Szimatolás az irodalom világában

Könyvtacskó

Medvetánc a fjordoknál

Occupied: a túl sokat ígérő disztópia

2020. október 20. - twentydigitcombination


Az eddigi legnagyobb költségvetésű norvég sorozat a közeljövő kérdéseit feszegeti: klímaváltozás, energiaválság, átalakuló világrend. Az izgalmas politikai thriller az ismert krimiíró, Jo Nesbø ötletén alapszik, akivel foglalkoztunk már a blogon. Ám sajnos ő sem elegendő ahhoz, hogy a három évadot (2015, ’17, ’20) megélt sorozat a lenyűgöző felívelés után ne roskadjon össze a saját súlya alatt. Mi mehetett így félre?

A történet úgy indul, hogy megvalósul sok európai félelme: az USA izolacionista fordulattal kivonul a NATO-ból, magára hagyva Európát. A régóta importfüggő kontinenst a közel-keleti háborúskodások miatt energiaválság is fenyegeti. A norvégok zöld párti miniszterelnöke, Jesper Berg (ő is, mint mindenki más, kitalált karakter) ezzel egyidőben úgy dönt, a klímaváltozás elleni harc jegyében leállítja olaj- és gáztermelését és alternatívaként a tóriummal működő atomerőművek felé fordul. Az export megcsappanását azonban az EU nem nézi jó szemmel, ezért hallgatólagos beleegyezésével az oroszok megszállják az északi országot. No, nem T-72-esek törik át a határt sűrű oszlopokban, hanem a kulcsfontosságú infrastruktúra és intézmények megszállásával tartják sakkban Berget, akinek nincs más választása, mint az „energetikai együttműködés” jegyében üdvözölni az ideiglenesen ott tartózkodó orosz csapatokat.

Mondhatjuk, hogy kissé elszállt forgatókönyv, de a mögöttes felvetett kérdések (miként biztosítható az ellátásbiztonság a tiszta energiaforrások felé történő átmenet során, hiszen fosszilis tüzelőanyagokra még sokáig szükségünk lesz, akár tetszik, akár nem; miként alakul át a globális erőegyensúly ennek folyamán?) nagyon is valósak. A főbb szereplők mind súlyos dilemmák elé kerülnek: a tényfeltáró újságíró, akinek a felesége a megszálló elit kedvencévé lett éttermet üzemelteti, a titkos ügynök, akit egy merénylet megakadályozása miatt bizalmába fogad Sidorova orosz nagykövet asszony és onnantól villámhárítóvá válik a két fél között, és persze maga a zöldpárti kormányfő, aki képtelen egyszerre megfelelni pártja elvárásainak és a megszállók zsarolásának. Inkább néz szembe minél nagyobb arcvesztéssel, csak hogy elkerülje a nagyobb vérontást. Mindehhez szép természeti és skandinávosan letisztult épített táj társul (a kormány székhelyét ironikus módon az Equinor – volt Statoil – állami olajvállalat hipermodern épülete „alakítja”). A szálak egyre inkább összekeverednek, semmi sem fekete és fehér, hiszen ez nem Hollywood: Sidorova mindvégig próbálja menteni a relatíve békés status quo-t Moszkva nyomásával szemben is, a norvég ellenállók pedig akcióikkal sokkal inkább maguk alatt vágják a fát. Arról nem is beszélve, hogy a történet folyamán emigrációra kényszerülő Berg számára egyre inkább szentesíti a cél az eszközt. Minden adott hát a sodró lendületű drámához, ahol átérezhetjük a szereplők életében előállt feloldhatatlan dilemmákat, és ez jól is működik, körülbelül a sorozat feléig.

Norvég olajfúró torony valahol az Északi-tengeren [Wikipedia]

Itt azonban – akárcsak a Trónok Harca utolsó évada esetében - az alkotók mintha megrémültek volna. Lenézve a magas fáról, amire addig felmásztak, elbizonytalanodtak, és teljesen illogikus, ámde egyre fárasztóbb eseménysorral kezdték bosszantani az addigra már erősen involválódott nézőt. Egy dráma akkor dráma, ha átérezzük, hogy a hősnek egy ponton A-t vagy B-t kell mondania, és bárhogy is tesz, értjük annak súlyos, akár egzisztenciális következményeit. A következmények logikai láncának felbomlása után azonban már elvész a tartalom, semmiből nem következik semmi. Én konkrétan felröhögtem, amikor az immár véget ért megszállás utóéletét feldolgozó harmadik évadban a döntő választásra készülő Jesper Berg az utolsó pillanatban meghasonul, megszökik egy benzinkút klozettablakán keresztül, hogy elvonuljon fjord menti vidéki kunyhójába. Berg fordulata ugyanolyan megalapozatlan, elmagyarázatlan, és ezért átélhetetlen, mint Daenerys Targeryen nagy végső kifordulása önmagából. Mindemellett Sidorova, immár ex-nagykövetként, felvállalva leszbikusságát igazi celebbé válik a norvégok körében. TED-talk szerű előadásokat tart az elfogadásról az ujjongó népnek, akik alig egy éve még a megszállók helytartójaként tekintettek rá…

A bosszantó hibák másik része technikai dimenziójú. A történetben a harc egyre inkább a kibertérbe helyeződik át, ami ugyan aktuális téma, ám annál nehezebben ábrázolható és átélhető. Ahogy gondolom az olvasók 90%-ának, úgy nekem sincs fingom se a hackerkedésről, de azt azért érezzük, hogy amikor szájbarágósan feltűnik a képernyőn a meghekkelt fél arcképe, miközben villódznak a fekete alapon zöld karakterek, az semmivel sem életszerűbb, mint az Űrgammák akciójelenetei. Ahhoz sem kell haditechnikai nerdnek lenni, hogy lássuk: a készítők nem értik a különbséget cirkálórakéta (cruise missile – indítható levegőből, a földről, vagy hajóról, de mindenképp földi célpontokra) és a légvédelmi rakéta között (ami légieszközök ellen van). Ekkora költségvetés mellett igazán figyelhettek volna ezekre a részletekre. Kár mindezekért.

Egy valódi helytartó: Vidkun Quisling


Jóllehet, Nesbo az első részek forgatókönyvét 2008-ban írta, a Krím-félsziget 2014-es annexiója is sajátos aktualitást adott a sorozatnak. A meghatározó alapélmény azonban a XX. századi norvég történelemben gyökerezik.

Vikdun Quisling korábbi honvédelmi miniszter, majd a norvég nemzetiszocialista párt vezetője a hitleri modellt igyekezett meghonosítani a skandináv államban, kezdetben kevés sikerrel: az 1936-os választásokon egyetlen széket sem sikerült szerezniük a parlamentben, gyűlöletbeszédével sem sikerült tömegeket megszólítania. 1940 elején azonban a német hadigépezet gyorsan lerohanta a stratégiai fontosságúvá vált Norvégiát, és Quislinget ismerte el kormányfőként, akinek a neve hamar a hazaáruló szinonimájává vált. Noha a bábot első körben Hitler hamar lemondatta Josef Terboven birodalmi biztos javára, 1942-ben újból miniszterelnöknek nevezték ki. A Harmadik Birodalom eszméinek átültetésében, a finnek elleni háborúban való jelentősebb részvétel megvalósításában és az így remélt területszerzésben sikertelen volt, de ezer norvég zsidó deportálása szárad a kezén, miközben végig együttműködött a Gestapóval ellenfelei megsemmisítésében. 1945 májusában a brit és szovjet csapatok szabadították fel az országot, Quislinget elfogták és ’45 októberében a bíróság golyó általi halálra ítélte. Ez adja a hátterét, hogy Oroszország akkori oslói nagykövete 2015-ben úgy érvelt a sorozat ellen, szégyenteljes, hogy a felszabadítás hetvenedik évfordulóján ijesztgetik a közönséget ezzel a nem létező veszéllyel „a legrosszabb hidegháborús hagyományok szerint”. 

 

Thor erejével a fenntartható társadalomért?

Jesper Berg, a fiktív norvég miniszterelnök a tórium alapú atomenergiában látja a kiutat a történet kezdetén. Elméletileg egyáltalán nem megalapozatlanul. Országa ma is csaknem teljes egészében megújuló forrásból nyeri az áramot (95% vízenergia, 2,5% szélenergia). Az ipar és a távolsági közlekedés karbonmentesítése azonban további tiszta energiát igényel, például a tóriumos erőművek által bontott hidrogént felhasználva. Nem is beszélve arról, hogy a technológia exportját is terveznék, ahogy erre a sorozatban is történik utalás.

A skandináv viharistenről elnevezett tórium az uránhoz hasonló radioaktív elem, amelyre a kutatók régóta alternatív nukleáris fűtőanyagként tekintenek. A kezdetekben azonban az uránalapú reaktorok váltak standarddá, nem utolsósorban a katonai alkalmazás, azaz a plutónium előállítása miatt. A tóriumnak több előnye volna:  Előfordulása csaknem három-négyszeres az uránhoz képest a világban. Elvileg sokkal hatékonyabban hasznosítható lenne az uránnál, nagyságrenddel kevesebb radioaktív hulladék termelése mellett, biztonságos működéssel. Ez azonban nem úgy menne, hogy a mai atomerőművekbe csak úgy belepakoljuk a tórium alapú fűtőanyagot: a természetes Th 232-es izotópot 233-as uránná kell alakítani, hogy megfelelő üzemanyagot nyerjünk. A témában zajlik kutatás-fejlesztési munka többek közt az USA-ban, Indiában és Kínában, de a gyakorlati alkalmazástól még alighanem sok évtizedre vagyunk. Végül, visszatérve Norvégiára, a tórium alkalmazását vizsgálja az ottani Thor Energy konzorcium is.

A bejegyzés trackback címe:

https://konyvtacsko.blog.hu/api/trackback/id/tr1616245152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása