700 éve hunyt el Marco Polo. Hatása máig él. Beszámolóit Kínáról és Mongóliáról részben a képzelet szülhette. Mégis kereskedelmi, politikai és kulturális hidat építettek Ázsiába.

Ismeretlen ismerős

Marco Polonak (1254-1324) európaiként egyedülálló élményekben volt része: felfedezett egy ismeretlen világot, összebarátkozott a rettegett mongol kánnal, eljutott a már akkor milliós kínai Hangcsouba. „A világ legnagyobb kikötője és messze legpompásabb városa” – jegyezte fel a metropoliszról a Jangce torkolatánál a kereskedelemből dúsgazdaggá lett Velencéből érkező Polo. Európában a Római Birodalom bukása óta ismeretlen infrastruktúráról, furcsa szokásokról, különleges ételekről és szénnel melegített közfürdőkről naponta tisztálkodó emberekről számol be. Említést tett 20 ezer legálisan dolgozó prostituáltról is, ami elképzelhetetlen lett volna a katolikus bigottság dominálta Európában.

Nem tudni, ahogy Marco Polo igénybe vette-e a szolgáltatásaikat. Nevét mindenki ismeri, útjai megágyaztak az európai-ázsiai kereskedelmi és politikai kapcsolatoknak, leírásai évszázadokig meghatározták a Távol-Keletről alkotott képünket. Mégis alig ismerjük. Magáról sosem írt; velencei háza leégett; leszármazóit elnyelte a történelem homálya. Ami biztos: velencei volt; először apjával és nagybátyával, másodszor testvérével utazott; később a családi kereskedelmi cégben dolgozott; volt felesége és egy lánya.

Egyetlen rossz könyv halhatatlanná tette

Marco Polo kötetének csekély az irodalmi értéke. Egyetlen összefüggő része a bevezető, ezt Mongólia és Kína rövid, tárgyilagos bemutatása, majd 200 1-2 oldalas fejezet követi. Egy részük útikönyv szerű praktikus információkkal, sok fejezet száraz történelemkönyvre hasonlít, valamint vannak részek furcsa szokásokról és kalandokról is, de ezek is szárazok, személytelenek. Talán az egyetlen kivétel egy keresztény kolostorban tett látogatásról szól Bagdad közelében. 

A modern kiadásban 200 oldalt olvasva egy nagyképű, arrogáns Polo képe rajzolódik ki. „Minden, amit írtam igaz és kiderül belőle, hogy Ádám óta nem volt se a keresztény, se a tatár, se indiai, se bármilyen más nációjú ember, aki annyi tudott és tapasztalat volna, mint én” – írja a bevezetőben.

Milliónyi mese?

Az eredeti kötet 1299-ben „Le divisament dou monde” (A világ felosztása) címen jelent meg, toszkán-francia-vulgaris keveréknyelven, amit akkor is kevesen érthettek, ma pedig csak néhány nyelvtudós tud olvasni. Közismerté Polo halála után, a latin középkori Itáliában beszélt változatában, a vulgarisban vált, „Il Milione” címen (Magyarul „A világ leírása, avagy Marco Polo utazásai” címen jelent meg). 

Rejtélyes cím. A korabeli mondásra, Mongólia ezer kincsére utal? Vagy a „Corte del Milion” velencei negyedre, ahol a Polo család élt – ahogy az olasz kutató Luigi Foscolo Benedetto tartja? Esetleg a szerző nagyotmondásaira? Hisz máig tudományos viták tárgya, részben nem a fantázia szülte-e a kötetet. A kételyeket táplálja Polo – feljegyzések szerinti - utolsó mondata: „A felét se írtam le annak, amit átéltem.”

A brit Kína-kutató, Frances Wood (1948) szerint Polo nem járt Kínában, korábbi kereskedelmi utazók, keresztény térítők beszámolóit vette át. Ennek ellentmond a részletesség és az utazásai után intenzívvé vált kínai-velencei kereskedelmi kapcsolatok. A német Marina Münkler (1960) a középkori irodalom történésze szerint a hitetlenkedő kortársak terjesztették el, hogy Polo lódított. Akkoriban az átlagembernek a szomszédos városokról se sokat tudott, nem, hogy Ázsiáról, ezért a leírások nagy része sci-finek tűnt - érvel.     

Ami biztos, hogy reneszánszát éli a 700 éve elhunyt Marco Polo. Tucatnyi nyelven jelenik meg az írása, pontosabban annak mai olvasó számára élvezhető stílusú és nyelvezetű kiadásai. 

o

Történelmi jelentőség

Nem fér kétség a kötet történelmi jelnetőségéhez sem. Polo életével és tudatos imázsépítéssel megteremtette az utazó, a felfedező, a kalandor, a hős archatipusát. Sokakat inspirált utazásra, köztük egy bizonyos genovai Cristoforo Colombot is… 

Polo felbátorította az addig csak a Közel-Keletig merészkedő kereskedőket. A távol-keleti áruk érkezésével nőtt a kíváncsiság is, a kötete bestseller, Polo pedig „A Kelet felfedezője” lett, ahogy napjainkban Kolombusz Amerikáé.  

Előtt Európából szinte csak katolikus misszionáriusok jártak a Távol-Keleten. Ellenszenvvel, előítéletekkel, a barbárok térítésének szándékával érkeztek, nem csoda, hogy nem kerültek közel a helyiekhez. Fejezéseikből alig tudunk meg valamit Ázsiáról, leginkább saját előítéleteik jogosságát bizonygatják.

Polo sikerének része a kiválóan úticél választás, Mongólia és Kína. Előbbit az inváziók révén megismert és rettegni tanult Európa. A sok ezeréves múltú Kína pedig egy távoli, különleges, legendák övezte birodalom szinonimája volt, amire sokan kíváncsiak voltak, de senki sem ismert.

A beképzelt Polo utazóként nyitott, kíváncsi lehetett, amit bizonyít, hogy a kelt emberei szeretettel fogadták, maguk közé engedték. Így nekik sikerült, amire az egyházi utazóknak nem: diplomáciai és kereskedelmi hidat épített Ázsiába.

Mongólia barátságos meghódítója  

A vérmes mongolokhoz is közel került. Dzsingisz kán unokája, Kubiláj kán (1215-1294) egyenesen barátja lett, sőt, magas hivatali rangot is kapott tőle. Kubiláj volt az első mongol császár, Kína jó részének meghódítója, a Mongol Birodalom megteremtője. Polo lenyűgöző, hihetetlen képet festett Mongólia gazdagáról és fejlettségéről. 

„12 ezer nemes és lovag arannyal átszőtt, gyöngyökkel díszített ruhákban.”

„Vadászat 20 ezer vadász, 4000 kutya és 10 ezer sólyom részvételével.”

„Aki nem látta saját szemével fel se tudja fogni a kán udvarának pompáját.”

17 év után trét csak vissza Európába, a kán a pápának szóló üdvözletével, valamint arannyal és drágakövekkel megpakolva, néhány rabszolga társaságában. 

Szerencse a szerencsétlenségben

Hazatérése után beszállt a családi üzletbe, megnősült és lánya született. De nem tudott nyugodni. Gályát fegyverzett fel és hadba indult Velence nagy riválisa, Genova ellen. Habár csatát vesztett és fogságba esett, ekkor tette magát halhatatlanná. Addig eszébe se jutott írni az élményeiről. A véletlen azonban úgy hozta, hogy cellatársa Rustichello da Pisa volt, középkori lovagregények maga korában közismert szerzőjével. Hogy jobban teljen az idő, mesélte neki a kalandjait, amiket Rustichello elkezdett lejegyezni. Tehát egy regényíró kvázi Polo ghostwritere lett, ami újabb muníció azoknak, akik szerint az „Il Milione” történeteinek egy részét a fantázia szülte. 

Petrus Szabolcs