Lion Feuchtwanger – Siker

A zsidó származású, német nemzetiségű Lion Feuchtwanger a XX. század legjelentősebb történelmi regényírói közé tartozik, ebben a műfajban a legelismertebb német irodalmárnak számít. Műveit a múlt század ’30-as éveitől kezdődően tömegek olvasták nem csak Németországban, de a világ más országaiban, így Magyarországon is. Az író ismertsége mára sajnos megkopott, sok magyar olvasó számára ismertebb az író nevénél a minden bizonnyal legnépszerűbb regényéből, a „Jud Süss”-ből készült náci propagandafilm, mely azonban a könyv történetét, mondanivalóját, egész szellemét arcpirító módon hamisította meg (A későbbiekben külön bejegyzést szeretnénk szentelni ennek a méltánytalanul bemocskolt regénynek.).    

Eshkol Nevot neve a magyar olvasók előtt jobbára ismeretlen, könyvei Magyarországon még nem jelentek meg, de abból kiindulva, hogy a 40-es éveiben járó izraeli író könyveit a világ jelentősebb nyelveire már lefordították, azok nem csak hazájában, de az Egyesült Államokban és nyugat-európai országokban is sikerlistákon szerepeltek, nem mellesleg számos irodalmi díjjal kitüntetettek, biztos vagyok benne, hogy művei hamarosan magyarul is olvashatóak lesznek.

Tekintettel arra, hogy a Grecsó-regény elemzése nagy érdeklődésre tartott számot (Figyeljük ám a látogatottsági statisztikákat!), szeretnék egy könyvet bemutatni, melynek története, karakterei, helyszínei és egész atmoszférája nagyon közel áll a „Megyek utánad” világához.

Ken Follett - Az örökkévalóság küszöbén

A könyv az évszázad-trilógia harmadik kötete, amely az előzmények ismerete nélkül is érthető, kerek történetet alkot. Bár én mindét megelőző kötetet olvastam, konkrét tartalmukról, szereplőikről azonban nem sok emlékem van már, ennek ellenére nem szenvedtem hátrányt a harmadik rész olvasásánál. Ennél a pontnál rögtön szembetűnik Follett egyik erőssége: úgy tud több kötetes regényeket írni, hogy azok egyben, de külön-külön is teljes értékű történetet alkotnak (Így volt ez a méltán híres „A katedrális” és „Az idők végezetéig” esetében is.)

Robert Merle - Üvegfal mögött

Az előző bejegyzéseim egyikében viszonylag hossza foglalkoztam Alberto Moravia ismertségének, népszerűségének feltehető okaival, történelmi, kultúrpolitikai hátterével. Amit az olasz íróról írtam, az nagyjából igaz Robert Merlére is: Kommunista volt, eurókummunista, és mint ilyen, a magyar kultúrpolitikai számára társutas, ugyanakkor írói munkásságát politikai hovatartozásától függetlenül elismerés övezte. Így könyveit a szocializmus éveiben, Moravia regényeihez hasonlóan ma már csillagászatinak számító példányszámban nyomták, ill. adták el.

Alberto Moravia – Lázadás 2.

Miután az előző, Moraviával foglalkozó bejegyzésem apropója a „Lázadás” című regénye volt, de abban a könyvről nem sok szó esett, ez úttal tényleg a regénnyel szeretnék foglalkozni, egy olyan írással, amely mostanság, egész pontosan 2012-ben jelent meg először magyarul.

1913 a XX. század utolsó békeéve volt. Ez a kijelentés a történelemtudomány szemszögéből bizonyosan nem állja meg a helyét, mégis sok benne az igazság: A következő évben kezdetét veszi az első világégés, melyet sokan - találóan - a XX. század őskatasztrófájának tartanak, hisz a háborút lezáró békeszerződések, ill. diktátumok szükségszerűen vezettek a második világháború kitöréséhez, majd az abból győztesen kikerült két szuperhatalom leküzdhetetlen ideológiai, gazdaság- és társadalomszervezési ellentéte a század további évtizedeit meghatározó hidegháborúhoz.

A szerző, Floria Illies

1913 a XX. század utolsó békeéve volt. Ez a gondolat áll az német szerző Florian Illies könyvének középpontjában, mely egy időutazásra invitálja az olvasót, ebbe a különös évbe, amikor az élet pezsgett, és a küszöbön álló katasztrófa előjeleit csak kevesen érzékelték.

Alberto Moravia – Lázadás 1.

Csak néhány, Moravia számtalan, nagyrészt magyarra is lefordított kötetéből

Mivel nagy tisztelettel vagyok Alberto Moravia iránt, rögtön két bejegyzést is szeretnék szentelni a neves olasz írónak. Ehhez az apropót a „Lázadás” című könyvének bemutatása szolgáltatja, de elsőként, ebben a bejegyzésben két hosszabb, egy objektív és egy szubjektív Moraviával kapcsolatos gondolatomat szeretném megosztani a Drága Olvasóval; maga a regény csak egy második bejegyzésben kerül terítékre.

Fenyő Miksa – Az elsodort ország

Minthogy egy naplóról van szó, mely 1944. június 22. és 1945. január 19. között íródott, elengedhetetlen, hogy elsőként annak írójáról ejtsek néhány szót. Fenyő Miksa neve mára feledésbe merült, holott az 1900-as évek elejétől a ’30-as évek közepéig meghatározó szerepet töltött be Magyarország gazdasági (többek között hosszú éveken át vezérigazgatója volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének) és kulturális életében (rendszeres publikált a Nyugatban, szoros barátságot ápolt annak nagy nemzedékével). A ’30-as évek végén zsidó származása, helyesebben a zsidótörvények szigorodása miatt kénytelen volt visszavonulni a közélettől. Jelentőségét mutatja a róla szóló Wikipedia szócikk hossza is, és a tény, hogy ez nemcsak magyarul, hanem  angolul és németül is elérhető.

 Herta Müller – Szívjószág

A Nobel-díjas írónő három legismertebb kötete

Herta Müller a Bánátból (Románia) származó német nemzetiségű írónő, akit munkásságért 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki. Egy ilyen elismert szerző regényéről kritikát írni mindig nagy kihívás; egy baráti társaságban könnyű bárkiről véleményt mondani, de nagyobb nyilvánosság előtt egy jelentős író, nem kevésbé jelentős művéről ítélni nagy felelősség.

Grecsó Krisztián – Megyek utánad

Grecsó Krisztián mára a kortárs magyar irodalom klasszikusai közé tartozik, talán a legnépszerűbb író a fiatalabb nemzedékben. Neve számomra is évek óta ismert, de be kell vallanom, korábban még nem olvastam tőle. A számomra első Grecsó könyv recenziója rögtön nagy kihívást elé állít. Objektíve nézve, irodalmilag, stilisztikailag egy kiváló alkotásról van szó, melynek tartalmánál fogva meg kellene ragadnia az olvasót. Ennek ellenére engem a történet nem tudott megszólítani. Mi lehet a probléma?

Köszöntünk Drága Olvasó!

Habár némelyek régóta a könyv, az olvasás lassú, de biztos kimúlását vizionálják, beigazolódni látszik a népi bölcsesség, miszerint, kinek halálhírét keltik, hosszú életre számíthat, így az irodalom is köszöni szépen jó van, él, és virágzik! Nap, mint nap bővül a magyar, és a világirodalom jobbnál jobb, vagy éppen rosszabbnál rosszabb alkotásokkal; olyan sok könyv jelenik meg, hogy áttekinteni is nehéz őket, nehogy elolvasni, erre mi sem vállalkozunk. Blogunknak más a célja: Szigorúan szubjektív szempontok alapján válogatunk új könyvek, klasszikusok, de régebbi, méltatlanul feledésbe merült írások közül, melyek így, vagy úgy a kezünkbe akadnak, és megosztjuk Veletek a róluk kialakult véleményünket.

Mint ahogy az ízlésünk változatos, úgy az itt bemutatott könyvek is számos műfajt fognak felölelni, a szépirodalomtól kezdve, a krimin át a történelmi regényig, vagy éppen ismeretterjesztő kiadványig; tabukat nem ismerünk!

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kiszimatoljuk a könyveket, melyeket szerintünk érdemes elolvasni, vagy éppen amelyekre kár a szabadidőt fecsérelni. De Waldi, a blog tacskója, nem csak az irodalmi szaglászást jelképezi, mint München ’72 kabalafigurája, a blog nemzetközi jellegét is hivatott hangsúlyozni; számos könyv egyáltalán nem, vagy csak nagy időbeli eltolódással jelenik meg magyarul, ezért igyekszünk a németül és angolul megjelenő könyvekből, és ezen keresztül gyakorlatilag az egész világirodalomból is csemegézni. De ami talán a legfontosabb, ahogy Waldi Münchenben a „vidám játékok” („Die heiteren Spiele”) házigazdája volt, úgy itt az olvasásélmények jó hangulatú, könnyed, na és persze szubjektív bemutatása felett fog őrködni, legyen szó, akár a mi bejegyzéseinkről, akár a Ti - szívesen látott - kommentjeitekről!

Kellemes időtöltést, jó szimatolást!

a Könyvtacskó csapata, Waldival az élen