„Logikusan nézve Izrael nem élheti túl. Egyetlen ország sem élheti túl, hogy minden irányból ellenségi veszi körül és lakóinak jó része is az ellensége"
– zárul Tuvia Tenenbom provokatív izraeli útikalauza. Miért ilyen borús a német gyökerekkel Jeruzsálemben született, Amerikában élő és botránykönyveivel Németországban rendszeresen nagy feltünést kelt szerző kötetének konklúziója? Cikkünkből kiderül!
Baloldaliak között
A legtöbb kritikát két egymást átfedő csoport, a balliberális értelmiségiek és a kozmopolita tel-aviviak kapják.
Békét szeretnének az arab szomszédokkal. Ezért sok engedményre is készek: területek átadására, több jog biztosítására, pénzügyi segítségre. De a béke a másik oldal nélkül nem működik. Márpedig a palesztinok nem partnerek. Visszaélnek a zsidók egyoldalú gesztusaival – foglalható össze a jobboldal kritikája.
Az elmúlt évtized sokban utóbbiakat igazolta. Izrael a béke reményében át-, ill. visszaadta a Gázát a palesztinoknak, Dél-Libabont pedig az északi szomszédjának. Gázában a Hamasz, Libanonban pedig egy másik terrorszervezet, a Hezbollah ragadta magához a hatalmat. Az eredmény: a gazdaság romokban, a lakosság elszegényedve és fanatizálva, békés egymás mellett élés helyett mindkét helyről rakétákkal lőnek a Zsidó Államra.
„Azt mondják, mi egy szappanbuborékban élünk” – hangzik el Tuvia egy tel avivi interjúalanyától. A folytatás önkritikus: „Ez igaz is. Háború Szíriában, pattanásig feszült helyzet a Hamasszal, Libanonnal és Egyiptommal, de mi erről nem veszünk tudomást. Ülünk a kávézókban, reménykedünk, hogy rendben lesz minden, és rendelünk még egy korsó sört.”
Tel-aviviak egy belvárosi kávézóban.
E sorok írója egy strandbárban.
Egy másik utazás alkalmával pedig egy megfigyelőponton az izraeli-szír határon.
A könyv végén egy epizód erejéig megjelenik az érem másik oldala is. Ha nem is teszik az ablakba, de a tel-aviviak is szeretik hazájukat és tudják, hogy vulkánon táncolnak.
„Az izraeliek sosem fogják feladni. A térképen maradunk. Örökre.”
- énekli egy népszerű pop együttes egy trendi klubban Tel Avivban a túlnyomóan balliberális közönségnek.
„El tudnánk ugyanezt képzeni New Yorkban, Moszkvában, Tokióban vagy Berlinben? Nem, ez csak zsidók között, Tel Avivban lehetséges”
– írja Tuvia Tenenbom.
Diplomaták között
A nyugati diplomaták nagyon aktívak Izraelben. Sokszor olyan kérdésekben szólalnak meg, amelyeket máshol a kormányok a belügyeikbe történő beavatkozásnak tekintenek és kikérnének maguknak. Ráadásul sok diplomata nemcsak nyilatkozik, státuszukkal nehezen összeegyeztethető akciókban is részt vesz.
„Európai diplomaták különös foglalatossága: Sátrat építenek egy illegális telepen abban a biztos tudatban, hogy a hadsereg le fogja bontani ezeket. Amikor ez tényleg bekövetkezik, szorgalmasan filmeznek. […] A végén rájövök, a palesztin parasztok itt tartják a kecskéket, ezért van néhány sátor, de az emberek nem itt, hanem a hegyen, takaros házakban élnek. Ezt persze a palesztinok szenvedéseitől meghatott diplomaták könnyes szemükkel nem látják.”
– számol be.
ENSZ-diplomaták tanulmányozzák a helyszínen a közel-keleti heklyzetet...
Tenenbom több hasonló „diplomáciai bevetésen” is részt vesz. Mindig ugyanazt látja. A nyugtaiak szenvedést akarnak. Ha nincs, az arabok csinálnak nekik, ha van, a show kedvéért rátesznek még egy lapáttal. Kalauzunk szerint ezt a világot járt, tanult hölgyek és urak nem látják át, még ha a napnál is világosabb, mert nem akarják átlátni.
Joggal merül fel a kérdés: Miért foglalkoztatja az EU-t annyira egy távoli regionális konfliktus, amelynek semmilyen közvetlen kihatása sincs az európaiak életére? Csak nem a nyugataiak – sokszor maguknak sem bevallott - igénye az antiszemitizmusra áll emögött? Amit persze a „jobb körökben” Izrael-kritikának becéznek.
Aktivisták között
A Szentföld a nemzetközi jogvédők Mekkája. Izraelben és Palesztinában 300, a Gázai-övezetben pedig 100 NGO van folyamatosan jelen. Vajon mennyien vannak a demokrácia és az emberi jogok olyan éllovas országaiban, mint Szaúdi-Arábia, Irán vagy Omán?
A köteteben megszólal többek között egy palesztin úr. Amirnak több neje is van, tehát bigámista. Foglalkozását tekintve emberi jogi aktivista. Megélhetését civil jogvédő szervezetek és nyugati kormányok projektjei biztosítják.
„Szerinted a nőknek is vannak emberi jogaik?”
– kérdezi Tenenbom. A válasz nem meglepő, mégis sokkoló:
„Erre még sosem gondoltam.”
Nyilván NGO-aktivista kollégái nem tesznek fel neki ilyen provokatív kérdéseket…
Arabok és zsidók együtt vonulnak fel Jeruzsálemben a nők jogaiért.
Az emberi jogok harcos nyugati védői még a diplomatáknál is szemellenzősebbek, aminek persze a legkevésbé nincsenek tudatában.
„Nem egyoldalú a tevékenységem, van kapcsolatom a zsidókkal is” – mondja egy svájci aktivista. „Pontosan milyen? -kérdezi Tenenbom. Megvédem a hebroni gyerekeket a kövekkel támadó zsidó telepesektől.”
Arabok között
Idegenvezetőnk az arabokkal szemben sokkal megértőbb, mint a baloldali zsidókkal, nyugati diplomatákkal és civil aktivistákkal. A nyugatiak a szenvedésüket akarják látni, hát szenvednek. Az európaiak szimpátiája, segítőkészsége és naivitása olyan határtalan, hogy az arabok aligha tolhatják túl a biciklit.
Tenenbom sok diplomatát és aktivistát elkísér kényelmes tel-avivi otthonukból gyors vizitre a palesztinok szenvedéseinek helyszíneire. Egy út a Gáza-övezetbe vezet.
„Aschkelon híres határátkelője, ahol a médiabeszámolók szerint brutális, géppisztolyos izraeli katonák vegzálják az utazókat. A határ elhagyatott, csak egy mentő érkezik a Gázai-övezetből Izraelbe. Úgy látszik a gázai betegek az izraeli kórházakat részesítik előnyben. Az átkelés két pillanatig tart. Mit mondott minderre a buszon mellettem ülő hölgy a svéd nagykövetségről? Semmit!”
Egy másik úticél Tubas Palesztina északi részén. Az izraeli cégeknek köszönhetően dübörög a gazdaság és a közeli kibucok teremtette infrastruktúra, valamint az iszaplecsapolás jóvoltából virágzik az agrárium. Tenenbom ide kénytelen egyedül elutazni. Erre a környékre nem irányul nemzetközi figyelem.
„A cél annak megmutatása, hogyan teszik az izraeliek a palesztinok életét pokollá. Ebbe a képbe nem passzolnak a szép házak, rendezett települések.”
Tenenbom legtöbbször német újságíróként mutatkozik be. Tapasztalata szerint az arabok nincsenek hozzászokva a kritikus kérdésekhez. Különösen meglepődnek, ha ezek egy németnek vélt zsurnalisztától érkeznek.
Tenenbom számos palesztin mellett a mai napig nomád, a Negev-sivatagban vándorló szintén arab népcsoport, a beduinok néhány tagjával is beszélget. Egy közülük Dr. Thabet. Szerinte Izraelben apartheid zajlik a beduinok ellen is. Nincs lehetőségük a társadalmi felemelkedésre. A beduin Dr. Thabet a Ben Gurion Egyetem professzora – tudjuk meg kalauzunktól.
Dr. Thabet az arab elit tagja, amely úgy rá van utalva honfitársai szenvedésére, mint egy falat kenyérre. Ha a palesztinoknak jobban menne és ezt ne adj’ Allah a nyugat is észrevenné, megfogyatkozhatnának a nemzetközi segítők és nem ömlenélek a segélyeik sem. Nem lenne miből lecsippenteni... Ennek az elitnek elemi érdeke, hogy az Izrael alapításakor otthonaikból el nem űzött, de saját vezetőik által menekülésre felbujtott palesztinok milliói a mai napig menekülttáborokban éljenek.
Jobboldaliak között
Tenenbom jobboldali beszélgetőpartnerei hozzá hasonlóan leginkább a baloldali zsidókat, a nemzetközi közösséget és a civileket kritizálják. Viszont megértik a saját érdekeik szerint cselekvő arabokat. Ártanak ugyan a zsidóknak, de saját szemszögükből nézve a lehető legracionálisabban cselekednek, amikor mindent megtesznek a külföldiek figyelméért és támogatásáért.
Gyakran hangzik el a jobboldali politikusoktól a vád, miszerint
„a liberálisoknak addig terjed a véleménynyilvánítás szabadsága, ameddig a másik is ugyanazt gondolja, amit ők.”
Sok konzervatív csak szájhősnek tartja a tel-avivi elitet. Leginkább az újságok hasábjain foglalkoznak a palesztinok helyzetével.
„Nemhogy Palesztinába, de még azokba a tel-avivi negyedekbe sem mennek el, ahol védenceik élnek.”
A vád nem alaptalan. Tenenbom több baloldali beszélgetőpartnere elismeri, hogy „ritkán” konfrontálódik az arab valósággal. A balliberális média zászlóshajójának számító Haaretz egyik vezető újságírója ennek ellenkezőjét állítja. Idegenvezetőnk el akarja kísérni „küszöbönálló” Palesztinába vezető útjára. A zsurnaliszta azonban bokros teendői miatt erre a három hónap alatt, amit Tenenbom Izraelben tölt, mégsem tud időt szakítani…
Én nem készítettem interjúkat Knesszet-képviselőkkel. Egy vezetésen vettem részt.
Egy jobboldali Knesszet-képviselő elmeséli, hogy néhány éve egy libanoni táborban járt, ahol a polgárháború elől menekült szírek valóban embertelen körülmények között vegetáltak. Majd felteszi a költői kérdést:
„Ott miért nem volt egyetlen NGO-s sem, miért csak a palesztin menekülttáborban olyan aktívak?”
Ha az európai kormányok a segélyeket, az aktivisták pedig a munkájukat a palesztinok helyet legalább részben a libanoni és jordániai menekülttáborokra koncentrálták volna, vélhetően a ’15-ös szír menekülthullám is kisebb méreteket öltött volna Európában – teszem hozzá jómagam.
„Miért kellene a zsidó telepeknek a palesztin területeken az izraeli-palesztin határon változtatniuk? Arabok milliói élnek Izraelben. Miért ne élhetne néhány zsidó is Palesztinában?”
– teszi fel a kérdést egy másik képviselő. Azt, hogy a palesztinok zsidómentes államot akarnak, tudja és természetesének veszti a nyugat is. Arról pedig igyekszik nem tudomást venni, hogy a Palesztin Hatóság által ellenőrzött területeken a keresztényeket sem szívesen látják. Ezt jól mutatja Betlehem népességének összetétele. Amióta a város Palesztinához tartozik a keresztények aránya 30-ról 2%-ra csökkent!
Emberek között
Ahogy sok más válságrégióban, a Közel-Keleten is elsősorban felűről szított a konfliktus. A mindennapokban működik a békés egymás mellett élés. Szép példa a kötetből:
„A jeruzsálemi villamoson együtt utaznak arabok és zsidók. Héber, arab és angol keveredik egymással. Teljes a harmónia.”
A villamos...
... és a jegyvásárlók.
Üröm az örömben: Ahol nincs probléma arabok és zsidók között, ott a nemzetközi közösség tesz róla, hogy legyen!
„Az ENSZ BT 14 igen és 1 nem (USA) szavazat mellett elítélte az izraeli villamosépítésit, mert az Jeruzsálem vitatott státusza miatt megsérti a IV. Genfi Egyezményt és így a nemzetközi jogot.”
A kalaúz
Tuvia Tenenbom Jeruzsálem ultraortodox közösségében nőtt fel a ’60-as években. Mégis máshogy látta a világ, mint a bigott rabbik. 17 évesen New Yorkba szökött. Neve hamar fogalom lett a színházi világban. A ’90-es évektől rendszeresen rendez Németországban, ahonnan felmenő jó részét egykor Auschwitzba hurcolták.
Nevét ’11 óta minden német ismeri. Ekkor jelent meg első útibeszámolója. Milyennek éli meg egy Izraellel szimpatizáló, Amerikában élő zsidó értelmiségi Németországot? Százezres példányszámban elkelt botránykönyv. Tenenbom pimasz, stílusa bicskanyitogató és a túlzásokra is hajlamos. Ennek ellenére tapasztalatai jól visszaadták a német valóságot. A múltjával való szembenézésre oly büszke országban dívik a szalonantiszemitizmus, különösen a baloldali értelmiség körében. A palesztinok fenntartás nélküli ajnározása és az Izrael-kritikának mondott, ezért szerintük megengedett zsidóellenesség nem csak a „szalonokban”, a mértékadó, baloldali irányultságú sajtótermékekben is mindennapos.
Tenenbom Izraelbe és Palesztinába kalauzoló kötete arabokkal és zsidókkal, európai önkéntesekkel és jogvédőkkel, bal- és jobboldaliakkal, ortodoxokkal és világiakkal, értelmiségiekkel és egyszerű emberekkel, civilekkel és katonákkal folytatott beszélgetések eredménye. Szubjektív tabló a Szentföldről. Hol megmosolyogtató, hol elgondolkodtató, hol realisztikus, hol túlzó, de mindenhol provokatív. Ahogy írója, Tuvia Tenenbom is.
Petrus Szabolcs
