Írásom alcímével nem szeretnék senkit sem elriasztani a világhírű izraeli író nemrég magyarul is megjelent kötetétől, mert kiváló írásról van szó. De tudnia kell a leendő olvasónak, mire vállalkozik. Én nem tudtam. Hogy nagy terjedelmű írásról van szó (közel 800 oldal) az persze szembeötlő, de a könyvismertetők alapján tartalmilag másra, egy érdekes, Izrael történetével összefonódó családregényre, azaz  gyorsan olvasható kötetre számítottam. Grossmann írásának vannak ugyan családregényre jellemző vonásai, elsősorban mégis párkapcsolati, lélektani dráma, és mint az ilyenek általában, ez is lassan olvasható, nehezen befogadható.

De lássuk a részleteket. Férfi író esetében szokatlan módon egy katonanő, Ora áll a történet középpontjába. (Lehet, hogy megalapozatlan volt korábbi kijelentésem, mi szerint az irodalom férfi központú? Vagy ez már az új idők szele? Azt hiszem, inkább az utóbbiról lehet szó.) No, de vissza a regényhez!  Orat életét követhetjük nyomon az 1967-os „hatnapos” háborútól, amikor egy katonai kórházban megismerkedik, és szerelmi háromszögbe forduló barátságot köt két másik katonával, Avrammal és Ilannal. (A két férfit egyébként gyerekkoruk óta szoros barátság fűzi egymáshoz.) Ora, Avram és Ilan barátsága az „Előttünk az élet” című szintén izraeli, a Könyvtacskón már bemutatott regény szereplőit juttatta eszembe. Egy barátság, amely minden próbát kiáll: Ora előbb Avrammal, majd szakításuk után Ilannal esik szerelembe, és itt nem csak testi kapcsolatról, de elsöprő érzelmekről is szó van, mi több, mindkettőjüktől gyermeke születik, Ofer és Adam, akiket Ilannal közösen nevel fel. Szinte hihetetlen, hogy a három egykori katona barátsága ezt a próbát is kiállja. Talán tévedek, de azt, hogy ilyen megbonthatatlan a barátságuk, zsidóságukkal is összefüggésbe hozom. Hisz zsidókat – ahogy arról már az „Előttünk az élet” kapcsán is írtam – olyan egymásrautaltságban és sorsközösségben élnek, mint a világ talán egyetlen népe sem. Évezredek óta nap, mint nap meg kell küzdeniük népük, és évtizedek óta államuk megmaradásáért. Írónk egy olyan barátságot mutat be, mely túllép szerelmen, szexualitáson, vitákon, világnézeti különbségeken, történelmi megpróbáltatásokon.

Annak, hogy Ora Avrammal beszélgetve az olvasó elé tárja ötük életének történetét, szomorú apropója van, és ebből a szempontból a kötet címének német fordítása kifejezőbb (Eine Frau flieht vor einer Nachricht - Én ezt olvastam.): Egy asszony menekül egy hír elől. Ora kisebbik fiának, Ofernek sorkatonai szolgálata utolsó feladataként részt kell vennie a 2006-os libanoni háborúban. Ora megőrül az aggodalomtól, nem bírja elviselni, hogy bármikor megcsörrenhet a telefon vagy az ajtó csöngője, hogy a hadsereg képviselője tragikus hírt közöljön vele… Ora menekül a hír elől és otthonából; hosszú gyalogtúrába kezd Ofer apjával, Avrammal Izraelen keresztül. Mennek és beszélgetnek hármuk sorsáról és gyermekeikéről. Küzdelmes életek történetei ezek, melyek elválaszthatatlan politikától, háborúktól. Életkoruknál fogva, és mert felmenőikről nem esik szó, a holokauszt nem téma, de megpróbáltatásokról így is bőven olvashatunk; saját bőrükön tapasztaltak meg vagy fél tucat háborút, melyek tétje nem volt kisebb, mint népük, hazájuk megmaradása. Ha most valaki azt gondolná, hogy Grossmann egy nacionalista, militarista író, aki az izraeli katonák háborús hőstetteiről ír, téved. Éppen ellenkezőleg! Bár írónk pontosan tisztában van a fegyveres küzdelmek okával és tétjével, öt szereplője életének elénk tárásával mégis a leghatározottabban kel ki a háborúk ellen. Hisz ezek embereket ölnek, nyomorítanak meg fizikailag, vagy épp szellemileg (Avram például nem képes mentálisan feldolgozni a több hónapos egyiptomi hadifogságot, és az ott elszenvedett kínzásokat.), családokat szakítanak szét, szülőket taszítanak gyermekeik utáni rettegésbe. És ami a legborzasztóbb, Ora ötven év elteltével pontosan tudja, hogy ennek az öldöklésnek sosem szakad vége. Az erőszak újabb erőszakot szül, a békét nem lehet fegyverekkel kivívni – cseng ki a konklúzió Grossmann soraiból, amelyet jómagam nem feltétlenül osztok. És e helyen ellenpéldaként csak utalni szeretnék a II. világháborúra, a nácizmus legyőzésére, és Németország példamutató demokráciává válására.

Orat történetünk alatt nem éri el a tragikus hír, nem úgy, mint Grossmannt a való életben, akinek a kisebbik fia éppen e könyv írása közben esett el. „A világ végére” egy megrázó írás, melynek minden gondolatát ugyan nem osztom, de elgondolkodásra készetetett. Kaphat-e egy könyv ennél nagyon dicséretet az olvasótól?

Scolar, 2012

624 oldal, 3990 Ft

Ora és Avram útja a Genezáreti-tó mellett is elhaladt 

Tetszett a cikk? Akkor kérünk, oszd meg a Facebookon, hogy minél többen olvassák!