Új-Zélandon alig négy és fél millió ember él. 2018-ben viszont közel öt millióan látogattak az országba. A turisták száma érvről-évre nő. Az áradattal a természet és az új-zélandiak is nehezen birkóznak. 2019 kezdetével idegenforgalmi adót vezettek be a turizmusból eredő kiadások fedezésére.
Természet adta játszótér
Kawarau-híd Queenstown közelében, a Déli-szigeten. A hét minden napján, 9-től sötétedésig zsúfoltak a parkolók. A 43 méteres híd kedvelt turisztikai attrakció. Ami 30 éve még a bátorság bizonyításának netovábbja volt, az ma standard program a külföldieknek, és jó üzlet a helyieknek: bungee-jumping.
Kawarau-híd
Legyen szó akár a gumikötéllel leugrásról, ejtőernyőzésről, hegymászásról, vadvízi evezésről, hegyi biciklizésről, Új-Zéland az extrém sportok paradicsoma. A két sziget egy hatalmas, természet adta játszótér. E mellett a csodálatos táj, a barátságos, segítőkész emberek, a nyugalom és a jó közbiztonság is az okok között szerepel, amiért milliókat vállalják a 25 órás repülőutat és a legalább egyszeri átszállást, hogy eljussanak ebbe a világ végi paradicsomba.
Egzotikus úticélból tömegtúrizmus
A négy és fél millió lakos (18/km2) hozzá volt szokva, hogy a két szigeten jóval több, 30 millió birka, mint ember él, hogy zsúfoltság csak néhány nagyvárosban van, hogy érintetlen a természet, tiszta a levegő. Külföldi látogatók, főleg hátizsákosok mindig érkeztek. Szívesen látták őket a nyitott új-zélandiak. A utóbbi évek tömegtúrizmusa azonban a helyiek többségének már túl sok.
Mindez a ’90-es években, a Gyűrűk ura mozikba kerülésével kezdődött. A filmben Új-Zéland nem egyszerűen forgatási helyszín, hanem a főszereplő volt. A Tolkien-trilógia megfilmesítése egy kilenc órás turisztikai marketingfilmként szolgált. Tízmilliók látták, akik közül sokan személyesen is át akarták élni a csodát. Immár 17 év telet el a premier óta, a sziget népszerűsége mégis töretlen. Sőt, egyre növekszik. 2018 is rekord év volt.
A kis települések lázadnak
A Waihou-folyó, Putaruru közelében, az Északi-szigeten. Egymást érő minivízesések, majd egy 5 kilométeres túra végén egy tóba ömlő nagyobb zuhatag, a Blue Spring. A sziget legfontosabb édesvíz gyűjtőhelye. Az Új-Zélandon eladott ásványvizek 70%-t ebből a forrásból palackozzák. Korábban a tó körül mindent derékig érő, szikrázóan zöld fű borított. Mára ebből sártenger lett. A tóban megmártózó turisták, akikből tavaly már 50 ezret volt, mindet letaposnak. A víz olyan tiszta, hogy még a több méter mély részeken is jól látszik a tómeder. Kérdés, hogy ez meddig marad így – aggódnak a helyiek. A mezőn és a tavon keresztül ugyan fa stég épült a forráshoz, de ez se segített a természetet megvédeni. A látogatók piknikeznek rajta, a vízbe ugrálnak róla.
Waihou-folyó
A közeli kistelepülésnek sok költséget okoz a turizmus: stéget és mosdókat építeni, turistautakat kijelölni, gondoskodni mindezek fenntartásáról és persze az irdatlan mennyiségű szemét elszállításáról.
Putaruru központjába elvétve tévednek idegenek. A helyeik többsége a mezőgazdaságból él. Alig profitál a látogatókból, de adójukon keresztül kénytelen állni az idegenforgalom által okozott költségeket. Visszasírják az érintetlen természetet, a nyugalmat. Egyúttal anyagi támogatást és segítséget követlenek az államtól, hogy a tömegturizmus helyett természetközeli élményeket nyújthassanak igényes látogatóknak, akik értékelni tudják a természet ezen csodálatos kincsét.
Tekapo-tó és a közeli telesülés, Mackenzie, a Déli-szigeten. 1200 km távolság Putarurutól, de ugyan azok a problémák. Egy világraszóló természeti attrakció, és egy kistelepülés, amelynek lakói leginkább a turizmus árnyoldalaival szembesülnek. A kristálytiszta, kék tó partján egy kápolna, felette pedig a Cook-hegy magasodik. Képeslapra kívánkozó motívum. Tavaly több mint kétmillió látogató akar itt személyesen is fotót készíteni. A helyiek örülnek az adónak, és remélik, nekik is fog jutni a bevételből. Múzeumokban, kastélyokban természetes, hogy belépődíjat kell fizetni; nálunk az egész ország egy hatalmas természeti múzeum, miért adjuk ingyen? – kérdezik a helyiek, akiket felháborít, hogy maguk viselik az idegenforgalom okozta összes költséget.
Tekapo-tó
A nagyvárosokban is feszült a helyzet
Túl kevés szállodai szoba, parkolóhely, nyilvános mosdó, túl sok szemét és szennyvíz, zsúfolt turistaútak, dugók a látványosságok közelében – problémák, amelyeket a rekordokat döntő turizmus okoz, és amelyek immár a szigeten mindenhol érzékelhetők. A sok millió látogató a sziget egyetlen metropoliszának, Aucklandnek is problémákat okoz.
Eden-hegy
A város felett magasodik az Eden-hegy. Vulkáni kráter a belvárostól alig 5 kilométerre. Ideális hely egy szelfiehez, háttérben a város felhőkarcolóival. Tavaly óránként átlagosan 15 autóbusz vitt fel látogatókat a csúcsra. Többségük még a motort sem állította le. A környék állandósultak a dugók. A lakosok fellázadtak. Az év elejétől már csak gyalog közelíthető meg a kráter.
Az idegenforgalmi adó a megoldás?
A turisztikai szakemberek jó része is úgy gondolja, hogy az infrastruktúra használatával és elengedhetetlen fejlesztésével járó költségeket legalább részben a látogatóknak kellene fedezniük.
80.000 km2, az ország területének harmada nemzeti park, és – például az USA-val, vagy Ausztráliával ellentétben – ingyen látogatható. Csak a legnépszerűbb turistautak használatáért kell fizetni. A kormány tervei szerint a jövőben ez is változni fog.
Ennél nagyobb horderejű döntés, mi szerint 2019-től minden az Új-Zélandra érkező külföldinek, - az ausztrálok és a környező szigetek polgárainak kivételével - 20 dollár idegenforgalmi adót kell fizetniük. A kormányzat indokolása szerint azért a néhány kivétel, mert a környező országokból elsősorban üzleti utazók érkeznek, akik kevésbé terhelik a környezetet és az infrastruktúrát.
A szakértők évente 45 millió dollár bevétellel számolnak. Ez különösen a kisebb településeknek segíthet a turizmus okozta költségek fedezésben. Sokan vetik fel a kormány felelősségét, amiért éveken keresztül csak marketinkig kampányokat folytatott, hogy minél több látogatót csábítson az országba. A következményekre viszont csak most gondol, amikor már nagy a baj.
Természetesen vannak az adónak ellenzői is. Így például az Új-Zélandi Idegenforgalmi Hivatal munkatársai. A látogatók már most is hozzájárulnak az okozott költségek fedezéséhez, hisz az idegenforgalom immár az ország egyik legfontosabb bevételi forrása; a turista fogyaszt és ezen keresztül áfát fizet, évente összesen 700 millió eurót – érvelnek. Szerintük ebből kellene forrást biztosítani a kistelepüléseknek. Azt ugyanis ők sem vitatják, hogy sokan inkább a turizmus negatív következményeivel szembesülnek. Az adó ellenzői nem attól tartanak, hogy a 20 dollárt ne tudnák megfizetni a turisták. Az összeg nem túl magas, ha figyelembe vesszük, mennyibe kerül egy repülőjegy, illetve az átlagosnak számító 2 hetes tartózkodás a szigeten. Az elv, a külföldieket szisztematikusan lehúzni azonban ronthat a szigetország makulátlan imázsán és turisztikai versenyképességét.
Az adó támogatóinak is vannak félelmei. Ők attól tartanak, hogy a plusz bevétel nem a jó helyre fog folyni. Márpedig a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a látogatók akceptálják az idegenforgalmi adót. Fontos azonban, hogy azt lássák, a hozzájárulással a fenntartható turizmusért tesznek, és bővül a turisztikai infrastruktúra.
Petrus Szabolcs