Szicília: évezredes kultúra, lenyűgöző épített örökség, csodálatos természeti kincsek, gasztronómiai csemegék, finom borok, mindez megfizethetően – Mi kellhet még egy nagyszerű nyaraláshoz? Talán csak jó idő, ami a Földközi-tenger legnagyobb szigetén szintén elég gyakori. De, ahogy a képes útibeszámoló mutatni fogja, ez a hely olyan fantasztikus, hogy mi még akkor is jól éreztük magunkat, amikor az időjárás Szicíliában szokatlanul barátságtalan arcát mutatta.    

A sziget keleti részén, az Etna lábánál fekvő Taorminában minden meg van egyben az előbb felsoroltkából: évezredes kultúra, lenyűgöző épített örökség, csodálatos természeti kincsek.

Narancsfa az utcákon. Ilyen helyen lehet jó élni. A citrusok nem csak a közterületeket díszítik, de fontos gazdasági tényezők is: Olaszország a világ kilencedik legnagyobb citrustermelője; a termés 60 százaléka Szicíliából származik. De vigyázat: Az utcán általában díszcitusok nőnek, termésük ugyan ehető, de igen savanyú, és telis-tele maggal. Tapasztalatból beszélek… 

A görög színház romjai Taorminában. Csontváry befigyel.

Ahogy a bevezetőben utaltam rá, az égiek nem mindig voltak velünk. A messinai városnézést bizony elmosta az eső.

Szicília harmadik legnagyobb városa a sziget kapujának számít. Ide érkeznek komppal a vonatok is.

Míg Messinában az eső szakad, addig az Etnán hóvihar tombolt. Nem járt a felvonó se. Így nem jutottunk fel Európa legmagasabb (3323 m) nem csak működő, de igen aktív vulkánjának tetejére.  

Az új nap már napfénnyel köszöntött miket. Ragusa két dombra épült város. Az alacsonyabbikon középkori óváros (Erre pillantok le.), a magasabbikon XIX. századi elegáns központ. De miért van könyv a kezemben?  Andrea Camilleri a legismertebb kortárs szicíliai író, aki Commissario Montalbano krimisorozatával már a fél világot meghódította. A könyvbeli cselekmények két kitalált szicíliai városban, Porto Empedoclében ill. Montelusában játszódnak. A kötetekből készült nagy sikerű filmeket azonban itt, Raugusában forgatták. Az írót és krimisorozatát bemutattuk már a Könyvtacskón.  

Tipikus fasiszta stílusban épült közintézmény a felsővárosban: posta. Előtte egy igazi unikum: A világháborúkban elesett távírók emlékművé. Bent megtapasztalhattam, miért küzd ez a kiváló természeti adottságú sziget állandó gazdasági problémákkal, milyen az itt élők munkamorálja, hatékonysága. A majdnem lehetetlennek bizonyult vállalkozás a következő volt: Bélyeget venni egy képeslapra.

Bementem. Nem volt sok ügyfél, igaz az ablakok többségénél nem dolgoztak. Számot húztam. Vártam. Vártam. És még mindig vártam. Nagy ritkán felvillant egy szám, de nem növekvő sorrendben. A logikára nem sikerült rájönnöm. Végül fél óra várakozás után feladtam.

Az alsó városban sikerült egy másik, kisebb postát találnom. Ügyintéző kettő, ügyfél rajtam kívül egy se. Ahhoz a hölgyhöz léptem, amelyik nem telefonon trécselt. Húzzon számot! – meglepődtem, de nem ellenkeztem. Öt perc múlva már hívott is. Elmondtam mi járatban vagyok. Bélyeget Ausztriába? – meglepődött, tanácstalannak látszott. Aktáiban kezdett kutatni, majd néhány perc múlva kolléganőjét hívta segítségűl. Ő sem tudta, milyen értékű bélyeget kellene a képeslapra ragasztani. Összedugták a fejüket, majd úgy döntöttek felhívják a központot: 1 eurós bélyeg kell - jött az információ. Talán egyenesen Rómából? Igen ám, de a pultban nem volt bélyeg. Miért is lett volna? – ja, mert ez egy posta?! Az egyik hölgy hátramenet a raktárba, és alig 5-10 perc elteltével vissza is tért a várva-várt bélyeggel. Felragasztottam, majd a képeslapot át akartam adni a hölgynek. Azt gondoltam már nem érhet meglepetés, aztán mégis: Nem veheti át; a postaládába lehet bedobni. Körbenéztem. Itt ne keresse, az nincs az üzletben – mondta mosolyogva, majd szívéjesen elmagyarázta, hol találom a legközelebbit. Nem könnyen, de néhány utcával arrébb tényleg ráleltem, és alig két héttel később már Bécsben is volt a nagynénémnek szánt szicíliai üdvözlet. Minden jó, ha vége jó…     

Megérdemelt jutalom a sok vesződség után Ragusa legismertebb fagyizójában, a „Gelati di Vini”-ben. Apropó olasz fagyi: A jeges édesség történetéről nemrég már írtunk a Könyvtacskón.

Következő állomás: Noto, a sziget dél-keleti csücskében. Ismerős a tér? Elég jellegzetes, én ezzel együtt sem ismertem rá. Itt forgatták a Maléna című kitűnő olasz filmet, amit pedig nem egy alkalommal láttam. Aki még nem ismerné, nézze meg feltétlenül: jó a történet, kiváló a szereposztás, nagyszerű a zene!

A világháború alatt játszódó történet a főszerepben a gyönyörű Monica Beluccivel, aki szépségével a tizenéves Renatót is megbabonázza...

Enna. Kisváros a sziget bejesében, közel 1000 méter magasan.

Aki olvasott már Mario Puzotól, vagy látotta a regényeiből készült filmeket, annak biztos ismerősek az ilyen kőfalak. Ezek mögött bújtak el a maffiózók, hogy az áldozat érkezését kivárják, előugrjanak, és végezzenek vele. Puzoról és a maffia irodalmáról is írtunk már a Könyvtacskón. 

Tipikus szicíliai temető. A koporsókat nem a földbe, hanem – ókori római hagyományok szerint - falba helyezik. Tudja valaki az okát? Én nem találtam használható infót a neten.   

Nehezen tudok rangsorolni, annyi szép város láttunk Szicíliában. De talán Siracusa volt a legszebb. Fekvése (félsziget, amelyet minden oldalról a tenger vesz körül), és sokarcúsága (XIX. századi előváros, barokk főtér, kereskedők és halászok sok száz éves otthonai, ókori görög maradványai) varázsolt el. Mindez szorosan egymás mellett, alig 40 hektáron (Kb. hat focipálya.). Nem csak engem ragadott magával a háromezer éves múltra visszatekintő település; Cicero minden városok legszebbiként nevezte.

A távolság csak néhány utca, mégse gondolnánk, hogy ugyan abban a városban készült ez, és az előző felvétel. 

Új nap. Új szerencse? Sajnos nem. Ismét nem sikerült feljutni az Etnára. 

Irány Palermo! Igen ám, de leesett a hó. Ugyan csak néhány centi, de nem olvadt el! Ne feledjük, Szicíliában vagyunk. A helyiek, leszámítva néhány település lakóit az Etna oldalában, csak hírből ismerik ezt az időjárási jelenséget. Az autókon, így a mi bérelt kocsinkon is természetesen nyári gumi volt. Márpedig azzal még egy autópályafelhajtó jelentette emelkedő is nagy kihívás. Meg is állt az élet az utakon. Kocsik keresztbe, autópályák lezárva. Mégis nekivágtunk a 200 kilóméteres Catania és Palermo között útnak. Legnagyobb szerencsénkre és meglepetésünkre megjelent egy hókotró, aminek nyomában, ha lassan is, de elértük Szicília fővárosát. 

Palermo hóban = káosz a köbön. A helyiek elmondása szerint utoljára a nyolcvanas évek fordult elő, hogy megmaradt a hó. 

Palermo legjelentősebb műemléke a katedrális, melynek alapjait még a normannok tették le a XII. században. Később számos uralkodó nyughelyéül szolgált.

A város legérdekesebb látnivalója egy másik templomban, pontosabban alatt, a kapucinusok kriptájában található. A különös temetkezési mód kialakulása a véletlen műve. A XVI. században, a templom kibővítésekor, amikor az elhunyt szerzetesen földi maradványait át akarták vinni egy új kriptába, megdöbbenve vették észre a rend tagjai, hogy sok ideje alkalmazott balzsamozási eljárásuknak köszönhetően alig indultak bomlásnak a holttestek. A dolognak híre ment a városban, és az előkelőségek hamarosan sorban álltak, hogy itt és ilyen módon temetkezhessenek. Ez egészen a XIX. századig tartott, amikor a város kötelezővé tette a koporsó használatát. Ma 2063 mumifikált holttest található a katakombákban. A látvány hátborzongató: a ruhák, a szabadon lévő testfelületek szinte sértetlenek; a testek karnyújtásnyira vannak a látogatótól, ha valakinek van mersze meg is lehet érinteni őket. Nekem nem volt…    

Olvasás, utazás, sütés-főzés - harmadik szenvedélyem. Így városnézések elengedhetetlen rész a piac. Manapság nyilván mindet meg lehet kapni a Tescoban is, de egy dél-európai piacnak egyedülálló atmoszférája van: illatok, zajok, színek – nem lehet leírni, át kell élni.

Pálmák a hóban. Ritka látvány. Kihagytam volna…

Könyves blog vagyunk, így nem maradhatott el egy fotó minden idők legismertebb szicíliai (palermoi) írójának emlékművével: Giuseppe Tomasi di Lampedusa (1896-1957). Ha csak egy dél-olasz regényt olvasunk, akkor annak A párducnak kell lennie, egy átlagosan züllött, semmirekellő herceg tündökléséről és bukásáról, az olasz arisztokrácia XIX. század végi süllyesztőbe kerüléséről.

Palermo. A város látképét a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek betonmonstrumai határozzák meg. Mint sok minden Szicíliában, itt is a maffia keze van a dologban. Amikor a népesség növekedése és városokba áramlása miatt megnőtt az igény az olcsó lakások iránt, a szervezet bűnözés rögtön szimatot fogott. Megkente a korrupt városi politikusokat (Sokszor még erre sem volt szükség, mert a maffia emberei foglalták el a legfontosabb közigazgatási pozíciókat.), majd az előírások betartása nélkül, illetve azokat a saját igényeikre szabva kezdett el rosszabbnál-rosszabb minőségű bérkaszárnyák felhúzni. Mindez várostervezési koncepció és infrastrukturális beruházások nélkül zajlott. Így jöttek létre Dél-Olaszország élhetetlen elővárosai, amelyek rövid idő alatt a kábítószerkereskedelem, és a prostitúció melegágyává váltak - a maffia másodszor is profitált.

Szicíliában mindent elborít a graffiti. A fújkálók még a szobrokat, műemlékeket sem kímélik.

Írtunk már az olaszok, azon belül is a velenceiek operába járási tradícióiról. A dalszínház ma már Itáliában sem éli fénykorát; a hatalmas operákat nem lehet megtölteni, a városok nem bírják a fenntartási költségeket. Az alsó képen Catania impozáns operája, az 1200 férőhelyes Teatro Massimo Vincenzo Bellini látható, amelyben a névadó, Bellini számos operáját maga vezényelte, és többször lépett itt fel  Maria Callas is. Manapság jó, ha 5-6 előadást tartanak havonta.

Az 1400 férőhelyes palermói Teatro Massimo az opera hanyatlásának és a maffia pusztításának szomorú példája. A dalszínház a XIX. századi építése után a világ legjelentősebb operaházai közé tartozott. A XX. század hetvenes éveire állapota azonban úgy leromlott, hogy be kellett zárni. Bár mind a tartomány, mind a központi kormányzat sok pénzt utalt át Palermonak a színház felújításra, szinte minden a maffia és korrupt önkormányzati politikusok kezében landolt, így a színház több mint húsz évig zárva volt. Végül Palermo legendás antimaffia politikus, Leoluca Orlando (Egy könyv kapcsán róla is írtunk már.) polgármesterré választása kellett ahhoz, hogy tényleg meginduljon a felújítás, és az opera 1997-ben ismét megnyithassa kapuit. A Teatro Massiom egyszerre szimbolizálja a maffia pusztítását, és azt, hogy a szervezett bűnözés elleni harc nem kilátástalan. A sors érdekes fintora, hogy Mario Puzo regényéből készült Keresztapa harmadik részének egy jelenetét a színházban forgatták, méghozzá egy olyan időszakban, amikor az még zárva volt. Az épület filmben megjelenő részeit a fogatás erejéig restaurálták.  

Cikkünk az olasz operákról itt; a maffiáról itt és itt; Leoluca Orlandoról pedig itt olvasható.

Szicília hosszú történelméről számos görög kori épület tanúskodik. Az egyik leghíresebb a selinunti templom a Kr.e. VII. századból. Ritka látvány: a szentélyt és környékét hó borítja.  

A festői fekvésű kisvárosban, Ericében olyan hideg volt, hogy a kis hableánynak még a valaga is befagyott… 

Ez már a sziget egyik legnyugatibb városa, Trapani, és egy magyar emlék. „Magyar mártírok tere” – hirdeti a tábla. Hogy pontosan milyen magyar mártírokról van szó, nem derült ki. 

Trapaniban ketrecbe zárták a karácsonyfákat. Némelyik nyitva volt, mások lelakatolva. Az okot ennek sem sikerült megfejteni. Találna lopják a fákat?

Ez már Marsala. A város nem túl szép, történelmileg viszont jelentős: Itt szállt partra 1860. május 11-én Garibaldi, hogy rövid idő alatt megdöntse a Bouorbone uralkodók hatalmát, elfoglalja a szigetet, és megkezdje dicsőséges menetelését, melynek végét az olasz egység 1861. április 27-ei kikiáltása jelzi. 

„Akinek nem teszik, nyaljon sót” - Marsala és Trapani között sót nyernek ki a tengerből; sódombok uralják a tájat.  

Monreale a Palermo feletti hegyekben. A katedrális és mozaikképei a Világörökség részei.   

Ismét hó, ismét közlekedési káosz. 

Előttünk Colreone. Puzo regényeivel világhírűvé vált település valóban létezik, Palermotól kb. egy órára, a sziget belsejében. A palemroi és a corleonei klán hatalmi viaskodás vezetett a nyolcvanas években minden idők legvéresebb szicíliai maffiaháborújához, melynek szomorú csúcspontja Giovanni Falcoe és Paolo Borselino meggyilkolása volt. (Cikkünket a szicíliai maffia történetéről itt találjátok.) Legkésőbb a Corleoneba vezető utat látva megdől az elmélet, miszerint a maffia állam az állam helyett, sokat tesz a közösségért, nem csak a saját zsebét tömi.

A városka piszkos és szakadt, ha nem lenne Puzo és a maffia, kutya se jönne ide. De már készülnek a turistákra; táblák jelzik a legfontosabb nevezetességeket: hírhedt maffiózók egykori házait, sírjait. 

Minden idők legeladottabb olasz autója: Fiat 500. Csak ebből a modellből közel négymillió darab kelt el 1957 és 1977 között.  

Egy másik klasszikus autócsoda a művészetet is megihlette: háromkerekű Vespa. Hivatalos nevén Ape. Beszélő nevek: Vespa = darázs; Ape = méh. Mindkét név a járművek hangjára utal.

Utolsó állomásunk, igazi highlight: Cefalú. Könnyű megjegyezni, de nehogy többet képzeljünk a névbe, mint vicces véletlent! Városról van szó, aminek semmi köze a csehekhez.

Szüleim révé ismerem a mögöttem látható étterem tulajdonosát. Télen ugyan nem volt nyitva, de azért összefutottunk a tulajjal, Ensoval, aki egyébként Budapesten is próbálkozott szicíliai gasztronómiával, de igazán nem jött be neki a dolog; eladta az éttermet. 

Nyárias idővel búcsúzott tőlünk Szicília. Még a tengerbe is bemerészkedtem…

Útban a cataniai reptér fel, az Etnát is láttuk napsütésben. Ekkor már nem volt idő felmenni a tetejére. Egy újabb ok visszatérni Szicíliába.

Végül jöjjön egy gasztrokollázs! Hisz már az ételek, italok miatt is érdemes ellátogatni Szicíliába. Minden finom, az árak pedig barátságosak.

Balról jobbra, fentről lefelé: tenger gyümölcsei, rák, tintahal, polip - jobb helyeken vihar utáni napon nem kapható, hisz a halászok előző éjszaka nem tudtak kihajózni; kardhal - tradicionális szicíliai csemege; fehér, tehát paradicsomszósz nélkül készülő pizza a catalniai „Il Sole Art Café”-ban - szuper hely, isteni pizzák, nem szabad kihagyni, de figyelem, foglalás nélkül esélytelen; fagyi briósban, szintén szicíliai specialitás (Az olasz fagyi világhódító útjáról szintén volt már egy cikkünk.); semmi különös, tészta és kagyló paradicsomszósszal -  a helyi gasztronómia attól olyan fantasztikus, hogy még a legegyszerűbb ételeknek is utánozhatatlan ízük van; ismét tenger gyümölcsei, ezzel nem lehet betelni, mint, ahogy a szicíliai borral sem – 10 euróért már csúcsminőséget kapunk egy átlagos étteremben is – sokat veszít, aki nem iszik…; és végül az arancini - olajban sült töltött golyócskák, rizs mellett bármi kerülhet bele: zöldség, hal, hús. 

Akit érdekel Szicília árnyoldala is, olvassa el az olasz maffiával és annak kortárs irodalmával foglalkozó bejegyzéseinket is! 

Petrus Szabolcs