Néhány hete írtunk Végh Antal „Könyörtelenül” című dokumentumregényéről, amely az 1973 januári balassagyarmati túszdrámát dolgozza fel. A minap, egy véletlen folytán a város környékén jártám; a kínálkozó alkalmat kihasználva beugrottam Nógrád megye történelmi székhelyére, hogy fényképekkel dokumentáljam a regény, illetve a túszejtés helyszíneit. A kollégiumot keresve, ahol a túszdráma lejátszódott, meglepődve fedeztem fel, hogy ennek az észak-magyarországi kisvárosnak számos más irodalmi vonatkozása is van.
1950-ig Balassagyarmat volt Nógrád megye székhelye. Ekkor, büntetésként, mert az 1947-es, egyébként már manipulált választásokon a kommunisták a városban csúnyán leszerepeltek, Salgótarjánt tették meg új megyeszékhelyül. Mivel ott a szükséges infrastruktúra hiányzott, csak 1952-ben kötöztek át a közhivatalok. A 2014-es önkormányzati választások után hasonló okokból felreppent a hír, hogy ezúttal Salgótarján kerül büntibe, és ismét Balassagyarmat lesz a megye székhelye. A szavakat azonban még (?) nem követték tettek.
A túszdráma helyszíne. Ma a Szent Imre Általános Iskola működik az épületbe, amelynek homlokzatát a belváros 2013-as rekonstrukciójakor jelentősen átalakították. Ma már a kapu sem látható a főhomlokzaton.
Tényleg ott jártam…
Így nézett ki az épület a hetvenes években, amikor még a Geisler Eta Leánykollégiumnak adott otthont.
A belváros 2013-as rekonstrukciója előtt még sokkal jobban felismerhető volt az épület hetvenes évekbeli formája.
A Városháza épülete a túszdráma helyszínével srégen szemben. Az épület padlásáról figyelték a mesterlövészek a kollégium épületét, és vetettek véget öt nap után a túszejtésnek.
Végh Antal (1933-2000)
Ahogy Sopron a „leghűségesebb”, úgy Balassagyarmat a „legerősebb” város címmel büszkélkedik. Az utóbbi esetében azonban jóval kevésbé ismert a történelmi háttér, pedig az elnevezés ugyan ahhoz a korszakhoz kapcsolódik. Az I. világháború végén, a fegyverszüneti megállapodásban az Ipoly folyót jelölték ki Magyarország és Csehszlovákia határaként. Benesék azonban nem elégedtek meg ennyivel, Vácot, a Salgótarjáni-medencét és Miskolcot is maguknak követelték. Hogy az akaratuknak a béketárgyalásokon jobban érvényt tudjanak szerezni, 1919-ben megkezdték a terület elfoglalását; elsőként, 1919. január 15-én Balassagyarmatra vonultak be. A - szinte teljesen magyar nemzetiségű - lakosság ellenállása nagy volt; 1919. január 29-én az állomásfőnök leváltása, az állomásnév tábla szlovákra cserélése és a szlovák nyelv használatának kötelezővé tétele miatt felháborodott vasutasok fegyvert ragadtak, és sikerült a csehszlovák csapatokat visszaszorítaniuk az Ipoly másik oldalára, ami végül a magyar-csehszlovák államhatár lett. Az esemény „csehkiveréséként” vonult be a történelembe.
A „legerősebb város” hirdeti latinul Balassagyarmat címere.
A „civitas fortissima” emlékmű Balassagyarmat központjában.
Nem éppen a cseh-magyar-szlovák megbékélést elősegítő szövegezésű emléktábla a városháza falán.
A város legfontosabb kulturális intézménye, az 1981. március 15-én megnyílt Palóc Múzeum. Palócon, a ma is használatos, XIX. századi terminológia a nógrádi-medencében és az Ipoly völgyében élő magyar nemzetiségű parasztságot érti, akik a sajátos népi hagyományaikkal, nagycsaládos szerkezetükkel, és az ezt tükröző településeikkel, valamint tájszólásukkal különülnek el a magyar népesség egészétől. Ma már azonban vannak ennél jóval szofisztikáltabb elméletek is a palócság eredetéről. Az említett palóc nyelvjárásnak az „a-á” hangok eltérő használata a legismertebb jellegzetessége. De nem mennék bele nyelvészeti fejtegetésekbe. Akit érdekel a téma, itt egy részletes leírást talál.
A Palóc Múzeum Balassagyarmat központjában.
Ahogy már a bejegyzés elején írtam, a mindössze tizenötezer lakosú Balassagyarmat meglepően nagy szerepet játszott a magyar irodalom történetében:
Madách Imre (1823-1864) 1842 és ’48 között volt a város polgára. Joggyakornokként került Pestről Balassagyarmatra, ahol hamar ügyvéd, majd Nógrád tiszteletbeli aljegyzője lett. Ez alatt egy megyei középhivatalnoki státuszt kell elképzelni. Később a táblabírói tisztséget is megszerezte. Erre az időszakra tehető irodalmi pályájának nyitánya; ekkor kezd el pesti lapokban rendszeresen költeményeket, esszéket, elbeszéléseket publikálni. A forradalmat megelőző időszakban, szabadelvű politikusként a megye közéletének meghatározó tagjává vált. A szabadságharc alatt, és az annak leverése utáni éveket a várostól alig tíz kilométerre fekvő Csesztvén, a család kúriájában töltötte. Ekkor ismét aktív részese lett a megye és Balassagyarmat közéletének.
Madách Imre szobra a főutcában
Ha Palócföld, akkor Mikszáth Kálmán (1847-1910). Az író, aki 1847-ben született a Balassagyarmattól mindössze tizenkét kilométerre fekvő Szklabonyán (Ma magyarul Mikszáthfalva, Szlovákia.), 1871 és ’73 között megyei illetve bírósági hivatalnoka volt a városban. Ekkor még csak az élményeket gyűjtötte a vármegyei uraságokról. Írni csak később, Budapesten kezdett, ahova szülei 1873-as halála után költözött balassagyarmati feleségével. „A jó palóczok” című novelláskötete 1882-ben jelent meg. Mikszáth balassagyarmati éveiben bizonyosan nem tartozott az említett jómódú vármegyei urak közé; nehezen induló írói pályájának felíveléséig kifejezetten rossz anyagi körülmények között élt.
Az író szobra az egykori Vármegyeháza előtt.
Tormay Cécilenek (1875-1937), a Horthy-korszakban felkapott, de fasisztoid nézetei miatt erősen vitatott, az utóbbi években ennek ellenére az irodalmi kánonba visszatérni látszó írónőnek is van balassagyarmati kapcsolata. Tormay a Tanácsköztársaság bukása után a városban bújt meg egy barátjánál, és itt írta a „Bujdosó könyv” című, talán legismertebb regényét, amelyben a vörösök által véghezvitt atrocitások meghatározó szerepet kapnak. Emlékműve még nincs Balassagyarmaton, de a városvezetés 2014-ben elhatározta, hogy a villában, ahol 1919-ben meghúzta magát, múzeumot és kutatóközpontot fognak az írónőnek szentelni. Érdekes ellentmondás, hogy pont Kun Béláék voltak azok, akik Károlyi pacifista politikáját feladták, és fegyverrel próbálták visszaszerezni a csehszlovák ellenőrzés alá került Felvidéket. Ezt az akciót éppen Balassagyarmattól északra koronázta meglehetősen nagy siker. Végül, francia nyomásra, cserébe azért az ígéretért, hogy a román csapatok is visszavonulnak a fegyverszüneti vonal mögé, feladták a visszafoglalt területeket.
Szabó Lőrinc (1900-1957) is volt néhány évig a város polgára. Miután a család Miskolcról a nógrádi megyeszékhelyre költözött, részben itt végezte iskoláit. De később már nem térti vissza a városba.
Egy modern költőhöz illő emlékműve van Balassagyarmaton. Szabó egyik verse az oka, hogy az emléktábla az egykori, 1919-ben, a háborús viszonyok miatt elbontott Madách-híd torzójánál kapott helyet. Így találkoznak össze nagy irodalmárok, és szomorú történelmi események…
A híd alatt
Az Ipolyon át fahíd vezetett.
Nyáron a folyó megkeskenyedett,
s kétoldalt, lent, a parti homokon
csibészek leskelődtek. Borzalom,
miket játszottak! Gonosz szavakat
bömböltek, valahányszor elhaladt
felettük egy nő, hogy a résen át
mit láttak - mondták, milyen micsodát -
a szoknya alatt, a lába között...
Egy-egy asszony csúnyán visszapörölt,
de a legtöbb menekült a komisz
csibész-nép elől. Hívtak engem is,
hogy vezessem arra a húgomat.
Én nem láttam semmit: szavaikat
se értettem; de iszonyodtam, és
éreztem minden "szoknyás" szégyenét:
ha bűne van, elég baj az neki,
gazság külön csúfolni, bántani!(1905-1908)
