A dél-francia Toulouse-t nem túlzás az európai légiipar fővárosának nevezni. Innen szállt fel ötven éve az első Airbus, megnyitva az utat a páneurópai repülőgépgyártás első sikerei felé. Utunk során megnéztük, hol készülnek ma a minden utazó számára jól ismert típusok, majd elkalandoztunk a múltba is a hely repüléstörténeti múzeumain keresztül.
A Garrone-parti Toulouse a “rózsaszín város” elnevezést a belváros jellegzetes színű kőépületei miatt kapta. A hangulatos történelmi belvárostól északnyugati irányban található Blagnac település, amely otthont ad a régió nagy múltra visszatekintő repülőgépiparának. Itt készült és emelkedett először a levegőbe 1959-ben az első francia sugárhajtású utasszállító, a Caravelle, majd 1969-ben a brit-francia Concorde. Utóbbi egyik első példája volt az európai légiipari együttműködésnek, amely 1970-ben - felismerve, hogy az egyes nemzeti vállalatok mérete és tőkeereje nem képes felülmúlni az amerikai iparét - az Airbusban csúcsosodott ki. Ötven éve, 1972 októberében a Toulouse-Blagnac repterén szállt fel először a konzorcium első terméke, a szélestörzsű, rövid és közepes távolságokra szánt A300-as. Mára a cég a piac domináns szereplője, lekörözve az amerikai Boeing-et, különösen annak 737MAX-fiaskóját követően. Tulajdonképpen, ha a hazai olvasó az utóbbi évtizedben európán belüli járatra váltott jegyet, legnagyobb eséllyel a cég A320/21-es családjának valamelyik gépe repítette el úticéljára, például a Wizzair, az Easyjet, az Air France vagy a Lufthansa színeiben.
A város híres szülötte, Jean Dieuzaide fotográfus (1921-2003) nemcsak De Gaulle-t és Salvador Dalit fotózta, hanem nyomon követte a helyi repülőgépipar fejlődését, a Concorde fejlesztését is. (Forrás: https://www.destination-reportage.com/jean-dieuzaide-photographe-aviateur/)
Ahol az Airbusok születnek
A Blagnac mellett található Aéroconstellation ipari központ számos érdekességet rejteget a repülés iránt érdeklődő utazó számára, érdemes rögtön nem is egy, hanem két napot rászánni. Túránk első állomása az Airbus összeszerelő üzeme, ahol 2021. decemberéig a kétemeletes “super-jumbó”, az A380-as építése folyt, az A350-es szélestörzsű utasszállítóké pedig jelenleg is zajlik. Védett ipari komplexumról lévén szó, a túra szervezett formában zajlik, fotózni - bármilyen csábító is - tilos, busszal visznek körbe a gyártelepen, ami önmagában városnyi méretű. Először a gigantikus hangárok mellett álló egyik korai, gyári festésű A380-as sejlik fel a szemünk előtt, ezt a példányt repülőképes állapotban tartják az üzemeltetők által igényelt módosítások, fejlesztések tesztelésére. A típus nem teljesítette be az Airbus reményeit, így 251 példány után leállt a gyártás. Egyrészt, kevésbé vált be az a várakozás, hogy az A380-asok szállítsanak a fő csomópontok (“hub”-ok) között nagy számú utast, akik a hub-okból továbbrepülnek végső úticéljuk felé. A relatíve kisebb - és kéthajóműves, tehát olcsóbban üzemeltethető - gépekkel közvetlenül a célállomásra történő szállítás gazdaságilag vonzóbbnak bizonyult. Másrészt, nagy mérete miatt nem minden repülőtér volt képes fogadni az A380-asokat. Végül a COVID-krízis jelentette az utolsó koporsószöget a szaksajtó értékelése szerint végeredményben veszteséges projekt számára. Öröm az ürömben, hogy az egyik fölöslegessé vált A380-ast a közeljövőben 31 szobás szállodává és étteremmé alaktják majd az Aéroconstellation környékén.
A380 az Aéroscopia múzeumban. Hogy miként került oda, lent kiderül.
Mellette egy még furcsább óriás példányai sorakoznak: Airbus Belugák és Beluga XL-ek. Ezek az A330-as átalakításából születtek azáltal, hogy csarnoknyi méretű, buborékszerű teherteret kaptak. Céljuk az Európa különböző pontjain - így például Spanyolországban, Németországban, Angilában - gyártott nagyméretű elemek (szárnyak, törzsszekciók) szállítása a végszerelés toulouse-i helyszínére. Elképesztő látni, mindez mekkora logisztikai feladat nap mint nap, és mindennek bizonyára sokkal több köze van az iparpolitikai szempontokhoz, semmint a racionalitáshoz. A Belugák kifejezetten az Airbus saját igényei szerint készültek, és mint azt a vezetőnk elmondta, kevéssé lennének kelendőek a piacon, ugyanis náluk nem a nagy tömeg szállítása a lényeg, a szállított repülőgép-elemek viszonylag könnyűek, ámde nagy méretűek. Mindennek ellenére friss hír, hogy charter szolgáltatásokat is nyújtanak mostantól a Belugákkal a speciális igényű ügyfelek számára.
Airbus Beluga (Fotó: Pixabay)
Elhaladtunk továbbá egy rakás félkész ATR mellett, az olasz-francia regionális, légcsavaros gázturbinás utasszállítók ugyanis szintén itt készülnek, majd kiszálltunk a buszból és üvegen keresztül megtekinthettük az Airbus A350-esek összeszerelő üzemét. A hatalmas csarnokban vagy négy-öt darab állt a szélestörzsű, nagyrészt kompozit anyagokból készült modern utasszállítóból, a Boeing 787 Dreamliner fő riválisából. A törzsek és a szárnyak itt immár egyben voltak, miközben a több műszakban dolgozó munkások megérdemelt vasárnapi szabadnapjukat töltötték. A sárgás-zöldes alapszínű, még festés nélküli óriásokon a függőleges vezérsíkokon már teljes pompájukban virítottak a légitársaságok emblémái, ottlétünkkor például az orosz Aerofloté. Hogy miért vették ezek festését előre, vezetőnk egyszerű választ adott: ez az ügyfeleknek fontos, amikor a társaságok képviselői időnként idelátogatnak a munka előrehaladását ellenőrizve. Egy A350 összeszerelése két és fél hónapot vesz igénybe. A gyárlátogatás végül az A400M katonai teherszállító belső terének megtekintésével zárult, a szintén hatalmas négymotoros egyébként nem itt, hanem Sevillában készül. Ez utóbbi egy tesztpéldány volt, amely immár az Aeroscopia múzeum modern csarnoka előtt áll. Itt folytattuk utunkat, immár a fent említett megkötések nélkül. (Mielőtt továbbmennénk, ezúton is ajánlunk az Aeropark Budapest friss és kiváló videóját az Airbus korai történetéről.)
Aeroscopia: az Airbus múltja és jelene
Az Aeroscopia új múzeum, alig nyolc éve nyílt méltó helyet biztosítva a francia és európai repüléstörténet olyan emlékeinek, mint a Concorde, az Airbus A310 és A380 (ezek mindegyike bejárható). Az itt látható A380-ast 2007-ben egy szaúdi herceg rendelte magának luxus privátgépként(!), azonban már nem tudta átvenni új kedvenc játékát, mert alulmaradt az eliten belüli hatalmi küzdelmek során, így az végül múzeumi tárgyként kötött ki. A bár és az egyéb luxusberendezések részben ma is megekinthetőek a fedélzeten, bár a megrendelő által kívánt törökfürdőt sajnos hiába kerestük. Mellette parkolnak “kistestvérei” gyári festésben: egy Airbus A320 és a szerintem legszebb vonalvezetésű gépük, a négyhajtóműves A340-600, a típuscsalád leghosszabb változata.
Az Airbus család tagjai: a szárny A380, középen A320, jobbra A340-600
Az Aeroscopia csarnokában (tipp: ha télen nézünk repülőmúzeumot, öltözzünk fel évszaknak megfelelően, a nagy belső terek szaunaszerű kifűtése úgy tűnik, a plázák előjoga) a főhelyet a Super Guppy foglalja el, a korábban említett Belugák elődje. Az általam még kiskoromban, a Búvár Zsebkönyvekből megismert gép a B377 Stratocruiser régi négymotoros utasszállító óriási tehertérrel ellátott változata, először a NASA használta űreszközeinek szállítására, majd a ’70-es évektől az Airbus belső logisztikáját is ezek segítették a '90-es évekig. A kiállított példány tehertere nyitva áll, ami ez esetben azt jelenti, hogy a teljes orr-részt, pilótafülkével, mindenestül elfordítják a guppi ”megetetése” céljából. Mindez azzal is járt, hogy a gép testében futó valamennyi kábelt minden egyes nyitáskor szét-, majd záráskor össze kellett csatlakoztatni. Nem hangzik egyszerűen...
Háttérben a nyitott Super Guppy, elöl egy Cessna Super Skymaster, középen egy Mirage III.
Régi szárnyak, új remények
Az Aeroscopia mellett, azzal többé-kevésbé szimbiózisban működik utunk utolsó, és legvadregényesebb része, az Ailes Anciennes Toulouse (“régi szárnyak”). Az 1980 óta működő egyesület régi gépmaradványok mentésével és prezentálható állapotba hozásával foglalkozik. Könyvet is kiadtak eddigi történetükről, bemutatva mennyi akadályt kell átlépnie önkénteseiknek, úgy logisztikai, mint diplomáciai és technikai szinten, hogy az Európa különböző részein talált lepusztult gépek Toulouse-ba jussanak, katonai példányok esetén hatástalanításra kerüljenek, majd megkezdődhessen az évekig, akár évtizedekig tartó renováció.
"Miss Pacifique", egy szépen felújtott Noratlas. Mögötte egy DC-3-as.
Gyűjteményükben megtalálhatóak a francia civil és katonai ipar olyan remekei, mint a Caravelle, a Dassault Ouragan és Mirage különböző változatokban, valamint a Nord Noratlas katonai teherszállító. Egyesek külsőre kifogástalan állapotban pompáznak, mások a javítás korai fázisában várják sorsuk jobbra fordulását az ottlétünkkor is szorgosan hegesztő, festő önkéntesek keze munkájaként. Legnagyobb dobásuk talán egy kevéssé ismert, meghökkentő külsejű kétemeletes utas- és csapatszállító az '50-es évek elejéről, a Bréguet Deux-Ponts. A két szinten csaknem 110 utast volt képes szállítani az Air France színeiben, majd az algériai hadműveletekben is fontos szerepet játszott.
A Bréguet Deux-Ponts fénykorában...
...és ma az Ailes Anciennes Toulouse kezei közt.
A ritka típuson folyamatosan dolgoznak a restaurátorok, de vélhetően még hosszú évekbe telik, mire a végére érnek. Az itt látható példány a '765 Sahara' katonai változat egyébként, amelyet az önkéntesek a '80-as években mentettek meg attól, hogy egy tűzoltási gyakorlat áldozata legyen, és amely a 'Brigitte' becenevet kapta. Állítólag azért, mert annak idején Kanadában repülve a bizonyára nem frankofón repülésirányítók így értették félre a gyártó Bréguet nevét. Ritkaság ugyan, de nem ez az egyetlen megmentett Deux-Ponts Franciaországban: egy másik példányt Párizs közelében vettek kezelésbe repülőbarátok, miután a régi gép először étteremként,majd szexklubként szolgált.
