Szimatolás az irodalom, a gasztronómia és a turizmus világában

Könyvtacskó

The amazing family I. - A családfő és élete párja

A Mann család története

2018. május 24. - Szabolcs282

1_166.jpg

A lenyűgöző család – ahogy a ’30-as évek amerikai sajtója Mannékat emlegette. Különös klán. A csúcson egy zseni. Körülötte apjuk árnyékából kilépni képtelen szikrázó elmék, lenyűgöző tehetségek. Nem találják helyüket, küldetésüket. Nyugtalanul vándorolnak országról országra, vágnak bele újabb és újabb feladatokba. Mindig elégedetlenek; úgy érzik, nem juthatnak fel a zsenihez a csúcsra. Thomas Mannról természetesen számos biográfia született már, de a családjáról sem kevés. Tilmann Lahmen kötete mégis újszerű: a családtagok egymás közötti levelezésein keresztül meséli el Mannék életét. Letehetetlen olvasmány!   

2_103.jpg

Thomas Mann (1875-1955)

3_67.jpg

„Varázsló”, „Nagy Ember” – ahogy családja és barátai emlegették.

„Egoista, nárcisztikus, csak az írásainak él.”

– írta róla Janet Flannea a ’30-as években a New Yorkerben, a világ egyik legjelentősebb kulturális hetilapjának egy színes, de mélyreható portréjában. 

11_27.jpg

Thomas Mann németesen rendszerető volt. A hajnali kelés és dél közötti időszakot az íróasztala mellett, írással költötte (A képen a Zürich-közeli villa dolgozószobája, ahol ’47-’55 között élt és dolgozott.). Tilos volt zavarni.

Hiúságára jellemző, hogy bár tagadta, de nehezen viselte a kritikát.

„Művei bírálata annyira hidegen hagyja, hogy heteken keresztül újra és újra visszatér egy kritikus cikkre.”

– írta felesége, Katia egy levelében.

„Ha fázik nem vacog, de hideg lesz körülötte.”

– fogalmazta meg szemléletesen lánya, Erika, hogy szótlansága ellenére milyen határozott személyiség volt.  

Thomas Mann nem csak Nobel-díjas (1929) író, a német irodalom talán legnagyobb alakja, de a ’30-as évek német emigrációjának szellemi vezetője is volt. Pedig nem volt politikus ember, még meggyőződéses demokrata sem. Leginkább a szélsőjobb, a nácizmus zsigeri ellenségeként lehetne leírni. Ezt Hitlerék előbb tudták róla, mint ő saját magáról. A ’33-as hatalomátvétel után nem akart emigrálni. A politikánál többre tartotta, hogy Németországban, németül, a németeknek írhasson, hogy hazája irodalmi életének központi alakja lehessen. Évekig Svájcból sem foglalt nyilvánosan állást a rendszer ellen. Ezt fia, Klaus és lánya, Erika, valamint az emigrációba kényszerült művésztársai nehezen akceptálták. Rossz néven vették, hogy egy németországi kiadónál jeletek meg könyvei, ahelyett, hogy az emigráns kiadókat támogatna volna.    

„Hagyjátok, hogy kivihessem a vagyonomat, hogy nyugodtan élhessek, írhassak külföldön és publikálhassak Németországban. Cserébe nem politizálok.”

– hangzhatott az ajánlat, amelyet Thomas Mann több csatornán is eljutatott a náci vezetőkhöz. A válasz tettek formájában érkezett: ’36-ban megfosztották állampolgárságától; ’37-ben indexre kerültek az írásai. Ekkor vált politikussá. A mások mellett Brechtet, Döblint, Fechtwangert, Hessét, Remarqueot és Zweigot felvonultató emigráció megkérdőjelezhetetlen szellemi vezetője lett. Bátyját, Heinrichet váltotta ebben a szerepben. Fontos volt neki ez a státusz. Hiú emberként, nehezen viselte, hogy a nácik kiírták hazája irodalmi életéből.

„Tehetségemmel minden Németországban maradt író felett állok. […] Németország ott van, ahol én.”

– hangoztatta, míg, ha titokban vissza is vágyott hazájába.    

12_22.jpg

Thomas (jobb) és Heinrich Mann.

Feleség és gyerek ne tévesszen meg minket! Őt sem tévesztették meg. Thomas Mann tudta, meleg. Fantáziáját és sok írását is áthatotta a homoerotika. „A Varázsló titkos, meleg élete” - ahogy a családban fogalmaztak, ismert volt gyerekei és felesége előtt is, de nem beszéltek róla. Katia empátiával kezelte férje - naplóiból tudható – hálószobai felsüléseit, valamint flörtjeit, kisebb kalandjait is. Például, amikor ’27-ben Sylt szigetén beelszeret egy velük nyaraló művészettörténész 17 éves fiába, akit müncheni otthonukba is meghívott 2 hétre. Vagy amikor ’50-ben egy zürichi szálloda fiatal pincérével kezdett futó kalandba. A „Nagy Ember” ’30-ban a homoszexualitás dekriminalizálása melletti kampányban is részt vett. A meleg életvezetést mégsem akceptálta.

„A homoerotika szabadosság, állhatatlanság. Vétség a morál ellen. A terméketlenség, a jövőtlenség, a felelőtlenség kifejeződése. Míg a házasság a hűséget, a családot és az életet jelenti.”  

- és a meleg házasság? Kérdezhetnénk a mából.

Talán példa nélküli a homoszexualitás családon belüli olyan halmozódása, mint Mannéknál: Thomas Mann bátyja, Heinrich, fiai, Klaus és Golo szintén a férfiakhoz vonzódtak. Lánya, Erika biszexuális volt. Ők viszont - a „Varázslóval” ellentétben - a korabeli viszonyokhoz képest nyíltan élték másságukat. A gyerekek rendszeresen vendégeskedtek aktuális partnereikkel a szülőknél. A kapcsolatok jellegét azonban az apa és az anya sem szerette szóba hozni. A kényelmetlen dolgokról inkább hallgassunk! – ebben is nagyok voltak Mannék.             

’39-ben a Mann-házaspár már Svájcban sem érezte biztonságban magát. Tartottak a német inváziótól. Ezért az USA mellett döntöttek. Az amerikaiak ekkor már úgy érezték, az ország megtelt. Hírességeket is nehezen fogadnak be Európából. Nem úgy Thomas Mannt, aki már a ’30-as évek elején rendkívül népszerű az Államokban. Meglepő módon legvaskosabb, és egyik legnehezebben emészthető regényciklusa, a József és testvérei eladási sláger volt a tengeren úlon. Ennyit a bunkó amerikaiakról…  

„A világ legjelentősebb írója Amerika mellett döntött.”

– harsogta ’39-ben a sajtója.

„Goethe Hollywoodban!”

– jelent meg a lapok címoldalán, amikor a család Kaliforniába költözik.

13_17.jpg

Thomas és Katia Mann egyik unokájukkal a Pacific Palisades-i villa kertjében. 20 szoba, 500 m² lakótér, 4000 m² kert, tengeri panoráma. Más emigráns írók nem engedhetett meg maguknak ilyen luxust. Mannék természetesnek vették, hogy nagy lábon élnek.

Később, azzal, hogy a „Nagy Ember” a kommunistákhoz, illetve a Szovjetunióhoz meglehetősen nagy empátiával viszonyult, maga ellen fordította az amerikai közvéleményt.   

„Nem félek a világforradalomtól. Lojális lennék még egy diktatórikus kommunista rendszerhez is. Csaknem örömmel fogadnám, ha ez lenne a nácizmus alternatívája."

– egy kijelentés, ami miatt egyre kevésbé kapott nyilvános megszólalási lehetőséget.    

’45 után a szíve visszahúzta volna Németországba, de úgy érezte nem tud olyanok között élni, akik képtelenek szembenézni közelmúltjukkal.

„Van néhány gyengém. Szeretem az igazságot, az alaposságot, és ízlésem is van.”

– úgy érezte mindezt sértették volna Németország háború utáni mindennapjai, az, hogy akik a náci diktatúra alatt magasra jutottak, továbbra is pozícióban maradtak. Ráadásul Németországban az emigránsok sokak szemében árulók voltak, aki a nehéz helyzetben elhagyták a hazát, ahelyett, hogy fellépek volna a barbarizmus ellen, esetleg belső emigrációba vonultak volna. Családja, elsősorban a németországi közállapotokat nagyon kritikusan néző lánya, Erika is a visszatérés ellen volt. Végül ’49-ben egy körút erejéig tért haza. Mint sokszor életében, ekkor is megégette magát a politikával. Ellátogatott a hivatalosan még nem kikiáltott, azonban de facto már létező NDK-ba is. Ugyan állást foglalást Németország egysége mellett, de Weimarban hagyta, hogy a kommunista vezetés  jelenlétét a második német állam legitimációjára használja fel.

4_57.jpg

„Nem ismerek megszállási övezeteket. A látogatásom Németországnak, mint egységes államnak szól.”

– fogalmazott. Arról azonban nem beszélt, hogy a német állam az NSZK lenne, amit a nyugat-német sajtó nagyon rossz néven vett. Igaz, az utca embere nyugaton és keleten is sztárként ünnepelte.  

5_52.jpg

Mann-villa Kilchbergben, a Zürichi-tó partján.

A „Varázsló” 1955-ben, 80 évesen, emigrációja 22. évében, Zürichben hunyt el.

Katia (1883-1980)

7_40.jpg

Ritka alkalmak egyike: Katia Mann a középpontban. 

A felség, az anya, a szuperintendáns. Ő gondoskodott a nagy író nyugalmáról, amelyet férje minden körülmények között megkövetelt magának. Biztosította, hogy semmi olyat ne tudjon meg a „Varázsló”, ami felzaklathatta volna. Így amikor ’46-ban Thomas Mannt tüdőrákkal műtötték, még az operáció igazi célját is elhallgatta előtte. Ő kezelte a borzasztó nagy lábon élő család pénzügyeit. Ő segítette ki rendszeresen gyermekeit a bajból. Családjának élt. Természetesnek vette, hogy miután sok heti szervezőmunkája eredményeként hatalmas csinnadrattával megünnepelték a „Varázsló” 70. születésnapját, az övét néhány héttel később még féje, és gyerekei is elfelejtették. Feleség, anya, házvezetőnő, titkárnő, könyvelő, és amikor a család kaliforniai háza épült, még autodidakta kivitelező is volt. Csak író nem. ’74-es memoárkötete valójában Elisabeth és Michael tollából íródott, csak az unszolásukra jelentette meg.

14_21.jpg

Katia Mann, született Pringsheim. Egy zsidó matematika professzor és egy színésznő gyermeke. A felmenők gazdag kereskedők voltak. Katia hihetetlen luxusban nőtt fel Münchenben, ahol 1904-ben összeházasodott Thomas Mannal.   

Következő bejegyzésünkben a Mann gyerekek regénybe illő életét mutatjuk be!

15_10.jpg

Buddenbrock-ház, Lübeck

Petrus Szabolcs

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr3713858156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Silence78 2018.05.24. 19:15:47

Leginkább unalmas, főleg a József... Márai rajongóként nem lételemem a cselekmény, de Mann több könyvét untam. Mint ember taszító. Esterházy is a munkájának élt de közben szimpatikus maradt.

HARP3R 2018.05.25. 11:59:03

A német nácik Thoma Mann minden művének elégetését elrendelték.

Szabolcs282 2018.05.25. 20:59:18

@Silence78: A novellái, kisregényei jók, de a hosszabb köteteit én is sokszor vontatottnak tartom. Pl. Lion Feuchtwanger jobban kedvelem a kortársai közül. Az is biztos, hogy, mint sok művész, magánemberként kibírhatatlan lehetett.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2018.06.07. 13:53:19

Korának nagy celebje lehetett ez az Ember Tamás. :)
süti beállítások módosítása