- mondta Simón Peresz Izrael egykori államfője és többszörös miniszterelnöke. Ez a zsidó állam gazdasági szárnyalásának egyik oka. Izrael kapcsán nem csak a zsidó-palesztin konfliktusra, a bibliai helyszínekre és a lüktető Tel Avivra, hanem a start-up-okra, az innovációra és a kutatás-fejlesztésre is asszociálnunk kellene.
Néhány adat:
- Izrael egy főre jutó GDP-je 37.000 USD, a japán, vagy a francia egy főre jutó nemzeti jövedelemmel azonos mértékű. 26. a világranglistán (Magyarország 13.000, 58., Olaszország 30.000, 27., Kuvait 26.000, 32.).
- Ez abszolút értékben 320 milliárd USD. A 8,5 millió izraeli tehát nagyobb GDP-t állít elő, mint a 10 millió magyar (132 mrd), a 20 millió román (204 mrd), és közel annyit, mint az 55 millió dél-afrikai (344 mrd), vagy a 95 millió egyiptomi (332 mrd).
- A gazdaság az 1949-es államalapítás óta – háborúk, terror és válságok ellenére - gyakorlatilag megszakítás nélkül bővül. A 2007 utáni világgazdasági válság sem hozott visszaesést.
- Izrael világelső az egy főre jutó cégalapítások számában.
- A világviszonylatban legjelentősebb tőzsdén, az amerikai NASDAQ-on több izraeli, mint európait céget jegyeznek.
- Izrael a 16. a Világgazdasági Fórum (WEF) Global Competitiveness Report versenyképességi rangsorán. Megelőzi Ausztriát (18.), Dél-Koreát (26.) és Észtországot (29.), Magyarországról (59.) nem is beszélve.
Az utóbbi adatok azt is mutatják, hogy a gazdaság motorja az innováció, a kutatás-fejlesztés. A „start-up nemzet” az ország eposzi jelzőjévé vált. Dan Senor és Saul Singer nemzetközi bestsellerükben bemutatják, miként és miért lett az ’50-es évek elején még a harmadik világ országainak szintjén álló Izrael innovációs központ.
A szerzőpáros: Dan Senor és Saul Singe.
A siker receptje.
1. Nem fáj a munka
A zsidó állam a ’90-es évek elején, a számítástechnikai forradalommal került a világ élvonalába. A sikersztori azonban előbb, a XX. század hajnalán, a kibucokkal kezdődött. Soha nem élt a népesség több mint 5 százaléka kibucban, mégis ezekben állítják elő az ország élelmiszertermelésének döntő részét, amely még ma is a GDP 15 százalékát adja. Az első telepesek a rossz minőségű talajjal, a vízhiánnyal, sivataggokkal, vagy éppen mocsarakkal nem törődve agrárországgá tették a fiatal Izraelt. A pénz önmagában nem segített volna. Munka és kreativitás kellett. Az agrárium területén született az első izraeli világszabadalom is, a ma már a világon mindenhol alkalmazott csöpögtetéses öntözőrendszer (40 %-al kevesebb vízfelhasználás, 50 %-al több termés). A kibucok nem utolsó sorban megmutatták, hogy a kommunizmus ezen fajtája, mint társadalmi és gazdasági rendszer lehet demokratikus és működőképes.
Az 1910-ben alapított Degania Alef a Genezáreti-tó partján az első kibuc volt. Ma igazi mezőgazdasági nagyüzem.
2. A vita az élet sója
A kibucok működésének alapja a bázisdemokrácia. Minden kérdésben, így a nyereség felhasználásáról, vagy épp egy kerítés újrafestése kapcsán, többségi döntés születik. A határozathozatalt hosszú, heves viták előzik meg. Sokszor felkorbácsolódnak az indulatok. A kisebbségben maradók mégsem érzik magukat személyükben sértve. Nincs ez másképp a vállalati döntéshozataloknál sem.
A vitatkozásnak évezredes kultúrája van. A zsidó vallás legfontosabb könyve, az élet valamennyi területét szabályozó Talmud az Ószövetség évszázadok alatt, viták eredményeként született értelmezése. A modern zsidó vallás középpontjában pedig a Talmud megváltozott életviszonyok szerinti értelmezése körüli viták állnak.
Még a Google gyökerei is az izraelita vallásig nyúlnak vissza. Működésének alapja a Talmud-iskolákban a XV. században kifejlesztett regiszter rendszer, amelyet a Bibliában való keresés meggyorsítására találták ki.
3. Segítsük egymást, gyerekek!
A zsidó közösség a viták ellenére is összetart. Egy potenciális külföldi befektetővel tárgyaló izraeli nem csak saját termékének, szolgáltatásának keres vevőt, hanem Izraelt, mint befektetéséi célországot is reklámozza. Lehet, hogy ezzel a konkurenciát is segíti, de hozzájárul az ország fejlődéséhez.
Dögöljön meg a szomszéd tehene is! – na, ez az, amiben nem hisznek az izraeliek. Ennek legkézzelfoghatóbb bizonyítéka a „könyv”. Az internet előtti időkben szoktak rá az izraeli turisták, hogy zsidó éttermekben, szállodákban tippeket írjanak az utánuk érkezőknek. A gyűjtemények értékéhez csak hozzáad, amikor egy-egy bejegyzés kapcsán oldalakon át nyúló viták alakulnak ki.
4. Otthon az idegenben
A szerzőpáros Kína példáját hozza: a külföldön tanuló diákok hazájukba visszatérve a gazdaság, illetve a tudomány szolgálatába állítják megszerzett tudásukat, tapasztalataikat, kapcsolati tőkéjüket. A világot behálózó kínai kolóniák pedig a multinacionális terjeszkedés bázisai.
A hazatért külföldön tanulók, dolgozók az izraeli gazdaság sikereiben is fontos szerepet játszanak. Azonban bármilyen meglepő, a diaszpóra zsidósága évtizedekig csak jótékonysági projekteket támogatott Izraelben. Befektetőként csak a ’90-es évek informatikai forradalma óta vannak jelen. Egyetlen kivétel a repülőgépipar beindítása volt, amelyben kulcsszerepet játszott egy amerikai zsidó üzletember, Al Schwimmer.
5. Teher alatt nő a pálma
A zsidók szeretik a kihívásokat. Ezt a kibucok, és az ’50-es éveknek egy másik sikersztorija is bizonyítja. Amikor még alapvető élelmiszerekből is hiány állt fenn, az autó pedig a legtöbb izraelinek elérhetetlen álom volt, néhány kreatív zsidó rájött, hogy a légiközlekedésé a jövő. Az új repülők viszont méreg drágák voltak. A háborúból visszamaradt gépek felújítására kell specializálódni! Az ötletet tettek követték: David Ben Gurion, Simón Peresz és az említett Al Schwimmer kapcsolataikat felhasználva, a hatóságokat kijátszva kicsempésztek az USA-ból néhány leselejtezett repülőt, hogy ezek bázisán megteremtsék az izraeli légiipart. A részben állami tulajdonú IAI (Israel Aerospace Industries) rövidesen az ország legnagyobb munkaadója (ma 16.000 fő) és az állami költségvetés támasza lett.
David Ben Gurion, Simón Peresz és Al Schwimmer. 1953. Épül a gyár Lodban.
LAVI – Izraeli fejlesztés a ’80-as évekből. Technikai paraméterei felülmúlták az F-15-öt, az F-16-ot és a Mirage III-at is. A Lavi, azaz héberül oroszlánkölyök végül - többek között, mert a katonai segélyeket bőségesen nyújtó USA nem akart riválist saját termékeinek - nem került gyártásba, de kísérteties hasonlóságot mutat a kínaiak Chengdu J-10-es vadászával. Sokak szerint ez nem véletlen.
6. Tanulni! Tanulni! Tanulni!
Egy kicsi, nyersanyagban szegény országot csak a tudás tehet naggyá – vallották a zsidó pionírok, akik 1918-ban, amikor Izrael Állam még csak Theodor Herzl utópiájában létezett, és Palesztinában utak is alig voltak, egyetemet alapítottak Haifában.
Napjainkban az OECD országok közül Izraelben a legmagasabb, 45 % a diplomások aránya, és az egy lakosra jutó mérnökök száma. De tudják, a felsőoktatás minőségi és nem mennyiségi kérdés. A 8,5 milliós országban csak 8 egyetem működik. Viszont ezek közül 4 a világ, 7 pedig Ázsia 100 legjobbja közé tartozik (Magyarországon 36 egyetem van. A top 100-ban egyik sem szerepel).
Israel Institute of Technology
Ha a tudás alapú társadalomról van szó, Izrael nem sajnálja a pénzt. Egyetlen ország sem fordítja költségvetésének nagyobb hányadát kutatás-fejlesztésre, mint a zsidó állam.
7. Fegyverbe!
A szerzőpáros döntő szerepet tulajdonít az izraeli társadalom talán legfontosabb intézményének, a hadseregnek. Az izraeliek sorkatonai (nők 31, férfiak 36 hó) és tartalékos (1 hó/év nőknél 21., férfiaknál 42. életévig) szolgálatot teljesítenek. A sorkatonák a palesztin területeken még békeidőben is éles bevetéseken kell, hogy részt vegyenek olykor. Pillanatok alatt kell dönteniük saját életükről és másokéról. Kreatív megoldásokat kell találniuk váratlan problémákra mostoha körülmények között. Aki így szocializálódik, a gazdasági életben sem lesz döntésképtelen. A start-up-ok sikere és az Izraelben mindig jelen lévő fenyegetettség között Simón Peresz is összefüggést látott: „A kreativitás nem egy ország, vagy népessége nagyságához, hanem a fenyegetettsége mértékével egyenesen arányos.”
8. Összeolvad a társadalom
A hadsereg társadalmi olvasztótégely is. Majd’ minden csoport jelen van. A legkülönbözőbb körülmények közül jövők lesznek bajtársak. Az előmenetelnél nem számít a származás, a családi, vagyoni háttér, csak a teljesítmény. Nem véletlen, hogy az izraeli társadalom két, egymástól talán legtávolabb álló csoportja, az ortodox zsidók és az arab izraeliek, akik nem sorkötelesek alig részesülnek a gazdasági sikerekből. Elsősorban, mert hiányzik a – legjobban a hadseregben megszerezhető - kapcsolati tőkéjük.
9. Hierarchia – az meg micsoda?
Az izraeli táradalomban és gazdaságban csekély a hierarchia jelentősége. Ebben nagy szerepe van a tartalékos szolgálatnak. Hisz a társadalomban elért és a hadseregben betöltött státusz gyakran elválnak egymástól: Évenként egy hónapra, vagy mozgósítás idején hosszabb időre is a szobafestő a bankigazgató feljebbvalója lehet.
Az alá-fölé rendeltség relativitása kihat a haderő szervezetére is. A vezérkar kicsi. A döntések többségét helyben, az érintettek hozzák. Ráadásul az elöljáróknak folyamatosan igazolniuk kell rátermettségüket. A parancs is lehet kritika tárgya, a sorozatos rossz döntések pedig elmozdításhoz vezetnek. Nincs még egy ország a világon, ahol rendszeresen nyilvános vizsgálóbizottság elemezné a katonai döntéseket, és vonnának le akár személyi jellegű tanulságokat. Attól, hogy valaki feljebb van a ranglétrán, még nem biztos, hogy mindig jól dönt; határozatait nem kell vita nélkül tudomásul venni – egy szemléletmód, amely a vállalatok működést is áthatja.
Egy érzékletes példa: A kávét mindig az főzi, aki a legközelebb ül a kávéfőzőhöz. Akár a tábornok a közlegénynek, vagy a vezérigazgató a titkárnőnek - ez a racionális.
Ide kívánkozik az összehasonlítás Dél-Koreával. Itt szintén nagy a hadsereg szerepe, és állandó a fenyegetettség. Sikeres a gazdaság, de kockázati tőke vonzó képességben nem vehetik fel a versenyt Izraellel. Ennek szerzőpáros szerint két oka van: (1) Az ázsiai társadalmak harmóniára törekszenek. Hiányzik a vitakultúra. (2) Fontos a hierarchia. Ritka a demokratikus döntéshozatal. A felettes nyilvánvalóan hibás döntését sem lehet megkérdőjelezni.
10. A pimasz mindenségit!
„Chuzpe” – nehezen lefordítható héber kifejezés, a két szerző egy viccel írja körül: „Elnézést, megkérdezhetem, mit gondolnak a húshiányról? - amerikai: Mi az a hiány? – szovjet: Mi az a hús? - kínai: Mi az a vélemény? - izraeli: Mi az, hogy elnézést?”
A „chuzpe” tehát annyit tesz, pimaszság, bárki, bármikor, bárkit kritizálhat. Egy fontos zsidó tulajdonság, ami a hierarchia nemtiszteletével függ össze. Az utcán, amikor egy ismeretlen gyereknevelési, vagy kutyatartási jótanácsokat ad, vagy családi összejövetelen, ahol mindenki beleszól a másik életébe, idegesítő. Egy vállalati brainstormingnál viszont aranyat ér.
11. A lónak négy lába van…
A bukás nem jár társadalmi megszégyenüléssel. „Aki nem játszik, az nem is nyer.” - az izraeli szemlélet. Ilyen légkörben igazán szabadon szárnyalhat a szellem. Egy újabb különbség, amiért az ázsiai sikerországok az innováció és a start-up-ok területén handicap-el indulnak.
12. Nincsenek határok
A hadsereg fontos szerepet tölt be az iparban is. A sorkötelesek nem a laktanyák fókázásával vesztegetik az időt. A fegyveres erők a sorkatonák és a hivatásosok fizikai, illetve szellemi erejére támaszkodva kutatnak, fejlesztenek, gyártanak. Az innovációt később a gazdaság szolgálatába állítják. Így az elektromos autók elterjedését lehetővé tenni hivatott akkumulátor-cserélő állomásokon a vadászgépek bomba kioldójának technológiáját használták. (Jóllehet, az ezen - egyébként ígéretes - technológiát világszerte elterjeszteni hivatott Better Place cég végül csődbe ment.) Interdiszciplinális – az izraeli siker egy újabb oka. Egyszerűen hangzik, sok országban mégsem működik. Hiányzik hozzá a kreatív gondolkodás és a szervezeti rugalmasság.
13. A lét a tét
Az elektromos autózás példája kapcsán vissza kell kanyarodnunk az izraeli mindennapokat átható, a kreativitást serkentő állandó fenyegetettséghez. Ugyanis az olajfüggőség csökkentése a zsidó államban elsősorban nem környezetvédelmi, hanem nemzetbiztonsági kérdés. Hisz az olajat számukra ellenséges, vagy kétes stabilitású arab országoktól kell venni. A pénz közvetve a terrorizmust is finanszírozza. Nem meglepő, hogy nagyobb odaadással kutatnak az alternatívák után, mintha „csak” a jegesmedvék megmentését tekintenék a tétnek. Persze ez téves elképzelés: klímavédelem ide vagy oda, az idővel lassan, de elkerülhetetlenül szűkülő olajellátás annál inkább fogja az alternatívákban nem gondolkodó, elkényelmesedett importőr országokat sújtani. Aki kimarad, lemarad...
14. Politika a gazdaság szolgálatában
Az izraeli politikusok szolgálják, és nem ellenőrzik a gazdaságot: (1) Személyes kapcsolataikat felhasználva lobbiznak az izraeli cégekért. Simon Peresz például nemzetközi összeköttetéseivel érte el, hogy egy start-up-os a legnagyobb autógyártók vezetőinek prezentálhassa az elektromos autózást forradalmasító öteltét. (2) Állami ügynökségeken szakmai és nem politikai alapon járulnak hozzá az export finanszírozásához, és a külföldi (kockázati) tőkebefektetések támogatásához. (3) A jogszabályok nem bürokratikus akadályokat állítanak, hanem megkönnyítik a cégalapítást és működést.
Simón Peresz (1923-2016). Évtizedekig volt az izraeli politika megkerülhetetlen alakja és a start-up gazdaság lelkes támogatóája.
15. A jég hátán is megélni
Az évezredes hazátlansága és üldözés alkalmazkodóvá tette a zsidókat. Igazodás más kultúrákhoz, mostoha körülményekhez, új környezethez - a múltban a túlélés, ma a gazdasági sikerek záloga. Ezért vannak az izraeli befektetők az elsők között a rizikós régiókban. Mint például a ’80-as évek elején Kínában, vagy napjainkban az instabil afrikai országokban.
16. Dafke!
Nincs víz? Az ország nagy része sivatag? Csak azért is termelni fogunk! – mondták a pionírok. Háborúk? Külföldi támadások? Terror? Csak azért is idehozzuk a befektetőket! – mondják a leszármazók.
A veszély ma már nem riasztja el a befektetőket. A lebombázott gyárat újjá tudjuk építeni, viszont az izraeli szellemi tőkét nem tudnánk pótolni – mondják a Google, Intel, Microsoft és más óriáscégek vezetői, és sorra nyitnak termelő üzemeket. Az izraeliek pedig igyekeznek rászolgálni a bizalomra. Az Intel - aki sikerei nagy részét a mikrochiptől a kétmagos processzoron át a routerig az izraeli innovációnak köszönheti – a ’90-es öbölháborút megelőzően nyitotta meg első izraeli gyárát. Mialatt Szaddam Huszein Scud-rakétákkal lőtte az országot, zavartalanul folyt a termelés; az izraeliek gázmaszkban folytattak videókonferenciát az amerikai kollégákkal – csak azért is megmutatjuk, Izraelben befektetni jó döntés!
Intel Israel. Nem csak fejlesztenek, termelnek is.
De még nem sikerült elegeket meggyőzni. A start-up-ok sokszor eladják ötleteiket. A világ legfontosabb technológiai cégeinek többsége vett már izraeli start-up-ot. Kétségtelenül siker. Az árnyoldal: Az eladott ötletek nagy része külföldön kerül termelésbe, nem az izraeli reálgazdaságot erősíti.
Sok start-up maga is termelésbe kezdene, de nincs tőkéje, hitelt pedig nehéz felvenni. Ugyanis fejletlen az izraeli pénzügyi szektor! A fejlődést a szigorú állami szabályozás gátolja. Így például a banki saját és a hitelként kihelyezett tőke arány 1:5-nél nem lehet rosszabb. Összehasonlításul: Ez sok amerikai banknál 1:50 volt a pénzügyi válság előestéjén. A szigor viszont megóvta Izraelt a 2007 utáni pénzpiaci válságtól. Persze a reálgazdasági hatások begyűrűztek, hisz Izrael exportorientált és a külföldi tőkétől függő ország. Igaz, a recessziót sikerült elkerülni.
17. Welcome to Israel!
A szerzők a bevándorlást és velejáróit, kultúrák, élettapasztalatok, világnézetek keveredését, az érkezők szükségképpeni alkalmazkodóképességet és nyitottságát is az izraeli kreatívok sikere mögött látják. Valóban, a ’90-es évek elején érkező több százezer jól képzett oroszországi zsidó nélkül nem válhatott volna Izrael informatikai központtá. A Zsidó Állam tényleg a bevándorlók országa. 1949 és 1994 között 2,5, 2000-ig pedig további 1 millióan telepedtek le. Ez elmúlt években csökken ugyan a bevándorlók száma, de így is eléri az évi 20-30 ezret.
Az aliját állami ügynökség népszerűsíti a diaszpóra zsidósága körében.
A szerzőpáros liberális bevándorlási politikát ajánl más országoknak is. Azt azonban nem veszik figyelembe, hogy bár az Izraelbe érkezők korábbi életkörülményei, tradíciói nagyon különbözőek (van köztük etióp analfabéta és moszkvai professzor.), mégis van egy nagyon fontos kapocs: mind zsidók. Ha másokról van szó, az izraeli bevándorlási politika világviszonylatban az egyik legszigorúbb. Ráadásul az alija keretében érkezőknek sem zökkenőmentes az integrációja. Hiába a nagyvonalú állami indulási segítség (nyelvtanfolyam, anyagi támogatás) sok orosz bevándorló párhuzamos társadalomban él, az afrikai zsidók tudásszintjének izraeli szintre hozatala pedig generációs kihívás.
Petrus Szabolcs