George W. Bush a szeptember 11-ei terrortámadások után egy valóságos odüsszeiát élt át, mielőtt visszatért Washingtonba. A Fehér Ház hivatalos fényképésze, Eric Draper fotókkal örökítette meg az elnököt és stábját az út alatt a történelmi napon. De a legfontosabb pillanatról lemaradt…

Egy kép, amire mindenki emlékszik

Szeptember 11. legemblematikusabb képei az emberiség kollektív emlékezetébe vésődtek. Ha átpörgetjük őket a fejünkben, rájövünk, hogy nem mindegyik a New York-i eseményeket ábrázolja. Az egyik a floridai Sarasota általános iskolájában készült. George W. Bush egy osztálytermében ül egy gyerekszéken és kővé dermedt arccal hallgatja, amit egy férfi lehajolva hozzá és a fülébe súg.

„Repülő csapódott a második toronyba is. Amerikát megtámadták”

– tájékoztatja az elnököt a kabinetjét vezető Andrew Card. Bush nyugodt marad, de arcára volt írva a döbbenet.

Szeptember 11. legismertebb, nem New Yorkban készül képét Doug Mills kamerája rögzítette. A veterán fotóriporter 1983 óta számol be képekben a Fehér Házban történetekről, korábban az AP hírügynökség, 2002 óta pedig a New York Times vezető munkatársaként. Fényképeiért kétszer is Pulitzer-díjjal tüntették ki.

Történelmi esemény bontakozik ki

Bush és Card nem sokkal a rendezvény előtt kapott tájékoztatást a Nemzeti Biztonsági Tanács (NSC) munkatársától, hogy egy kisgép a Word Trade Center (WTC) egyik tornyának ütközött. A hír ekkor már közszájon forgott. A kabinetfőnök az osztályterembe menet hallotta, hogy két pedagógus is a ’New York-i repülőszerencsétlenségről’ sugdolózik. Card közvetlenül mielőtt az osztályterembe léptek, új hírt kapott: nem kisgép, utasszállító volt. De az NSC-nél továbbra is balesetre gondoltak. A második gépről már az osztályteremben kapott tájékoztatást Cardot. „Rögtön tudtam, hogy Oszama bin Laden a tettes” – emlékezett vissza később.     

Két jól megfogalmazott tőmondat

Card döntő fontosságú feladat előtt állt, amikor értesítették a második gép becsapódásáról: a pánikot megelőzve tájékoztatni az elnököt. Kigondolt két tőmondatot, Bush fülébe súgta őket, majd rögtön kiegyenesedett. Nem akarta, hogy az elnök vissza tudjon kérdezni. A terv bevált. Bush megőrizte a hidegvérét. Kivárta a megfelelő pillanatot, elnézést kért és elhagyta a termet.

A delegációt követő újságírók nagy része hallott a ’New York-i repülőszerencsétlenségről’. Amikor látták, hogy Card az elnökhöz hajol, tudták, hogy történt még valami. Így kép- és filmfelvételek sokasága örökíti meg a történelmi pillanatokat. De a Fehér Ház hivatalos fotósa, Eric Draper elmulasztott fényképezni.

Az elszalasztott pillanat

Draper 2000-ben, az AP hírügynökség fotóriportereként kezdte követni Bush kampányát. A választási győzelem után állásajánlatot kapott a Fehér Házból, amire természetesen igent mondott. Sikerült bizalmas viszonyt kialakítania az elnökkel, ami lehetővé tette, hogy a legintimebb és legkényesebb pillanatokban is ott lehessen és fényképezhessen.  

Nyilvános eseményeken, ahol fotóriporterek sokasága volt jelen, ritkán, legfeljebb a kulisszák mögül fényképezett. Az nem érdekelte, amit mindenki láthat. A ’closed press’ eseményekre koncentrált, ahol a sajtó nem lehetett jelen, így csak ő örökíthette meg az arra érdemes pillanatokat. Az általános iskolai viziten, ahol fotóriporterek sokasága volt jelent, nem volt semmi oka azt feltételezni, hogy bármi érdekes történhet.

„Mintha gyomorszájon vágtak volna” – érezte, amikor rájött, hogy elszalasztotta élete képét. A sokk hatása alatt megszállottan dolgozott a következő órákban, hogy a történelmi órák minden pillanatát rögzítse az utókornak.

„Észrevétlenné válva fotóztam”

Bush tanácsadóival egy üresen álló osztályterembe sietett, amely rövid idő alatt rögtönzött főhadiszállás lett, ahova a sajtó képviselői nem léphettek be. Csak Draper volt jelen kamerával. „Nem kérdeztem, hogy fényképezhetek-e, mert féltem, hogy ’nem’ lesz a válasz” – emlékezett vissza. „Egyszerűen tettem, amit mindig. Észrevétlenné válva fotóztam.” Ha nem lett volna valóságos kaméleon, aligha örökíthette volna meg a legintimebb pillanatokat. „Nem volt mellékes, hogy Andy, a kabinetfőnök érzékeltette velem, fontosnak tartja, hogy ott legyek és fotózzak. Az elnöknek pedig fontosabb dolga volt, minthogy velem foglalkozzon.”

Bush nem is tudta, hogy fényképek készülnek a főhadiszállássá változtatott osztályteremben, az Air Force One fedélzetén és a Fehér Ház bunkerében. „Néhány héttel később megkérdezte tőlem, hogy a különgépen voltam-e. Úgy látszik tényleg sikerült láthatatlanná válnom.”

Sarasota: kevés információ, bizonytalan helyzet

A sarasotai iskola egyik osztályterméből rögtönzött főhadiszállás lett.

Bush telefont ragadott az osztályteremben. Az alelnökkel, New York kormányzójával, majd az FBI igazgatójával beszélt. Ez alatt tévéket állítottak be a szobába. Bush ezeken követte az eseményeket, és közben jegyzeteltek. Rövidesen tévéüzenetet intézett az amerikaiakhoz. „Minden bizonnyal terrortámadás történt” – írta le még kevés információ birtokában, bizonytalanul a helyzetet. ’Tragikus eseményekről’ és ’nehéz pillanatokról’ beszélt, majd biztosította az amerikaiakat, hogy ellenőrzése alatt tartja a helyzetet, és amint lehet, visszatér Washingtonba.  

Az Air Force One fogságában

Rövidesen a levegőbe elemelkedett az Air Force One. Bush a fedélzeten tudta meg, hogy a Pentagonba is egy gép csapódott és ezért a biztonságáért felelős Secret Service (USSS) ellenzi a visszatérését Washingtonba. A Mexikói-öböl felett köröző gép fedélzetén látták a legnagyobb biztonságban az elnököt.

Bush mindenképp vissza akart térni a fővárosba. Morálisan helytelenítette, hogy a válságos órákban az elnök, aki a haderő főparancsnoka, nincs a Fehér Házban. A nap folyamán a sajtóban is felmerült a kérdés: ’Hol az elnök?’ – nem tudták, hogy Bush akarata ellenére ’vesztegel’ a levegőben.

Az Air Force One fedélzetén, ahol mindenki gyanús volt és sokszor süket maradt a telefonvonal.

Hogy tényleg vissza akart térni Washingtonba, azt Ari Fleischer, az elnöki szóvivő évekkel később nyilvánosságra került feljegyzései is megerősítik: „A Fehér Házban akarok lenni, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet.” „Nem tudom elviselni, hogy a terroristák most azt hiszik, hogy távol tarthatnak Washingtontól” – mondta Bush. „A helyzet túlságosan bizonytalan. A nemzet érdeke, hogy ne térjen vissza, ameddig nem tudjuk szavatolni a biztonságát” – válaszolta az USSS vezetője, Brian Stafford telefonon. Az alelnök, Dick Cheney is főnöke visszatérése ellen volt.

Air Force One: mindenki gyanús

Az elnöki gépen nem csak a vita miatt volt pattanásig feszült a helyzet. A stáb abban a tudatban volt, hogy az ’Angel’, tehát az elnöki különgép a terroristák következő célpontja. Ezért F-16-osok kísérték a Jumbo Jet-et.

A biztonsági szervek az ’inside job’, tehát annak a lehetőségét sem zárták ki, hogy terrorista van a fedélzeten, az elnöki stáb vagy a biztonsági szolgálat tagja között. Ezért a pilótafülke előtt és bent, a kapitány mellett is állig felfegyverzett USSS-ügynök posztolt. Az esetleges fedélzeti veszélyforrás miatt mindenkinek ki kellett szednie az akkut a telefonjából, hogy ezeket bemérve ne lehessen meghatározni a gép GPS-koordinátait. Hetekkel később kiderült, hogy a gép nem szerepelt a terroristák potenciális célpontjai között.

Cheney kezébe kerül a hatalom

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a gép, szintén biztonsági okokból, szokatlanul magasan repült, ezért akadozott mobiltelefon-összeköttetés. Bush-t különösen frusztrálta, hogy újra és újra elveszítette a kapcsolatát a stábja földön tartózkodó részével és nem tudta minden pillanatban követni az eseményeket.

Az alelnök, Cheney, a nemzetbiztonsági tanácsadó, Condoleezza Rice és a USSS szinte teljes vezetése a Fehér Ház keleti szárnya alatti bunkerben kialakított válságközpontban tartózkodtak. Bush a levegőből tette világossá a legfontosabb feladatukat: a további merényleteket megakadályozni és a kormány működőképességét garantálni. Mivel az összeköttetés az elnöki különgéppel akadozott, Cheney engedélyt kért és kapott Bushtól, hogy szükség esetén lelövethesse a további öngyilkos merényletekre készülő repülőket.

Egy elnöki tanácsadó, Karl Rover visszaemlékezése szerint Cheney, aki nem tudta újra elérni az elnököt, nem sokkal később ki is adott egy kilövési parancsot, amikor egy azonosítatlan repülő 5 mérföldre közelítette meg a Fehér Házat. „Ha fenyegetést jelent, szedjék le” – voltak a légierő parancsnokához intézett szavai Rover feljegyzései szerint. Szerencsére nem került sor a parancs végrehajtására, mert ahogy az ’Angel’ elleni támadás, úgy ez is vaklármának bizonyult.  

Louisianán és Omahán keresztül Washingtonba

Közben az ’Angel’ elhagyta Florida légterét. A cél a légierő omahai bázisa volt. Mivel a gép már hosszú órák óta a levegőben volt, le kellett szállnia tankolni Louisianában, ahol Bush végre telefonálhatott. Omahából pedig videókonferenciát folytatott a kabinetjével. Ekkor tudta meg, hogy a CIA már tényként kezeli, hogy a merénylők az Al-Kaida tagjai. Bush a konferencia során tette világossá, hogy mindenképp visszatér Washingtonba.

„Nyugalmat és magabiztosságat sugárzott”

Sok órás odüsszeia után az Ovális Irodában: az elnök szózatot intéz a nemzethez.

Az elnöki fényképész visszaemlékezése szerint Bush egész idő alatt koncentrált volt, nyugalmat és magabiztosságat sugárzott. „Ezért meg fognak fizetni” – mondta nyugodtan és eltökélten, amikor a videókonferencia után tájékoztatta a termen kívül rekedteket arról, hogy az Al-Kaida felel a támadásokért.

Drapernek, aki egész idő alatt le sem vette a szemét a kamerája kémlelőnyílásából, sikerült megörökítenie a végig tapintható feszültséget és a történelmi pillanatokat.  

A Fehér Házba érkezve Bush, Cheney és Condoleezza Rice hosszú megbeszélésre vonultak vissza. Az elnök ez után, a reggeli iskolai beszédet követően a nap folyamán másodszor, a kamerák elé állt: „A legstabilabb épület sem állhat ellen minden támadásnak. Nemzetünk alapjai viszont sokkal szilárdabbak. Nincs az a terrortámadás, ami megrengethetné Amerikát.”

Petrus Szabolcs