Jugoszlávia 1948-ben szakított a Szovjetunióval. Nemzetközi elszigetelődés fenyegete. Tito az antikolonialista mozgalom támogatásában látta a kitörési pontot. Az ebből kialakult "El nem kötelezett országok" mozgalmával Jugoszlávia a nemzetközi politikai élet fajsúlyos szereplője lett.
Nosztalgia és pragmatizmus
Történészek szerint Tito érzelmileg azonosult a függetlenségükért küzdő gyarmatokkal. A II. világháború alatti partizánharcára emlékeztette. Leginkább mégis az opportunizmus vezette. Ez igaz volt egész politikai pályájára. A titoizmus mindig a pragmatizmust követte és nem egy szilárd ideológiai vonalat. Tito a nemzetközi porond fontos szereplőjévé akarta tenni Jugoszláviát. Nem csak a becsvágy vezette a nárcizmusra hajlamos diktátort, ezt látta hatalma külső és belső biztosítékaként is. Meg akarta mutatni, hogy létezik a szocializmus másik, sikeres, személyével összeforró, jugoszláv útja. A rendszer és az ország valóban jól működött, de nem sokkal élte túl legendás vezetőjét.
Tito harca az érvényesülésérért a két világégés közötti moszkvai emigrációban kezdődött. Nem kis teljesítménye volt a sztálini tisztogatások túlélése, amelynek sok, a Szovjetunióba menekült kommunista, például Kun Béla is áldozatául esett.
A II. világháború alatt harcos partizánjainak köszönhetően elérte, hogy Nagy-Britannia elpártoljon a londoni emigráns, monarchiapárti délszláv kormánytól és őt tekintse a független Jugoszlávia legitim képviselőjének, akinek a háború után a kezébe lehet adni az országot. Albánia mellett csak Jugoszláviának sikerült saját erejéből felszabadítania magát. Ez nyugaton elismerést, keleten pedig relatív függetlenséget hozott Titonak.
A szovjetek hibáznak
Az afrikai függetlenségi mozgalmakban nem csak Belgrád, Moszkva is komoly potenciált látott. A szovjet vezetés azonban nem ismerte fel a dinamikájukat. A moszkvai koncepció szerint a fővárosokban kellett volna a kommunista pártoknak magukhoz ragadniuk a hatalmat, majd onnan felszabadítani a vidéket. A valóságban fordított volt az irány. Alulról induló népmozgalmak sodorták el a fővárosokból uralkodó nyugati helytartókat. Tito egykori partizánként rögtön meglátta a sokszor szervezetlen szabadcsapatokban rejlő erőt. Őket támogatta és segítette hatalomra.
A szovjetek eleinte amúgy sem akarták túl nyíltan támogatni a függetlenedő gyarmatokat. Az ’50-es években, Hruscsov hatalomra kerülése után javult Moszkva viszonya a britekkel és a franciákkal. Moszkva esélyt látott Párizs és London eltávolítására Washingtontól. Ennek prioritása volt. Ezért a kommunista vezetés igyekezett barátságos arcát mutatni Nyugat-Európának. Ezzel nem fért össze a két ország gyarmatain a függetlenségi mozgalmak támogatása.
Gyors siker
A merész kezdőlépésre ’54-ben került sor. Jugoszlávia az ENSZ-ben elsőként állt az algériai felszabadítási mozgalom, az FLN oldalára. ’55-ben Tito első európai vezetőként utazott a független Indiába. ’58-ban, a függetlenedés után tanácsadók sokaságát küldte Guineába. ’75-ben katonai iskolát és tisztképző akadémiát nyitott Angolában és Mozambikban. Számos afrikai országba szállított fegyvereket és kiképzőket a felkelőknek, majd hatalomra kerülésük és függetlenségük kikiáltása után az új államok felépítésében segítő politikai tanácsadókat küldött.
A legnagyobb és legmaradandóbb siker, amellyel Tito végérvényesen beírta magát a történelemkönyvekbe, az ’El nem kötelezett országok mozgalmának’ (NAM) megalapítása volt. Az alapkövet ’56-ban Tito Nehru indiai miniszterelnökkel és Nasser egyiptomi elnökkel történő találkozón tette le Brioni szigetén. A jelentőségének nagy részét már elvesztett, de máig létező, 120 államot tömörítő szervezet hivatalos megalapítására Belgrádban került sor ’61-ben.
Tito-Nehru-Nasser találkozó
Brioni szigetén államférfiak mellett sztárok sokasága is megfordult
Hivatalos alapítás Belgrádban
A repüléstől irtózó jugoszláv vezető Galeb névre keresztelt jachtja fedélzetén többször beutazta a fekete kontinenst. A luxust imádó délszláv vezér és neje, Jovanka élvezték, hogy olyan fogadtatásban volt részük, amely máshol csak az amerikai, ill. a szovjet vezetőknek járt ki.
Az egyetlen balfogása Dél-Afrika volt. Belgrád nem szimpatizált az apartheid ellen küzdő, a szocialista internacionáléba tartozó ANC-vel, Nelson Mandela pártjával. Túlságosan elköteleződöttnek tartotta Moszkva mellett. Ezért egy másik antikolonialista mozgalmat, a PAC-t támogatták Titoék. A jugoszlávok afrikai sikereivel tisztában lévő pretoriai vezetést talán ezért tartott kezdetben jobban a később jelentőségét vesztő PAC-től. Az apartheid rendszer annyira megijedt a jugoszlávoktól, hogy - az argentin titkosszolgálattal együttműködve - 1500 horvát gerillát képzett ki, akiknek Jugoszláviában partra szállva meg kellett volna buktatniuk a belgrádi vezetést. Tito leplezte a tervet és tájékoztatta a nemzetközi közvéleményt. Híre és népszerűsége bel- és külföldön egyaránt a csúcsra jutott.
A csúcson otthon: Tito és Jovanka boldog úttörők körében
A csúcson a nagyvilágban: Tito az év embere.
Lassú hanyatlás
Tito ’80 májusi temetése a korszak politikusainak egyedülálló seregszemléje volt. Részt vettek rajta a nyugati és keleti vezetők, valamint az ’El nem kötelezett országok mozgalmának’ elnökei is.
Jugoszlávia egymással harcoló utódállaminak esélyük sem volt megőrizni a Tito kivívta presztízst. A bipoláris világrend megszűnésével pedig értelmét vesztette az ’El nem kötelezett országok mozgalma’. Szerbia azonban egy fontos pillanatban még a közelmúltban is ki tudta használni a régi kapcsolatokat. A koszovói függetlenség egyoldalú kikiáltásakor a szerb külügyminiszter gyors világkörüli útra indult. Harmadik világbeli, ill. arab országok sokaságát sikerült rávennie, hogy a nyugati nyomás ellenére se ismerjék el Koszovót. Szintén a NAM hozadéka, hogy Szerbiának a mai napig megfigyelői státusza van az Afrikai Unióban (AU) és az Iszlám Konferencia Szervezetében (OIC).
Sirállyal szelték a habokat
A ’Galeb’ (’Sirály’) fedélzetén járta be Tito és neje 1952 és 1980 között a világot. A hajó története azonban jóval korábban kezdődött és a mai napig tart.
A RAMB osztályú hajó ’38-ban az olasz hadsereg számára készült, majd ’Kiebitz’ néven a németek használták aknaszedőként, mígnem jugoszláv partizánok ’44-ben Rijeka kikötőjében elsüllyesztették. A háború után kiemelték és a partizánvezérből lett elnök kívánságai szerint átépítették.
A ’Sirály’ egy montenegrói kikötőben élte meg Jugoszlávia szétesését. A később önállóvá vált egykori tagköztársaság már roncsként adta el ’01-ben. Egy görög milliárdos tengeri szállítmányozó, John Paul Papanicolaou vásárolta meg 750 ezer dollárért. A hajót Rijekába vontatták és felújították. Üzleti szempontból nem volt jó döntés. Az újra régi fényében ragyogó hajót ugyanis a horvát hatóságok műemlékké nyilvánították. Így már nem hagyhatta el az országot. Papanicolaou ’10-es halála után a rijekai önkormányzat vásárolta meg. Mindössze 150 ezer dollárt fizetett. A városvezetés múzeummá akarja alakítani, ez azonban a mai napig várat magára.
Petrus Szabolcs
Az Isztriai-félsziget partjainál fekvő Brioni szigetén. Az egykor Tito számára rezervált sziget ma turistaattrakció. Már az ő idejében a vendégeket szórakoztató kecskék legelésztek szabadon a szigeten.
