Szimatolás az irodalom, a gasztronómia és a turizmus világában

Könyvtacskó

Japán, magyar, két jó barát?! avagy Nihonjin, hangarijin, futari no yoi tomodachi?!

A japán-magyar kapcsolatról, barátságról (?), rokonságról (?!)

2017. december 05. - Szabolcs282

3_53.jpg

Japán már többször volt téma a Könyvtacskón. Először egy Jukio Misima, majd egy Haruki Murakami regényt mutattunk be. Misima kapcsán írtunk a japánok (homo)szexualitáshoz fűződő különös viszonyáról. Furcsa véletlen, hogy A színtelen Tazaki Cukuru és zarándokéveit, az első Murakami regényt, amely a téma volt a blogon, 2014-ben a legrosszabb irodalmi szexjelenet díjára jelölték – bloggertársam szerint méltatlanul. A regény főhőse a legtipikusabb japán közlekedési eszköz, a vonat megszállottja, amit jó apropónak láttunk, hogy a nem csak műszaki szempontból különleges japán vasútról szóló összeállítással jelentkezzünk. Ezeket egy négy részes sorozat követte a szigetország történelméről, gasztronómiájáról, legérdekesebb turisztikai attrakcióiról és Tokióról, a legek városáról. Sok-sok utalással a bloggertársam és általam is nagy becsben tartott Murakami életére és munkásságára.

Szimatot fogtunk és így ismét jó alkalmunk van, hogy a felkelő nap országával foglalkozzunk: Tokiói lilaság címen egy Japánban játszódó regény látott napvilágot egy magyar nemzetiségű, délszláv nevű író tollából. A különös kombináció remek stílusú, misztikus, ízig-vérig japán hangulatú regényt szült. Egy honfitársunk ennyire képben van Japánról, ennyire japánosan tud írni?! – Meg kell ismernem! Fel is vettem a kapcsolatot az íróval, Boris Martinović-al. Beszélgetésünk a könyv mellett két érdekes téma körül forgott: Mi az oka, hogy a japánok meglepően sokat tudnak Magyarországról? Mi ragad meg leginkább egy magyar fiatalembert a távoli ország szokásaiból, kultúrájából? Az előbbi kérdésnek ebben, az utóbbinak következő bejegyzésünkben járunk utána.

1_145.jpg

Az újkori japán-magyar kapcsolatok a szigetország XIX. századi kereskedelmi nyitása után indultak. Utóbbi okokiról már írtunk a Könyvtacskón. A kapcsolatok igazán a húszas évektől élénkültek fel. Ebben a kultúra területén Imaoka Dzsúicsiró, a Tokiói Császári Egyetem munkatársa szerzett elvitathatatlan érdemeket. Szerencsés véletlen folytán megismerkedett egy Japánban tartózkodó magyar néprajzkutatóval. Kultúrának, nyelvünk, történelmünk felkeltette érdeklődését. Hosszabb időre Magyarországra utazott és magyarul is megtanult. Többek között neki köszönhetjük Az ember tragédiája és a János vitéz fordítását, valamint az élete utolsó éveiben, 1973-ban megjelent első japán-magyar szótárt. Nagy szerepe volt a magyar egyetemi szintű oktatásának az elindításban is. Jelenleg egy oszakai és egy tokiói egyetemen van magyar tanszék; a magyar szakos diákok száma 250 körül mozog.    

vilagkiall_70.jpg

A kapcsolatok a szocializmus éveiben is jók voltak.

tiszauj_85.jpg

Ráadásul nem csak a jelképek szintjén. '85-ben például japán technológiával bővítették a Tiszai Vegyi Kombinátot. 

4_44.jpg

 A kétoldalú kapcsolatok legismertebb példája az esztergomi Suzuki gyár, ahol 1991 óta több mint 3.000.000 autó gördült le a futószalagról. És persze arra is rámutat, hogy mi alapvetően élelmiszert exportálunk és csúcstechnológiát importálunk. Nem csoda, hogy a két ország közötti külkereskedelmi mérleg erős magyar deficitet mutat. 

Elég csak Murakami „Hallgasd a szél dalát” címen megjelent első kötetét elolvasni, hogy bizonyítékot találjuk a japán-magyar kulturális kapcsolatra. Napjaink legismertebb japán irodalmára megosztja velünk, hogy nehezen talált rá írói stílusára. Először angolul kezdett el írni. Bár jól, de nem tökéletesen ismerte a nyelvet, ezért tömören, egyszerűen fogalmazott. Az angol nyelvű próbálkozásaiból nem lett ugyan semmi, de rájött, hogy japánul is hasonló stílusban, egyszerűen, lényegretörően kellene kifejeznie magát. Ebben a vonatkozásban volt egy példaképe is: A Svájcba emigrált és franciául író magyar származású Kristóf Ágota.

A legfontosabb kulturális kapocs mégsem az irodalom, hanem a komoly-, és a népzene. Ennek a művészeti ágnak kiemelten fontos szerepe van a japán kultúrában és a mindennapokban is. Ez visszaköszön a Tokiói lilaságban is, a regény hangulatához jól illő jazz és dream-pop számok formájában. Tapasztalatom szerint Bartók a messze legismertebb magyar Japánban. A Kodály-módszer pedig nagy becsben áll, széles körben alkalmazzák. Ezt megerősíti Boris is, aki egy évet töltött a japán fővárosban. A komolyzenét kedvelők néha még a Bánk Bánt is ismerik – teszi hozzá egy másik, Japánt jól ismerő honfitársunk, aki oszakai és a kiotói Intézetben tanít németet. Boris konkrétummal is szolgál: a Studio Ghibli egyik, a Yesterday – Vissza a gyerekkorba című rajzfilmjében Sebestyén Márta és a Muzsikás együttes zenéje hallható, méghozzá fontos jelenetekben. Írónknak több, zenei körökben mozgó magyar barátja, ismerőse lépett már föl Japánban. Különösen olyanok, akik a magyar népzenei hagyományokat művelik. Ezt a mindkét ország népzenéjére jellemző sejtelmes melankóliával magyarázza. Hozzáteszi azt is, hogy a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémián sok fiatal japán tanul. Ezt a statisztika is igazolja. A Magyarországon élő kb. 1500 japán többségét a vállalati menedzserek mellett a zenét tanuló diákok adják. A zene állt a 2009-ben lezajlott, 150.000 látogatót vonzó, „Magyar Kulturális Fókusz” elnevezésű programsorozat középpontjában is. A nagy érdeklődés nem példa nélküli. Japán, Kínát messze megelőzve a magyar kulturális-művészeti produkciók és termékek legnagyobb ázsiai fogyasztója.

Íme a népszerű japán rajzfilm zenéje.

5_38.jpg

2009-ben ünnepeltük a diplomáciai kapcsolatok felvételének 140., és újrafelvételük 50. évfordulóját. 

De nem csak magyar kultúrát, hanem élelmiszereket is fogyasztanak a japánok. Az évi 150 milliárd front körül mozgó magyar kivitel, amivel Kelet-Európában éllovasok vagyunk, nagy részét a mezőgazdasági és elemiszeripari termékek adták. Tapasztalatom szerint a borfogyasztók körében ismert a magyar borkultúra. Többen név szerint is szokták említeni a Tokaji Aszút.

6_33.jpg

A borfesztiválon Magyarország ugyan nem képviseltette magát, de a borász, akinek megkóstoltam az egyik kreációját, képben volt a magyar borkultúráról.

7_31.jpg

A japánok az utóbbi években rákaptak a bor ízére. A legújabb idők egyik naggyá vált bortermelő országa, Ausztrália közelebb van, a legtöbb bor mégis Európából érkezik. Az olaszokkal, franciákkal, spanyolokkal nem tudunk versenybe szállni, de a magyar borászok is egyre sikeresebbek Japánban. 

Már tudjuk, hogy a magyar export döntő részét az agrártermékek, azon belül is hús teszi ki. De kanyarodjunk vissza még egy pillanatra a kultúrához! Arra, hogy a japánok kedvelnek minket talán nincs jobb bizonyíték, mint, hogy a japánban kultikus képregény, a manga egyik közismert rajzolóját, Torimo Macumotot is megihlettük. Pontosabban nem is mi, magyarok, hanem nemzeti büszkeségünk, a mangalica! Köztudott, hogy a kormány és a Mangalicatenyésztők Egyesülete (MEO) mindent megtesz a hungaricum népszerűsítéséért. Japánban sikerrel jártak: borsos ára ellenére kelendő a mangalicahús. Élő példányokat azonban aligha látnak a japánok. Macumoto egy természetfilmben szembesült előszőr az őshonos magyar sertésfajta elő példányaival. Annyira megtetszett neki az állat, hogy elhatározta, mangát ír rólukkel. Tóth Péter, a MOE elnöke le volt nyűgözve a nem várt és önzetlen marketing segítségtől, hogy jó kormányzati kapcsolatait felhasználva elérte, hogy Orbán Viktor 2014-ben ebédelni hívja a Budapesten tartózkodó Macumotot.   

kepregeny.jpg

Egy kép Torimo Macumototól, aki a magyar mangalicákról írt képregényét. Baloldalon Orbán Viktor, akinek Macumoto személyesen adta át a képet. Jobbra Tóth Péter, a MOE elnöke: "Isten hozta Magyarországon". Lent a lány Macumoto: "Örülök a találkozásnak."

mangalicak.jpg

Mangalicák az életben és a japán művésznő mangájában. 

Az érdeklődést mutatja, hogy az Ázsiából Magyarországra érkező turisták legnagyobb részét nem a kínaiak, hanem a japánok teszik ki. Az évi 40.000 turista a szervezett formában beutazók 5 százalékát jelenti. Ők nyilván a felső középréteghez tartoznak, ahogy a borfogyasztók és a komolyzene koncertekre járók többsége is. Tehát ebben a közegben a legnagyobb a valószínűsége, hogy egy japánnak beugrik valami Magyarországról. Jómagam elsősorban jogászokat, egyetemi oktatókat ismerek Japánban, tehát ebben a körben mozgok. Ezért tapasztalhattam, hogy hasonló méretű országokkal összehasonlítva megkülönböztetettebb figyelmet szentelnek Magyarországnak. Ezt Boris is megerősíti, aki egyetemi tanulmányai végett volt a szigetországban. A német tanárnőnek viszont más jött le: „Mit gondolnak a japánok rólunk? Tapasztalataimat könnyen össze lehet foglalni: Általában semmit, mert nemigen tudják, hogy kik vagyunk. Sajnálom, ha ezzel bárkit is lehangolok, de ez az igazság.” 

8_28.jpg

Boris azonban konkrét példával is tudja igazolni a Magyarország iránti – turisztikai - érdeklődést: „Épp Tokióban laktam, amikor „Another sky” címen egy nagyon népszerű műsor futott a japán tévében. Hírességek mutatták be azokat a Japánon kívüli helyeket, amelyeket valamiért második otthonuknak éreztek. Egy modell Budapestre tekintett így. Ugyan csak egyszer járt nálunk, mégis megfogta valami a város atmoszférájából, az emberek karakteréből. A vonatmániás lányt az akkoriban megnyitott 4-es metró különösen lenyűgözte."

12_17.jpg

Biztosak lehetünk abban is, hogy minden könyvesboltban akad Magyarország útikönyv. A képen látható eladó egy fukuokai könyvesboltban mutat nekem egy példányt.

Jómagam azt is tapasztaltam, hogy sok japánnak fejében él egy homályos elképzelés a két nép rokonságáról. Nektek ferde a szemetek nekünk meg nem – szaladt ki kis híján a számon, amikor először hallottam az abszurd teóriát egy japán barátomtól. Némi guglizás után megtudtam, hogy az elmélet tényleg létezik. Nem csak magyar tudósok, mint Pap Ferenc, Pröhle Vilmos és Kazár Lajos, de Heinrich Julius Klaproth és Heinrich Winkler személyében két német is felvetette a japán-finnugor nyelvrokonságot. Elméletüket többek között szójegyzékekkel is alátámasztották: ara–árva, usi-üsző, tabi-tátplál, voka-boka, szaru–száll; szavaru–zavar; itosi-édes; cubo–csupor. Nem vagyok meggyőzve… 

Legkésőbb Matolcsy „pöttyös popsi” -elmélete óta nálunk közismert a teória. Miután az ország jól kinevette magát, néhányan, többek között éppen a hajmeresztő elméletek ellen küzdő Szkeptikusok Tarsasága is vette a fáradságot és kicsit utánament a dolognak. Kiderült, hogy nem piros pöttyökről, hanem a kiterjedtebb, kékesszürke u.n. mongolfoltról lehet szó. A pigmentsejtek az embrionál elakadt fejlődése miatt az újszülöttek egy részénél látható és néhány év alatt elhalványodó folt Kelet-Ázsiában, tehát Japánban is szinte valamennyi csecsemőnél fellelhető. A jelenség az europid típusnál ritka, viszont a magyar csecsemők ötödénél megfigyelhető. Mások mellett Tálosi Gyula, a Szegedi Klinika neonatológusa is megerősítette, hogy ennek őseink ázsiai népekkel való keveredése lehet a genetikai oka. Őstörténetünket mégsem kell újraírni. A honfoglaló magyarok eredete után évekig kutató Raskó István az MTA Szegedi Biológiai Központjának Genetikai Intézetének és az MTA Régészeti Intézetének munkatársaival szintén a magyarok közép-ázsiai származásából indul ki. Viszont egy térképet elővéve jól látható, hogy a genetikai hasonlóságok alapján az Urál környékén gyanítható őshaza messzebb esik Kelet-Ázsiától, ahonnan a japán szigetet benépesítő emberek érkeztek, mint Makó Jeruzsálemtől.

9_22.jpg

Sem a téma alapműve...

10_24.jpg

... sem pedig a magyarok géntérképe nem támasztja alá a rokonságot.

Lehet, hogy csalóka volt a benyomásom. Ugyanis velem ellentétben még sem Borisnak, sem a tanárnőnek nem hozták szóba japánok a rokonságot. Írónk csak egy gimis történelemórára emlékszik, ahol a tanár megemlítette, mint „hajmeresztő teóriát”. A két nyelv között is inkább a különbségeket látja. Ő viszont nem szavak hangzására és nyelvtani struktúrákra helyezi a hangsúlyt. „A japán nyelvben minden többértelmű. A magyar nyelv szókincse gazdagabb, amit az írók arra is használnak, hogy szebben és választékosabban kifejezzék ki magukat.” Utóbbit csak megerősíteni tudom. Még az egyébként gazdag szókincsű német nyelven írott könyvekkel összehasonlítva is feltűnő, hogy a magyar szerzők mennyire, pl. Vámos Miklós szinte már-már görcsösen kerülik a szóismétléseket. A Szkeptikusok Tarsaságának bejegyzését kommentálók között viszont voltak olyan Japánban élő magyarok, akik már japánoktól is hallottak a tudományosan aligha alátámasztható rokonságról.

2_87.jpg

Japán és magyar pólósok. Így néznének ki a rokonok? Aligha.

De térjünk vissza ismét Murakamihoz, akit hazájában a „legkevésbé japán” íróként is szoktak emlegetni. Kétségtelen tény, hogy honfitársaival ellentétben objektíven, hovatovább kritikusan szemléli országa történelmét. Üdítő kivételnek számít úgy náluk, mint nálunk. (Részletek korábbi cikkünkben.). "Mi a helyzet, szövetségeseink? " – csapott az én és a mellettem álló német kolléga vállra egy fogadáson a közös japán barátunk. Nekem rögtön leesett, hogy a világháborús, tengelyhatalmi szövetségre gondol, ezért hírtelen köpni-nyelni nem tudtam. A háborús felelősségét Japánnál és teszem hozzá Magyarországnál is jóval objektívebben kezelő Németországból érkező kolléga nem is értette miről van szó. Azonban már hozzászokott, hogy japán barátaink sokszor mondanak furcsa dolgokat, ha németül beszélnek. Így nem firtatta a dolgot – szerencsére.

11_21.jpg

A tengelyhatalmak képvselői?!

Ha hiszünk a két nemzet szorosabb barátságában és mélyebb magyarázatot keresünk, az izoláltságra bukkanhatunk – értünk egyet Borisszal. Mi, magyarok nyelvünk, kultúrán, hagyományaink révén vagyunk elzárva szomszédjainktól. Japán földrajzilag is elszigetelt és de kulturálisan is különbözik, különbözni akar a többi kelet-ázsiai országtól. Ahogy arról már szintén írtunk a Könyvtacskón, 250 éven keresztül szándékosan zárta el magát. A Meiji-nyitás óta Japán a világkereskedelem és -gazdaság egyik legfontosabb tényezőjévé, a nemzetközi kulturális élet aktív szereplőjévé vált. A japánok szívesen utaznak és örömmel látnak vendégül külföldieket saját országukban. Feltéve, hogy nem a letelepedés szándékéval érkeztek. Ebben is hasonlítunk egymásra…

13_12.jpg

A japánok részben kényszerűségből, de hosszú izoláció után ablakot nyitottak a világra. Legyen szó McDonald’s-ról, Pizza Hutról (A borzalmas amerikai „pizza”-lánc különösen népszerű), Starbucksról, iPhoneról, karácsonyról, vagy Halloweenről, Amerika hódít.

14_15.jpg

A XIX. századi nyitástól 1945-ig nagy volt az európai befolyás. Mára a kultúra és talán a gasztronómia területén tud még az amerikaiak mellett labdába rúgni. Ahogy ez Boris regényéből is kiderül, szaporodnak a látványpékségek, ahol sok a francia ihletésű termék. A sörből hódít a bajor és sok az európai autó is. Murakami regényeiből is tudható, hogy a BMW és az Alfa Romeo státuszszimbólumnak számít. 

Tokiói lilaság

1_146.jpg

Boris Martinovic regényében először két lánnyal, Akiko-val és Mai-al ismerkedünk meg, akik különbözőbbek nem is lehetnének. A belső világába menekülő Akiko végtelenül egyedül érzi magát a nyüzsgő Tokióban. Barátnője, az állandóan pörgő Mai mindent megtesz, hogy áttörje Akiko mélabújának falát. Eközben a régmúltban elindul egy másik történet: Szanoszuke nagyapja nyomdokaiba lépve a világ legízletesebb szakéján dolgozik. Egyre görcsösebben küzd, már egész élete a japán rízspálinka körül forog, de az eredmény lehangoló. A semmiből felbukkanó Kaoru szakítja ki a teljes izolációból. Párkapcsolatuk harmóniája egyensúlyba hozza egész életüket. Mígnem a történelem közbeszól… A két szál, valamint Akiko és Szanoszuke napjaink Tokiójában találnak egymásra. Különös, az én ízlésemnek már túlságosan misztikus kapcsolat alakul ki közöttük.

Boris gyönyörű nyelvezetű, ízig vérig japán hangulatú regényt írt. Tipikus japán karakterjegyek (túlzott udvariasság, a bocsánatkérés szavainak kötőszó szerű használata, a racionális gondolkodás és a melankolikus elmélázás kettőssége a személyiségben) és a mindennapok szokásai (csomagolási mánia, európai péksütemények divatja) szövik át a melankolikus hangulatú lélektani drámát.

Nem csak a regény hangulata, de írói fogásai is Murakamit juttatják az eszembe:

  • a japán történelem eseményeivel átitatott szál a múltból, amely a szereplők személyén keresztül, váratlanul összekapcsolódik a történet napjainkban játszódó részével;
  • a regényt átszövő, „emberi alakot öltő zene”;
  • a hosszú séták Tokió utcáin;
  • egy újra meg újra felbukkanó macska, akiben egy ember szellem él tovább;
  • evés-ivás ott és úgy, ahol és ahogy azt az átlag japán is teszi;
  • a nyugati kultúrát csodáló és szokásainkat szívesen átvevő főszereplők, akik karakterükben mégis nagyon japánok maradnak. Ennek vicces megnyilvánulása Akiko és Mai nézeteltérése a szürcsölésről:  

„- Mióta kifinomult a szürcsölés?

- Már hogy ne lenne az? Figyeld meg Szatorut, milyen kifinomult és dallamos koncerttel közli velem, hogy én vagyok a világ legjobb szakácsnője!”

Mindezek a hasonlóságok különösen autentikussá teszik a regényt. Mintha egy japán szerző kötetét olvastam volna. 

Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr313407947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Józsi01 2017.12.06. 08:05:14

Köszönöm az írást. Érdekes gondolatok, ha nem is mindenben értek velük egyet. Azért egy újfajta látásmódot adott a japánokról.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2017.12.06. 08:30:01

"az Ázsiából Magyarországra érkező turisták legnagyobb részét nem a kínaiak, hanem a japánok teszik ki. Az évi 40.000 turista a szervezett formában beutazók 5 százalékát jelenti. "
Egyrészt Japánból is 100 ezer fölötti az évente Magyarországra látogatók száma, másrészt a Dél-Koreából érkezők száma már a 170 ezret verdesi, jóval többen vannak, mint a japánok.

]{udarauszkasz 2017.12.06. 09:08:18

Azert a ferde szemrol nem lennek meggyozodve... nagymamamnak is ferde szeme volt,es a nagynenemnek is az. A termete,testalkata is inkabb tavolkeleti,mint europai. Felesegem szeme se az a tipikus europid tipus... azonkivul a zeneben is lehet felismerni hasonlosagot.

Killary Fucking Clingon 2017.12.06. 10:02:14

Japán utazásaim rég meggyőztek arról hogy több közös van bennünk a japánokkal mint a németekkel..Genetika ide vagy oda, van valami mélyen gyökerező közösség, és ezt igazán csak akkor érzi az ember ha megfordult ott néhány alkalommal..

pflaumensaft 2017.12.06. 10:50:48

Én általában csak jókat szeretek írni a japánokról, de azt el kell mondanom, hogy a fiatal japánok túlnyomó többségének fogalma sincs, hogy Magyarország hol van. Már számtalan japánnal találkoztam (20-30 éves korosztály), a többségük egyetemista, és legjobb esetben azt legalább tudják (kisebb részük), hogy valahol Európában vagyunk, de ez a maximum. Viszont, ahogyan már említettem, ez sem jellemző.

Ezért inkább a japán oktatást teszem felelőssé, mert lehet, hogy több évtizeddel ezelőtt még a sztereotip, japános iskolarendszer volt náluk, de több japánnal is átbeszéltem a dolgot, és az ő mostani sulirendszerükhöz képest a magyar oktatás egy brutális poroszos-szovjetes kiképzés. Például a japán sulikban egyszerűen semminek sincs következménye, lehet késni, lehet igazolatlanul hiányozni akár 3 hetet (!) is, lehet mobilozni az órán stb.
Történelemből szinte semmit nem tanulnak, de a világháborúig amúgy sem jutnak el.
Egyik brazil ismerősöm, aki egy angol nyelvtanfolyamon volt együtt japánokkal, hitetlenkedve mesélte, hogy a japánok semmiről sem tudnak semmit. Az volt a feladat, hogy ismertebb emberekről kell beszélni, és a japánok egyet sem ismertek (pl. Gandhi, Dalai Láma).
De ez még nem a legbrutálisabb. A japán barátaim a saját császárukat sem ismerték (!). Azt tudták, hogy van náluk vmi császár, de semmit nem tudtak róla. Először azt hittem, hogy csak az egyik ilyen, de kiderült, hogy ez Japánban teljesen általános. Például a lány, akit kérdeztem, kémikusnak készül, a mesterképzést nyomja...és nem tudja, hogy ki a császár. Hihetetlen...
A turanizmust (a rokonságelméletet) csak az egyik japán ismerte, de ő külföldi oktatást kapott, látszott, hogy a csaj az ottani "elit" része.

Igen, ez van. A japánok ázsiaiak voltak, amerikaiak lettek.

2017.12.06. 13:56:44

A japánok és a finnek a legjobbak a magyarokon kívül Kodály-művek előadásában.

www.youtube.com/watch?v=A2KsN11d7x4

Szabolcs282 2017.12.06. 14:43:47

@Pallos Levente: Nekem is furcsa a szám, túl alacsonynak tűnik, de figyelembe kell venni, hogy csak a "szervezett utazásokról" van szó, ahogy ez a cikkben is szerpel.

KSH adat, itt a forrás: www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/jeltur/jeltur16.pdf

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2017.12.27. 08:40:42

@Szabolcs282: Akkor nagyon rosszul fogalmazott a szerző. Az a mondat ugyanis a japán beutazók utazási módjáról nem mond semmit, csak azt, hogy akikhez hasonlítja, azok szervezetten utaznak.
süti beállítások módosítása