Egy közösség, ahol a többség homoszexuális, mégis az azonos neműek együttélése, házassága, örökbefogadási joga, sőt általában a melegek ellen van. Ez a Vatikán, legalábbis Fréderic Martel interpretációjában.
„A világ legnagyobb meleg közössége”
– mutatja be ’A Vatikán kínos titkai’ című tényfeltáró riportkötet a katolikus egyházat. A francia közíró-szociológus, Fréderic Martel szerint a katolikus papok bort isznak és vizet prédikálnak, amikor gyakorta és hevesen rohannak ki a melegek és jogaik bővítése ellen, miközben
„Castroban, San Francisco világhírű melegnegyedében kevesebb homoszexuális van, mint a Vatikán falai között.”
„Szodoma története az én élettörténetem is.”
Francesco Lepore
Az író Ferenc pápa és Francesco Lepore közötti 2013-as telefonbeszélgetést idézve adja meg a kötet alaphangját. A Vatikánban magas funkciót betöltő Leporénak elege lett a kettős életből. Elhagyta az egyházat, majd könyvben írta meg, milyen volt az élete meleg papként.
„Testileg és lelkileg is belefáradtam a képmutatásba, a kettős beszédbe és a bujkálásba”
– állt a levélben, amit a pápának azt megelőző este küldött, hogy a sajtó nyilvánossága előtt jelentette be reverendája levetését.
„Tisztelem Önben az őszinteséget és a barátságot”
– mondta Ferenc, amikor a levél elolvasása után felhívta Leporét. Martel is felnéz Leporére:
„Könnyebb lett volna hallgatnia, élveznie az egyház védelmét, és továbbra is meleg életet élnie. De akárcsak a maffiában, a katolikus egyházban is a hallgatás a legfontosabb szabály”
– von merész párhuzamot Martel, majd Al Pacinot idézi a ’Keresztapa’ első részéből:
"Don't ever take sides against the family."
Lepore kötete eredetiben, olaszul
Lepore 15 évesen lett egy papi szeminárium bentlakásos hallgatója. Ekkor már tudta, hogy meleg, de nem volt megbékélve önmagával. Papként, a vallás segítségével akart szűzi életet élni. Ez működött is, mígnem 24 évesen Rómába került. A vatikáni Santa Croce Egyetemen egyszerre szembesült a Kúria homofóbiájával és szélsőséges konzervativizmusával, valamint azzal, hogy az egyházi vezetők sokasága tart fent homoszexuális kapcsolatokat szemérmetlen nyíltsággal. Lepore maga is elkezdte kiélni nemi vágyait. Intim viszonyainak köszönhetően jó kapcsolatokat alakított ki. Vatikáni karrierbe kezdett. Néhány év elteltével olyan szemérmetlenül élte ki homoszexualitását, hogy az az olasz bulvársajtóba is bekerült. A botrányt Stanisław Dziwisz (1939), II. János Pál titkára és legfőbb bizalmasa simította el. Leporét ekkor már nyomasztotta a kettős élet és a képmutatás. Néhány év vajúdás után elhagyta a szószéket, hogy melegként, önmagaként élhesse az életét.
Egy megdöbbentő szám
Lepore becslése szerint a vatikáni papok négyötöde meleg! Martél tényként kezeli a számot, anélkül, hogy az egyházat elhagyó meleg pap állítását más forrásokból is ellenőrizte volna. Elegendő igazolásnak tartja a meleg életet élő érsek, püspök, anglikán lelkész és olasz kispapok sokaságának történetét, amelyek a ’A Vatikán kínos titkai’ gerincét adják: szaunapartik férfi prostituáltakkal; Róma legrosszabb hírű negyedeiben testüket pénzért áruló arab fiúkra vadászó egyháziak; kettős életet élő katolikus vezetők; papi szemináriumok növendékei, akik csak azért léptek Isten szolgálatába, hogy az egyház zárt közösségén belül élhessék ki szexuális hajlamaikat.
Történetek sokasága
A legtöbb botrányos történet az érintetteket megnevezve kerül bemutatásra. Így Alfonso López Trujillo (1935-2008) tevékenysége is. A kolumbiai bíboros II. János Pál bizalmasai közé tartozott. 1978-ban, közvetlenül Wojtyła pápává választása után megkapta a legfontosabb kolumbiai egyházi tisztséget, Medellín érseke lett. Ahogy pályája kezdetétől, úgy ebben a tisztségében is nyíltan kampányolt a kolumbiai szélsőjobb mellett. A hagyományos családi értékek elszánt védelmezőjeként 1990-ben a nagyhatalmú Pápai Családügyi Tanács elnöke lett. Gyakran intézett éles kirohanásokat a melegek ellen, miközben fiatal szeminaristákkal folytatott intim viszonyt és titkos római lakást tartott fent, hogy ott meleg prostituáltakkal szórakozhasson. Több szeminarista Trujillo erőszakoskodásáról is beszámolt Martelnek.
Titkára, Alvaro Léon szerint a bíboros római kollégáinak többségével ellentétben nem tudott belenyugodni homoszexuálisába. „Bűnös perverziónak érezte vágyait és fizikai erőszakkal akart magából kiűzni ezeket. A titkár konkrétumokkal is szolgál: Trujillo jó viszonyt ápolt a chilei diktátorral. Augusto Pinochet szemét nagyon szúrták a szociális, társadalmi kérdésekben aktív chilei papok. Az érsek a diktátor kedvében akart járni:
„Ha Chilében volt, gyakran ellátogatott a szegénynegyedekbe, hogy a törődő egyházi vezető látszatát keltve beszéljen az ott szociális munkát végző papokkal. A vizit után a legaktívabbak neveit továbbadta a titkosrendőrségnek. Sokukat rövid idő múlva a milícia kínzókamráiba vitték vagy holtan találták.”
Mindezek ellenére II. János Pál felvette a potenciális utódai listájára. Pápa ugyan nem lett, de 2008-es halálakor XVI. Benedek pápa és Sodano bíboros közösen celebrált emlékmisét. Angelo Sodanot (1927), aki 1991 és 2005 között bíborosi államtitkár, kvázi a Vatikán miniszterelnöke volt, maga is közel állt Pinochethez. Szemet hunyt afelett is, hogy a chilei kormány papokat tartóztat le politikai felforgató tevékenység vádjával.
„Megnyilatkozásaival a diktátor őrangyalává lett, következetesen jelentéktelenítette a diktatúra bűneit”
– véli Léon.
Jean Daniélou
A kötetből megismerhetjük Jean Daniélou (1905-1974) halálának rendhagyó történetét is: orgazmus közben infarktus érte egy meleg prostituált karjai között egy párizsi bordélyban. Halálának a Vatikán kommünikéje szerinti oka költőibb, de kevéssé hihető: „A bíborost az élő Istennel való találkozás apostoli igyekezetében érte a halál.”
Tarcisio Bertone
Előkerül Tarcisio Bertone (1934) XVI. Benedek bíborosi államtitkárának neve is. 2013-ban az olasz sajtó derítette ki, hogy a homofób kirohanásairól ismert egyházi vezető titikoban Róma belvárosában egy jól ismert meleg szauna tulajdonosa lett. Martel maga is felkereste az ’Europa Multiclub’-ot a via Aureliana 40 alatt, Róma egyik legelegánsabb negyedében, amikor anyagot gyűjtött a kötetéhez.
Tényirodalom vagy botránykönyv?
„Személyesen interjúvoltam meg a klérus 1.500 tagját 30 országban. Köztük 41 bíborost, 52 püspököt, 45 apostoli nunciust és több, mint 200 papot és szeminaristák sokaságát. Ebben és több mint 1.000, a témához kapcsolódó tudományos kötet, biográfia és cikk feldolgozásában 80 ember volt a segítségemre”
– írja Martel, igazolva, hogy állításai nem városi pletykákon alapulnak.
Ennek ellenére a német közszolgálati rádió, a Deutschlandfunk (DLF) recenziójában élesen kritizálja a szerzőt.
„Személyes történetek, legyenek bármilyen számosak, nem statisztikai adatok, amelyekre súlyos állításokat szabad alapozni”.
Nem vár-e azonban lehetetlent a német kritikus? Nyilvánvaló, hogy a Vatikán nem vezet statisztikát a meleg katolikus papok arányáról.
A DLF-hez hasonló kritikát fogalmaz meg a vezető német közéleti-kulturális hetilap, a Zeit is:
„A kötet minden megszólalója Martel kiindulópontját erősíti meg: a vatikáni papok döntő többsége homoszexuális és a hierarchián felfelé haladva egyre nő az arányuk. Felmerül a gyanú, hogy a szerző szándékosan csak olyanokkal beszélgetett, akikről előre tudta, hogy meg fogják erősíteni a prekoncepcióját.”
Azt viszont a DLF és a Zeit sem vitatja, hogy a számos interjú és történet olvasmányossá teszi Martél kötetét. Azonban épp a sok történet ad okot egy másik, jogos kritikára, a kötet kuszaságára: Ferenccel kezdődik, majd hírtelen visszaugrik VI. Pálig. Ezt a II. János Pálról, majd több, például chilei kitérő után a XVI. Bendekről szóló fejezetek követik. A könyv tehát nemcsak hogy nem kronológiai sorrendben íródott, de sokszor tartalmilag se kapcsolódnak egymáshoz a fejezetek.
II. János Pál
Martel zenitnek tartja II. János Pál pápaságát: megváltozott a homoszexualitás természete és elterjedsége is.
Karol Wojtyła (1920-2005) 1978-as megválasztása után
„bizalmasai között kevés heteroszexuális volt, és még kevesebb önmegtartóztatásban élő meleg, valóságos bujasággyűrű vette körül”
– emlékszik vissza név nélkül a Kúria egyik tagja.
Mégis II. János Pál volta az a pápa, aki valóságos háborút indított a melegek ellen – mondja egy másik pap, aki akkoriban a vatikáni külügyben dolgozott. II. János Pál személyesen vezette a szexuális védekezés elleni kampányt, amelyet mindkét interjúalany állítása szerint meleg életet élő egyháziak javasoltak, irányítottak és szítottak.
Ezzel összefüggésben Martel egy szabályt is felállít: „Miénél homofóbabbak egy egyházi vezető megszólalásai, annál nagyobb eséllyel homoszexuális.” Véleményét megerősítendő Ferenc pápától idéz:
„Aki szélsőséges nézeteket hangoztat, annak rejtegetni valója van.”
Erre példa Robert Sarah érsek (1945) kirohanása:
„A homoszexuálisok az apokalipszis vadállatai, hétfejű és tízszarvú szörnyek, akiket a Sátán küldött, hogy elpusztítsák az egyházat.”
Sarah és Benedek pápa
Sarah, az Istentiszteleti és Szentségi Kongregáció nyugalmazott prefektusa ugyanebben a 2015-ös eszmefuttatásban az iszlám terrorizmushoz hasonlította az LMBT-mozgalmat.
II. János Pál regnálására tehető a mai formájában ismert botrányéhes bulvársajtó kialakulása, ami új kommunikációs stratégiára késztette a Vatikánt: a híresztelésekből hamar sajtótéma lesz, ezért a legbölcsebb a papok homoszexualitásáról szóló vádakról tudomást se venni, mert a cáfolattal csak felhívnák rájuk a média figyelmét. Kivéve, ha az egyház céljai szolgálatába tudja állítani a médiát. A liberálisabb egyházi vezetők homoszexualitására vonatkozó pletykákat sokszor rejtőzködő meleg, konzervatív papok szivárogtatják ki, hogy így járassák le ellenfeleiket.
XVI. Benedek
Külön fejezet foglalkozik XVI. Benedekkel (2005-2013). Martel szerint Joseph Ratzinger azért mondott le a XV. század óta először Isten földi helytartóságáról, mert a homoszexuálisok és a pedofília elleni kemény fellépésével ellehetetlenítette magát a Vatikánban. Régóta érzehető nyomott hangulata amiatt, hogy a homoszexualitás és a pedofília átszövi az egész egyházát, depresszióba csapott át. Egész életében könyörtelenül és elszántan küzdött a Gonosz ellen, és éppen, amikor a hatalom csúcsára ért, kénytelen volt tudomásul venni, hogy erkölcsi métely veszi körül.
„Hát egyetlen erényes főpapja sincs?”
– fakadt ki egy név nélkül nyilatkozó egyházi vezető visszaemlékezése szerint a repülőn, amikor mexikói-kubai útjáról tartott hazafelé 2012-ben.
Martél interjúinak tanúsága szerint Ratzinger belső rendetlenségnek tartja a homoszexualitást és a melegek két típusát különbözteti meg: azokat, akik érzelmileg, kulturálisan élik meg homoszexualitásukat, és azokat, akik szexuálisan is kiélik azt. Utóbbit bűnnek, ’a hús gyengeségének’ tartja és elutasítja. Azonban éppen ők uralják a Vatikánt. A II. János Pál alatti évtizedekben megszokták, hogy következmények nélkül élhetik ki nemi vágyaikat. Az ennek gátat vetni próbáló német pápát együttes erővel lehetetlenítik el. „Ilyet én még nem láttam. Folyamatosan jöttek a vádaskodó cikkek, az agresszív blogbejegyzések, a gyalázkodó levelek, a világ minden nyelvén, a világ minden országából” – emlékszik vissza Ratzinger egyik bizalmasa.
Felmerül Joseph Ratzinger szexuális orientációjának kérdése is. Mozdulatai és piperkőc öltözködése erősítik a gyanút. Utóbbival kapcsolatos érdekesség, hogy 2007-ben az USA-ban a legtrendibbnek számító férfi divat- és életmódmagazin, az Esquire szerint a pápa volt a legjobban öltözködő férfi a ’ruházati kiegészítő’ kategóriában.
Arnd Bünker a svájci Sankt Galleni Egyetem teológus professzor szerint
„Ratzinger minden pápánál több szomorú szenvedélyt hordoz. Általában jókedélyű, de a szexuális felszabadulás ellensége. Nihilista elhajlásnak tartja, és nem bírja elviselni, ha valaki élvezi a nemi életet.”
A DLF könyvkritikusa közel járhat a valósághoz, amikor azt írja, hogy
„Ratzinger erkölcsös és önmegtartóztató, aki úgy tudott felülkerekedni a saját véleménye szerint bűnös nemi orientációján, hogy lemondott a szexuális örömökről”.
Ferenc elhíresült mondata
"Ha egy ember meleg, keresi Istent és jószándékú, akkor ki vagyok én, hogy megítéljem őt?"
– tette fel a költői kérdést Ferenc pápa újságírók előtt 2013-ban a riói katolikus ifjúsági világtalálkozó után. A liberálisként elkönyvelt pápa legkésőbb innentől a melegek nagy barátja szerepében tetszeleg. Pedig egy meleg egyházi vezető szerint, aki név nélkül nyilatkozott Martelnek, Ferenc nem általában a homoszexuálisok érdekében szólalt meg.
„A homoszexualitás gyanújába keveredett vatikáni vezetőket próbálja így védeni.”
Martel több interjúalanya is beszél arról, hogy a ’melegbarát pápa’ előszeretettel használja a homoszexualitás vádját a hatalmi játszmáiban: ha egy támogatójával szemben merül fel a gyanú, mindent megtesz, hogy a szőnyeg alá legyen söpörve az ügy, ha viszont egy ellenfeleléről szellőzteti meg a sajtó, hogy meleg, segít a lejáratásában. Sőt, előfordul, hogy Ferenc érdekében a bizalmasai szivárogtatják ki az információt.
A melegek emancipációja a paphiány legfőbb oka?!
„Egészséges heteroszexuálisok sosem döntöttek szívesen a papi hivatással járó cölibátus mellett”
– mondja Martel a DLF-nek a könyve kapcsán készült interjúban. Amíg viszont a homoszexualitás társadalmilag megvetett, sőt büntetőjogilag üldözött volt, az egyház menedéket jelentett a férfiakhoz vonzódóknak. Zárt, védelmet nyújtó közösség, sok hasonlóan érző emberrel. A melegek emancipációjával az egyház elvesztette számukra az attraktivitását.
„Nem vonzó a Vatikán falai mögött meleg életet élni, ha már nyíltan is lehet.”
Bár emögött sok társadalmi folyamat állhat a Martel által említetten kívül, de tény, hogy a papság fogyóban van. A szerző hazájában, Franciaországban például körülbelül 800 pap hal meg minden évben, de száznál is kevesebbet szentelnek fel.
„A katolicizmus lassan eltűnik”
– írja Martel.
A ’Ne firtasd, ne beszélj róla! – szabály’, ami korábban vonzóvá tette a papi pályát a melegeknek továbbra is érvényesül. A homoszexuális kapcsolatokat éppúgy elnézik a szemináriumokban, mint a Vatikánban. Nem vonatkozik viszont mindez a heteroszexuális viszonyokra.
„Lányokhoz vonzódni tilos! Azonnal kirúgják, akit nővel kapnak rajta - mondja egy német szeminarista széles mosollyal az arcán”
- olvashatjuk Martél kötetében. A kivétel Afrika. A kontinensen, ahol a népességnövekedés és a térítés következtében rövidesen a legtöbb katolikus fog élni, de facto megszűnt a cölibátus. Az afrikai katolikus papok többsége kvázi házas életet él. Nem volna tekintélyük a közösségben, ha nem bizonyítanák, hogy gyakorló heterók. Róma messze van, ezért még azt is megengedik maguknak a papok, hogy templomukban egybekeljenek párjukkal.
A homoszexualitás pedofíliát szül?
Nyilvánvaló, hogy a homoszexualitás és a pedofília két teljesen különálló dolog. A katolikus egyház esetében mégis összemosódik a kettő. Ha egy pap meleg hírében áll, gyakran felmerül a kiskorúak megrontásának gyanúja is.
Világviszonylatban a kiskorúak elleni erőszakot döntő többségben lányok sérelmére valósítják meg a férfiak. A magyarázat kézenfekvő: a férfiak 90 százaléka heteroszexuális. Martel becslése szerint a papok 80 százaléka meleg, ezért lesznek az egyházban az abúzusok áldozatai a legtöbbször fiúk. A szerzőnek arra is logikus magyarázata van, miért követnek el a papok gyakrabban megrontást, mint az átlagember:
„A probléma nem a homoszexualitás, hanem annak az elnyomása és az e miatt kialakuló homofóbia, ami odáig fokozódik, hogy sok pap önmagát is gyűlöli, frusztrációját pedig erőszakban éli ki.”
Martel az esetek eltusolását legalább akkora problémának és olyan általános jelenségnek tartja, mint magát a megrontást. Az interjúalanyok sokszor egész kusza zsarolásokról számolnak be. Gyakran a pedofil kispapok a zsarolók. Feljebbvalóikat meleg kettős életük leleplezésével fenyegetik, ha nem segítenek a megrontási ügyeik eltussolásában.
Nincs vatikáni meleglobbi!
„Hiba lenne meleglobbiról beszélni a Vatikánban”
– véli a már sokat idézett Francesco Lepore.
„A lobbi azt jelenti, hogy egy csoport titokban törekszik egy cél elérésére. Igaz, hogy a Vatikánban hatalmat viselők többsége homoszexuális, de semmit sem akarnak elérni a melegek számára. A bíborosok, érsekek és papok szégyenből, félelemből és talán karrierizmusból óvják a titkos életüket.”
Ki a szerző, hogy ítélkezzen?
„Tisztáznom kell valamit, mielőtt elkezdem a főpapi erkölcstelenségek leleplezését. Ki vagyok én, hogy ítélkezzem? Nem kívánok senki fölött pálcát törni. Nem akarok élő egyházi személyeket outolni. Egy rendszert igyekszem leírni. A bíborosoknak, püspököknek és papoknak joguk van szeretőket tartani, joguk van kiélni velük született vagy szerzett hajlamukat. Nem lévén katolikus, számomra végső soron nincs nagy jelentősége annak, hogy megszegik önmegtartóztatási fogadalmukat vagy hogy vétenek az egyházi törvény ellen”
– írja Martel könyve előszavában.
„Nem érdekel senkinek a magánélete, legyen egyszerű ember, kispap, vagy akár maga a pápa”
– fekteti le írónk.
„Nem feladatom bárki titkolt homoszexualitásának leleplezése, de kötelességemnek érzem felhívni a hívők és az ateisták figyelmét is, hogy a legtöbb katolikus pap bort iszik és vizet prédikál: megkérdőjelezhető erkölcsi szabályokat állít fel, a melegek ellen uszít, miközben titkon homoszexuális kapcsolatai vannak, sőt, nem ritkán gyerekeket ront meg.”
Petrus Szabolcs
