Elzász-Lotaringia és Piemont. Egy francia és egy olasz tartomány. Mi a közös bennük? Európa közepén fekszenek. Kirándulásra hívnak a dombságokkal teli, csodás tájak. Sétára csábítanak a hangulatos városok. Jók a borok, finomak az ételek. Kedvesek az emberek. Meglepően barátságosak az árak. És ami még közös bennük: különösen nálunk méltatlanul kevesen ismerik és látogatják a két régiót. Itt az ideje hát, hogy Elzász után felfedezzük Piemontot is! Íme képes útibeszámolónk, amelnyek első részében Torinoban sétálunk, a másodikban a város környékén kalandozunk.
Az egymilliós Torino az észak-nyugat-olaszországi Piemont fővárosa. Egy mindig megújulni képes, csodás architektúrájú, zöld, nagyon élhető metropolisz. Évszázadokig az itáliai félsziget legmeghatározóbb uralkodóháza, a Savoyaiak központja volt. Minthogy az ő vezetésükkel jött létre 1861-ben az olasz egység, Torino lett Olaszország első fővárosa. Amikor 1870-ben az egyesült olasz csapatok elfoglalták a pápai uralom alatt álló Rómát, az örök város lett az új közigazgatási és politikai centrum. Torino sok évszázad után, egyik napról a másikra veszítette el politikai jelentőségét. De gyorsan újradefiniálta magát ipari városként és gasztronómiai központként: Fiat (1899), Lancia (1906), Martini (1879), Lavazza (1895) – hogy csak néhány világmárkát említsek. Az újabb törés a nyolcvanas években, a nagy iparvállaltok elvándorlásával következett be. Ekkor a torinóiak a kultúrában látták meg a kiutat: az üresen maradt gyárcsarnokok nem az enyészeté lettek, hanem múzeumok költöztek a falaik közé.
A hatalmas terek az elegáns palotákkal a város történelmi múltjáról tanúskodnak: Torino a Savoyai-ház és ezzel Itália politikai központja volt.
Különböző korszakok épített öröksége jól megfér egymás mellett. Kicsit talán eklektikus, de szép.
A torinoi királyi palota. A Savoyaiak központja. Ők voltak 1008-1861 között Piemont, illetve fokozatosan Észak-Nyugat-Itália és Szardínia, majd 1861-1946 között Olaszország uralkodói.
A város levegője akkor is tiszta volt, amikor még jelentős ipar működött. Talán ez a sűrű villamoshálózattal is összefügg.
A XIX. század végén nagy divat volt a galériák, azaz fedett bevásárlóutcák építése. Van ilyen Milánóban és Nápolyban is. De megtalálható Budapesten is: Párizsi udvar.
A város egyik legismertebb és legvitatottabb nevezetessége ebben a templomban, a Cattedrale di San Giovanni Battistaban, a királyi palota tőszomszédságában található: a torinoi lepel. Megtekintése – meglepő módon - ingyenes, ezért bementem, bár én megmosolygom az ilyesmit. Akit érdekel a dolog, a Wikipedián részletesen utánaolvashat a vászondarab történetének.
A város látképét leginkább meghatározó épület: Mole Antonelliana. Zsinagógának épült a XIX. század végén. Eredetileg jóval visszafogottabban kellett volna kinéznie, de a tervező az építés közben folyamatosan alakított eredeti elképzelésén, míg végül a 167 méteres toronyépület elkészült. Átadásakor Európában rekorder, a világon pedig a második legmagasabb épület volt. Ma nemzetközi hírű filmmúzeum működik benne.
Sok a park. A promenád szegélyezte Pó is szépen beleolvad a városba. És sok torinoi ki is használja a zöldfelületeket.
Torino: egy változatos és szép architektúrájú város.
A FIAT látogatóközpontja (Centro Storico FIAT). Nem túl nagy, de ingyenes, igényes és érdekes. Vigyázat: Csak vasárnap tart nyitva!
Talán az egyik legszínvonalasabb autómúzeum (Museo Nazionale dell'Automobile), amelyben valaha megfordultam. Nem csak egymás mellé tettek sok régi autót. A kiállításnak koncepciója van, az egész kiváló olasz dizájnal lett kialakítva. Mérete és a bemutatott autók száma alapján is világszínvonalú. Igaz a belépójegy nem túl olcsó: 12 €.
Lingetto: a húszas évektől kialakított városnegyed, melyben mindent a FIAT határozott meg – gyárcsarnokok irodák, a munkások és vezetők lakásai. Évtizedekéig ez volt a világ legnagyobb autógyára. Egy időben 80 típust is gyártottak itt. 1982-ben bezárták a gyárakat, csak a FIAT adminisztratív központja maradt itt. Sajnos rögtön megindult a pusztulás, de a torinoiak elszántsága cselekvésre sarkallta a város vezetését. Már a kilencvenes években megkezdődött a negyed új arculatának kialakítása, amelyet gyárcsarnokokból lett kulturális intézmények és a lakóházak dominálnak.
A torinoiak a nyolcvanas években, az ipar részbeni megszűnésekor a kultúrában, a múzeumok látták az egyik kitörési pontot. Ügyesek voltak, a város immár három, nemzetközileg is az élvonalban jegyzett (interaktív) múzeummal is büszkélkedhet: Museo Nazionale dell'Automobile, Museo Nazionale del Cinema (film és mozi múzeum) és a Museo Egizio (Egyiptomi múzeum. Kairó után a leggazdagabb kiállítási anyaggal a világon!)
Különösen Ázsiában és a mediterrán országokban nagyon szeretek piacozni. Torinoban sajnos kicsit későn érkeztünk, de a szombati piac utáni irtózatos kuplerájnak és szeméthegyeknek is megvolt a maga bája (Piazza della Republica).
A vásárcsarnokban azért volt még áru is…
A vásárcsarnokban azért volt még áru is… Mozzarella, azaz bivalysajt minden mennyiségben. Különösen érdekes, hogy a mozzarellát egyfajta tortillaként is használják (alsó sor, balról a második), zöldséget, halt, húst csavarnak bele. Szintén újdonság volt nekem a zöldséggel töltött, bejgli kinézetű darált marhahús (középső sor, jobbról a második).
Olaszország és a fagyi - Indivisibiliter ac inseparabilite. Torinoban különösen el voltunk kényeztetve: Mennyei ízek, ötletes kreációk. Mint például „150 éves olasz egység”, „Biscotti 1947-ből”, csokis narancs, karamellás ricotta, fahéjas körte, kókuszos tejszín, „gesztenyés álom”… Egy fagyizó, amelyet különösen ajánlok: Gelateria La romana, egy kisebb, 1947-ben alapított lánc. Több üzletük is van Torinoban.
Természetesen ettünk is. De még milyen jókat! Egy „trattoria”, ahol jó és olcsó a pizza, de megtalálhatóak a híres-neves piemonti konyha tipikus fogásai is. Kiváló minőségű palackozott bort is kapni a régióból 15 euró alatt: Ristorante Pizzeria Parthenope.
A piemonti borvidékről részletesen a következő bejegyzésben.
Ajánlom a fehér pizzákat (pizza bianca) = paradicsomos alapszósz nélküli a feltét. Magyarországon viszonylag ritka. Nem spóroltak a tenger gyümölcseivel sem.)
De, ha pizzáról van szó, igazán szerencsésnek mondhatjuk magunkat. Ugyanis Mario városszerte híres pizzériája egy sarokra volt a szállasunktól. Csak áradozni tudok: nagy a választék; a tészta olyan, amilyennek lennie kell (középen vékony, a széle kicsit vastagabb – így készül Nápolyban is); nem spórolnak a feltéttel, amelyek a legfrissebb alapanyagokból készülnek; kedvezőek az árak; Mario és családja nagyon kedvesek, már a második estén törzsvendégnek tekintettek minket. Az egyetlen hátrány: ez nem egy rendes étterem, elsősorban elvitelre készülnek a pizzák. De azért van egy bárpult szerű rész, ahol egy sör társaságában, helyben is lehet fogyasztani.
Ami új felfedezés volt: A farinata (alsó sorban középen). Csicseriborsó lisztből, olivaolajból, vízből és sóból készülő palacsinta, amely üresen, de akár feltéttel is fogyasztható. Nekünk ricottát és mozzarellát tett rá Mario. Isteni volt!
Szállást, mint gyakran az utóbbi időben az Airbnb-n foglaltunk. Nem egész lakást, hanem szobát. Jobban szeretem, így ismerkedni lehet a helyiekkel. Ismét nem csalódtunk: Fantasztikus olcsón (110 €/ 4 éj) négy szimpatikus fiatal olaszosan kaotikus lakásába csöppentünk. Kedvesek, barátságosak, segítőkészek voltak, rögtön a lakóközösség teljes értékű tagjaiként kezeltek minket.
Reggelire volt saját készítésű süti.
Estére meg valami más is, amivel nem éltünk…
A témához kapcsolódó jó kis zene Itáliából - tetraidro rivoluzione!
A foci abszolút nem érdekel. Viszont, ha valaki Torinoban jár, elkerülhetetlen szembetalálja magát Itália legsikeresebb focicsapatával, a Juventussal. Nekünk ez háromszor is sikerült.
Útban a Savoyaiak vadászkastélya, a Palazzina di Caccia Stupinigi felé (erről következő cikkünkben még részletesebben.) a csapat edzőtábora mellett haladtunk el (ha valaki el akarna zarándokolni: Juventus Center, via Stupinigi), ahol tucatnyian várakoztak fényképezőgéppel felszerelkezve arra, hogy a játékosok autói kigördüljenek a kapun, és egy pillantást vethessenek a kedvenceikre. Nagy az Isten állatkertje…
Egy másik kastély, a Savoyaiak nyári rezidenciája, a Venaria Reale felé tartva haladtunk el az 1897-ben alapított, 32-szeres olasz bajnok, új, 2011-ben átadott arénája mellett.
Harmadszor egy tragikus esemény kapcsán botlottunk a Juventusba. A Basilica di Superga (a következő kép alatt még lesz szó erről a templomról) oldalában emlékhely áll: 1949 május 4-én a nagy köd miatt a Juventus csapatát szállító repülőgép a bazilika kupolájának ütközött. Mind a 31 utas szörnyethalt. A játékosok színe- javának elvesztése a csapatot története legnagyobb válságába sodorta. A másodosztályba süllyedtek, és közel egy évtizedig tartott, ameddig az utánpótlásból sikerült újjáépíteniük magukat, és ismét az olasz foci élvonalába kerültek.
A piemonti főváros fekvése Budapestéhez hasonló: A Pó egyik oldalán sík (belvárosi rész), a másik oldalán dombos a város. Így több helyről is fantasztikus kilátásban gyönyörködhetünk. Tiszta időben akár a kevesebb, mint 100 kilométerre húzódó Alpokig is ellátni: Chiesa di Santa Maria del Monte (Egész közel a belvároshoz.), Basilica die Superga (Kicsit távolabb, de fogassal is megközelíthető), Parco Europa (Nem messze az autómúzeumtól)
… és az élménybeszámoló még mindig nem ért véget. Következő bejegyzésünkben a Torino környéki kirándulásainkról mutatunk képeket! Lesznek benne lankás szőlődombok, több ezer méteres alpesi csúcsok és festői kisvárosok is. Tehát érdemes követni a Könyvtacskót!
Petrus Szabolcs
