Bloggertársunk, (t)uri muri Dragomán György „A fehér király” című regényéről szóló cikkével debütált a Könyvtacskón. Kiváló írása az én érdeklődésemet is felkeltette, hogy azonban az olvasóink is profitáljanak, nem „A fehér királyt”, hanem annak kvázi folytatását, a „Máglyát” olvastam el.

A diktátor megbukott, máglyán égnek a személyi kultusz kellékei: a véreskezű zsarnokról és gyűlölt nejéről készült képek; plakátok hazug, senki által el nem hitt jelszavakkal; könyvek, melyekben talán csak a kötőszavak voltak igazak. Tűzben ég az egész társadalom, keresi és meg akarja büntetni az elnyomókat és a kollaboránsokat, élteti az ellenállókat és a forradalmárokat. A szabadságtól megrészegült nép arról azonban megfeledkezett arról, hogy a bukott rendszer lényegéhez tartozott, hogy a besúgó egyben besúgott, a kollaboráló sokszor maga is áldozat volt. Égnek a vágyak is, mindenki szabadság, jólét és egy élhető ország után áhítozik, méghozzá máról holnapra – máskülönben mi értelme lett volna a forradalomnak? Lassan azonban ráébrednek, hogy a személyi kultusz kellékeiből rakott máglya nem képes a múltat végkép eltörölni, az országot ugyanazok népesítik be, mint annak előtte, mentalitásuk mit sem változott. Mi több, jólét sem lesz máról holnapra. Míg az átkos rendszerben egyformán volt (majdnem) mindenki szegény, addig a szabad piac villámgyorsan produkál sosem látott vagyoni különbségeket; hiába roskadoznak a néhány hónapja még üres üzletek polcai az áruktól, alig akad, akinek pénze van a szép új világot élvezni; csak kevesek tudják legújabb olasz bikinijükben a városi strand közönségét ámulatba ejteni, a többségnek marad az évtizedes, egyrészes fürdőruha.

Dragomán György

De hol játszódik a történet? Nem tudjuk meg a regényből, nem is fontos. Azonban Dragomán életrajzából és egy-egy utalásból nyilvánvaló, hogy Románia, Marosvásárhely a helyszín. Írónknak mégis sikerül az erdélyi irodalmároknál tipikus nemzetiségi kliséktől elvonatkoztatnia; a regényben nincsenek románok, magyarok, vagy éppen szászok, csak emberek.

Egy kamaszlány, Emma a történet főhőse. Neve egyetlen helyen szerepel a könyvben, a 305. oldalon, úgy tűnik itt írónk „véletlenül” elszólja magát. Mesteri húzás, így bizonyítja a hozzám hasonló túlságosan racionális, nevek, helyszínek időpontok után vágyó olvasónak, hogy az ilyen adatok keveset tennének hozzá a történethez, egy regényhős sokkal inkább személyiségével, tetteivel, gondolataival mutatkozik be az olvasónak, mintsem nevével. A főhős lelkében forrnak az érzelmek, fejében kavarognak a gondolatok, egyenként is nehezen feldolgozható tragédiák sorozatával kell megbirkóznia: Szüleit néhány hónapja autóbalesetben elveszítette, árvaházba kerül, majd néhány hónap után sosem látott nagyanyja veszi magához (itt indul a regény), és viszi magával egy távoli, ismeretlen városba. Új környezet, új emberek, új iskola, és Emma mindenhol kilóg a sorból, pedig tudjuk, a gyerekek nem vágynak másra, mint, hogy olyanok legyenek, mint az átlag. Ezt tetézik a nővé válás gondjai, és egy nagymama, aki bár szeretetteljes, de maga is különc. Nem is lehetne más, benne a távoli és a közelebbi múlt feldolgozatlan, feldolgozhatatlan emlékei égetik a máglyát. ’44-ben nem tudta megakadályozni, hogy zsidó barátját és szeretteit elvigyék a nyilasok, ’89-ben pedig tehetetlenül kellett végignéznie, hogy a diktatúrától sokat szenvedett férje igazságtalanul a rendszer bűnöseinek máglyájára kerül.

Marosvásárhely, írónk szülővárosa. Feltehetően itt játszódik a történet. 

Rakják a máglyákat, forrnak az indulatok, lázban ég egy ország, múltjuk bűneiben és mulasztásaiban perzselődnek az emberek, mindenki bűnösök és bűnbakok után kutat, nem látszik a megnyugvás. Felkavaró írás, csak ajánlani tudom! És nem riasszon el senkit, hogy még nem olvasta volna „A fehér királyt”, a „Máglya” önálló könyvként is abszolút megállja a helyét.

Magvető, 2014

443 oldal, 3990 Ft

Petrus Szabolcs

Marosvásárhelyen

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!