A tekintélyes professzor, hű szolgálófiúja és egy macsó bálnavadász egy balul sikerült kutatóexpedíció eredményeként egy rejtélyes tenger alatti acélrúd fogságába kerül, egy nagy csapat ismeretlen hovatartozású, izmos matrózzal körülvéve. A professzor a kezdeti sokk után egyre szorosabb kapcsolatba kerül a fogvatartók megközelíthetetlenül titokzatos alfahímjével. Együtt járják be a Föld forró övezeteit és hatolnak olyan mélyre, amilyen mélyre ember még nem. Ám a Stockholm-szindróma által fűtött bromance a történet során – amelyben nők csak említés szintjén szerepelnek – egyre inkább megkopik, mialatt szép lassan fény derül a fogvatartó szörnyű titkára… Ha eddig nem találta volna ki a kedves olvasó, a Nemo kapitányról lesz szó, Jules Verne jövőre 150 éves korszakalkató klasszikusáról.

Amikor Jules Verne, azaz Verne Gyula 1869-től elkezdte részletekben publikálni Húszezer mérföld a tenger alatt (Vingt mille lieues sous les mers) című művét, már befutott író volt Különleges utazások (Les Voyages Extraordinaires) regénysorozatának sikerei révén. Hősei addigra öt hetet utaztak hőlégballonon, eljutottak a Holdra és a Föld középpontjába is. Ez a korszak a tudományba és a technológiai haladásba vetett töretlen, optimista hit időszaka volt, az ember újabb és újabb találmányok révén hajtotta uralma alá a természeti világot, és egyre inkább foglalkoztatták a jövő – még felfoghatatlanul félelmetes, de annál inkább vonzó és bámulatos – technológiái, az emberiség előtt álló, akkor szinte végtelennek tűnő lehetőségek. Így a jogászból irodalmárrá vált Verne lett a mai sci műfajának egyik megteremtője, ahogy a steampunk esztétika egyik korai ihletője is.

Gyerekkorom egyik meghatátozó regénye volt a Nemo Kapitány Kilényi Mária fordításában, megszámlálhatatlanul sokszor elolvastam, ahogy később egy másik, felejthetőbb magyar fordítást is. Most, sok évtizeddel később F.P. Walter angol fordításában vettem elő, egy olyan kötetben, amely szerencsére Verne eredeti illusztrátora, Édouard Riou – akivel hat másik regényen is együtt dolgoztak – gyönyörű rézkarcainak egy részét is tartalmazta. A rengeteg feldolgozást megért történetet – amelyek közül a legismertebb talán az 1958-as Disney-filmadaptáció - részleteiben fölösleges volna itt ismertetni, annál inkább releváns kérdés, miként működik egy százötven éves kalandregény mai szemmel?

Nos, meglepően jól. A rejtélyek részleteinek csepegtetése során (Ki is ez a Nemo kapitány? Miért építette tengeralattjáróját, hogy megszakítva minden kapcsolatot a földi civilizációval, a tengereket járja? Valóban csak a tenger mélyének titkai érdeklik, vagy más, sötétebb – vagy épp nemesebb? - céljai vannak?) érezhetően nő a feszültség és az izgalom a történetben, és 150 év távlatából az sem jelent spoilert, ha elárulom, a teljes válaszra egy másik regény, a Rejtelmes sziget végéig kell várnunk. Verne kiváló történetmesélő, de a mai olvasó számára megerőltetőbb, hogy egyszerre akar még David Attenborough lenni a természeti jelenségek átfogó magyarázatával, emellett meg egy túlkávézott Eurostat referens módjára ontja magából a száraz statisztikai adatokat a tengeri árkok és hegycsúcsok magasságától az egyes gyöngykagylók pénzbeni értékén át a hajók legkülönbözőbb műszaki adataiig. De hát a Wikipedia előtti korban járunk, amikor ez egy fontos ismeretterjesztési mód volt a kor még sokkal szűkebb világképpel rendelkező olvasója számára.

Édouard Riou illusztrációja

Sokkal érdekesebb, hogy Verne vizionárius volt, nem csak abban, hogy számos, akkor még nem létező technológiát felvonultat a regényében (a majdhogynem korlátlan energiaforrás által működtetett tengeralattjárón – nem véletlenül a regénybeli Nautilus lett az első atomtengeralattjárójának névadója 1954-ben – túl általában a világítástól a villanypásztorig mindenre használható elektromosság, vagy a mélytengeri merülésre is alkalmas búvárruha is ilyen), hanem abban is, hogy számos mai, a globalizált világban különösen érvényes társadalmi és morális kérdést is feszeget. A gyarmati sorban tartott India bukott felkelője, kitaszítottja, a családját és hazáját a Brit birodalom miatt elvesztett Nemo kapitány, mialatt korát megelőző mérnöki tudásának köszönhetően egy tökéletes nárcisztikus bosszúfantáziát valósít meg, sorra süllyesztve el az angolszász hadihajókat, vajon hős lázadó-e vagy elítélendő terrorista? Titkos igazsátevő lenne, amint megvámolva a tengerek mélyén rég elsüllyedt aranyszállító hajókat, a világ elnyomottjaiért harcoló forradalmárokat támogat a felfoghatatlan mennyiségű – és más emberi halandó számára hozzáférhetetlen – vagyonból? Ő az, aki visszautasítja, hogy a Guineai, véhetően a kannibalizmust is előszeretettel űző bennszülötteket a főhős, Aronnax professzor „vadaknak” nevezze:

„Vadak? - mondta gúnyosan a kapitány. - S ön, professzor úr, csodálkozik, hogy amikor kiteszi innen a lábát s a szárazföldre lép, vadakkal találkozik? Hol van a szárazföldön olyan hely, ahol nincsenek vadak? És különben: akiket ön vadaknak nevez, talán rosszabbak a többinél?”

Kilényi Mária fordítása

Végül, de nem utolsósorban, Verne a vízi élővilág érzékletes és enciklopédikus részletességű bemutatása során, melyhez a történet narrátorát, az oceonográfus Aronnax professzort, és a rendszertanért élő-haló, autisztikus inasát, Conseil-t hívja segítségül, több esetben szól az egyes fajok ember általi túlvadászatáról, túlhalászatáról és esetleges kihalásáról. Maga Nemo kapitány is visszautasítja a vízi lények céltalan öldöklését, hacsak nem önvédelemről, vagy az önellátáshoz szükséges táplálékról van szó.

Verne karakterei nem ritkán sematikusak, a Nemo kapitány által foglyul ejtett, s egymást jól kiegészítő főszereplő trióról kis túlzással elmondható, hogy más néven más Verne-regényekben is visszaköszönnek, így a központi szereplő professzor az agy, az intellektus képviselője, mellette áll már említett hű fegyverhordozója; a csapat harmadikja pedig az egyszerű, furfangos, lobbanékony és erőszakos Ned Land, a bálnavadász. (Gagyi konyha-freudista kikacsintásomban: Felettes én, Ego és Ösztön-én?) Hármójuk különbözőségei konfliktusokat hoznak magukkal a hajótestbe zárva, melyet Verne érzékletesen, néhol ma is értékelhető humorral bont ki.

Releváns lesz-e Nemo kapitány és váratlan vendégeinek története a következő 150 évben is? Nehéz megmondani, ám a fentiek és a regény széles körben tetten érhető kulturális hatása miatt azt gondolom: nagyon is.