgatja. Mégse értem. Hol ez az ajtó? A pisilőlyuk sokkal kisebb – félbeszakítom. - Nálam nincs ilyen ajtó – mondom idegesen. - Ami van, az pedig túl szűk. – Dehogy nincsen – nyugtat. Nem, tényleg nincsen – felelem, de kételkedni kezdek magamban. Lehet, hogy eddig nem vettem észre? – Meg fogod találni. Menj be a fürdőszobába, és keresd meg! – mondja. Akaratom ellenére engedelmeskedem. A mosdóba WC-papírt csavarok a mutatóujjamra, és kutatni kezdek a lábam között. Semmi.”
A nászéjszakán kiderül, tényleg probléma van. Egyrészt az eddig fiúk társaságában maszturbáló Elit nem izgatja fel eléggé a sötét hálószobában takaró alatt, hálóingben mereven fekvő Doborah. Másrészt az ara nyílása tényleg túl szűk. A behatolás nem sikerül. Deborah bizonytalan. Ez volt az aktus? – kérdi magától. Elitől nem meri. A férj pedig nem mond semmit, de másnap apjához fordul. Futótűzként terjed a hír a családban: A frigy nem lett elhálva. Hirtelen ez lesz az egyetlen téma egy közösségben, ahol egyébként az intimitásról beszélni bűn. Deborah elsüllyed szégyenében. Anyósa, anyja orvostól orvosig hurcolja. A kétségbeesés nagy. Még egy a goj specialistát is felkeresnek! Végül kiderül, Deborah vaginizmusban szenved; aktus előtt izmai görcsbe rándulnak, összeszűkítik a vaginát, fájdalmassá, illetve lehetetlenné téve a közösülést. Egy lelki okokra visszavezethető megbetegedést a Deborah nehezedő nyomás alatt kúrálni?! Hónapokig nem javul a helyzet. Egy este aztán férje nem jön haza. Deborah-t anyósa tájékoztatja: Eli elhagyta.
Eli családja igazán nincs meglepve. Deborah egyébként is problémás partinak számított. Apja mentálisan zavart, anyja pedig elhagyta a közösséget, ráadásul – lányán kívül mindenki tudja -, leszbikus. Ergo Deborah génjeiben hordozza az őrületet.
Eli, nem mutatja, mert „az érzelemnyilvánítás a gyengeség jele”, de a maga módján szereti feleségét. Életében először és valószínűleg utoljára a sarkára áll, visszatér Deborah-hoz. A valamivel szabadabb légkörű Airmontba költöznek. Deborah-t hónapokig orvosok, pszichológusok kezelik. Az eredmény nem marad el: 19 évesen fiút hoz a világra.
Airmontban valamivel lazábbak a mindennapok.
Deborah, Eli és fiúk. a mosoly csak a kamerának szól.
Kitörés és írói karrier
Deborah boldogan, felszabadultan Berlinben.
A házaspár nem együtt, hanem egymás mellett él. Deborah mentálisan egyre távolodik az ortodox közösségtől. Titokban angol irodalmat tanul a Sarah Lawrence College-ban. Jogosítványt szerez, hajat növeszt, az autóban mindig átöltözik, farmert hord! És fontos elhatározásra jut: mielőtt fia betöltené harmadik évét, és megkezdődne a vallási nevelése, szakítani fog. Férjével, családjával és a haszidista közösséggel. Mindent vagy semmit. Tudja, középút nincs.
A Sarah Lawrence College liberális légköréről ismert. A szöges ellentéte az iskoláknak, ahová Deborah korábban járt.
Férje mindebből semmit sem lát. Az ortodox férfiak zárt világában él. Jóval több időt tölt velük, mint családjával. Amit észrevesz felesége szabadosabb életvezetéséből, azt inkább közömbösségből és lustaságból, mint liberális világszemlélete okán, de akceptálja.
Ortodox férfiak egymás között.
Deborah ekkor már önéletrajzi blogot ír álnéven az ortodox nők mindennapjairól, problémáiról és a tabunak számító szexualitásról. Elkészül az „Unorthodox” kézirata is. Egy kiadó rögtön ráharap. Így már anyagi akadálya sincs a menekülésnek. Ugyanis kielégítő jövedelem híján a válás után esélye sem lenne fiára. Az ultraortodoxokat elhagyó nők sokasága veszítette így el gyermekét. 2012-ben, könyve megjelenésével egy időben szakít korábbi életével. Fiával előbb New Yorkba, majd Berlinbe költözik, ahol ma is élnek. A kötet világsiker lesz. 2015-ben egy újabb könyv követi, amelyben az újrakezdés nehézségeiről ír.
Családja árulónak tartja; kitagadja. Szerintük csak az ortodoxok elleni hangulatkeltés volt a célja; Goebbelshez hasonlítják. A haszidisták által rettegett és minduntalan előrejelzett újabb Holokauszt felelősének kiáltják ki.
Habár az ultraortodox közösség és családja is kitaszította, Deborah továbbra is elsősorban zsidónak érzi magát. Sőt, vallási kérdésekben sincsenek előítéletei.
„Ha a fiam ortodox szeretne lenni, nem fogom akadályozni. A választás szabadsága a fontos. Ezt tagadják meg Williamsburgban. Ezért nem akartam, hogy a fiam ott nőjön fel.”
Petrus Szabolcs
