Gianrico Carofiglio krimije a nyolcvanas évek Dél-Olaszországába, Bariba kalauzol minket, illegális játékbarlangok mélyére, a nagypályás maffiózók, kisstílű csalók és túlbürokratizált, a bűnüldözés mellett vagy helyett inkább egymással versengő rendőri egységek világába. (Mindez bizonyára első kézből szerzett tapasztalat a nevezett városban élő és korábban bíróként is dolgozó szerző számára.) A főhős, és egyben narrátor, Giorgio nem ebből a miliőből érkezik: jóravaló, törekvő, rendezett életű joghallgató ő, egy nála magasabb társadalmi kasztból származó barátnővel. A fényes karrier és a kiegyensúlyozott magánélet ígérete azonban nem bizonyul elégnek ahhoz, hogy egy házibulis csetepaté révén megismert új barátja, a nála kicsivel idősebb, hivatalosan egyetemista, amúgy "életművész" és hamiskártyás, rejtélyes Francesco ne térítse őt el a könnyű és törvénytelen pénzszerzés irányába. És persze mindent meg lehet magyarázni saját magunknak, hiszen végül is csak gazdag emberektől csalunk ki pénzt a pókerpartin, akik biztos maguk sem törvényesen szerezték azt, „megérdemlik, hogy meglopjuk őket”... Ám aztán sorra kerülnek a kevésbé gazdagok és az egészen szegények is, Giorgio pedig csúszik lefelé a lejtőn, újabb és újabb önigazolásokat gyártva. Eközben elindul egy másik történetszál, középpontjában egy hányattatott sorsú rendőrnyomozóval, akinek egy, a városban garázdálkodó erőszakolónak kellene a nyomára akadnia, egyelőre kevés sikerrel. A felettesek azonban mindenáron eredményt akarnak felmutatni a közvélemény felé. A két szál persze a regény végén találkozik, ennél többet, krimiről lévén szó nem mondhatok, hacsak annyit nem, hogy én a legutolsó fejezetig más végkifejletre számítottam.

A „Lidércnyomás” című kötet bemutatása előtt, érdemes kitérni a szerző, Hans Fallada (1893-1947) irodalmi munkásságának megítélésére. Az német író a két világháború között nagy népszerűségnek örvendett mind a kritikusok, mind az olvasóközönség körében, 1932-ben megjelent „Mi lesz veled emberke” című regénye különösen nagy sikert aratott. Bár a náci időkben is publikálhatott, majd a világháborút követő években különösen termékeny volt, a ’30-as években elért sikereket megközelíteni se tudta; neve és művei halála után feledésbe merültek. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor 2009-ben a „Halálodra magad maradsz” című, 1946-ben íródott, de németül soha ki nem adott regényének angol változata bestseller lett (Méltán, teszem hozzá; egy ilyen megrázó és egyúttal elgondolkodtató regényt a náci rezsim elleni – alig létező – német ellenállásról, és annak a kilátástalanságáról, még nem olvastam. Egy könyv, amely valóban közelebb visz egy korszak megértéséhez.).

Patrick Modiano – Dora Bruder

Patrick Modiano az irodalmi Nobel-díj 2014-es kitüntetettje. Bevallom őszintén, mint gyakran az irodalmi Nobel-díjasok esetében, ismét egy olyan szerzőről van szó, akiről a rangos kitüntetés odaítélése előtt nem hallottam. De ezzel, legalábbis abból kiindulva, hogy az író legfontosabb köteteként számon tartott „Dora Bruder” magyarul csak annak 1997-es publikálása után tíz évvel jelent meg, nem lehetek egyedül. Annak ellenére, hogy Patrick Modiano nemzetközi ismertsége a Nobel-díj odaítéléséig nem volt átütő, hazájában, Franciaországban már sok évtizede nagy tiszteletben áll. Elismertségét legjobban talán az mutatja, hogy „Dora Bruder” című alkotása már az író életében érettségi tétellé vált.

“Az igazság a Harry Quebert-ügyben” már világszerte több millió példányban kelt el. Igazi nemzetközi bestseller lett, így meglepő, hogy magyarországi publikációja gyakorlatilag vízhangtalan maradt., Mindez talán annak tudható be, hogy a kötet egy kisebb kiadó, a „Göncöl” gondozásában jelent meg; hiába, a kicsiknek a könyvpiacon is nehéz a boldogulás. A sors érdekes fintora, hogy a kiadói piac könyörtelensége Joël Dicker kötetének egyik meghatározó szála.

A „ Romanzo criminale“ a szigorúan vett műfaji meghatározás szerint maffia-thriller, amely az olasz főváros egyik bűnözői csoportjának kialakulását, tündöklését és bukását mutatja be a ’70-es és a ’80-as években. Ennél azonban többet nyújt a regény, meglehetősen pontos képet fest a korszakbeli Itália politikai, társadalmi viszonyairól. Bár az olasz állam története, amely szigorúan véve csak az 1860-as években kezdődött, bővelkedik a politikailag nehéz időszakokban, a múlt század ’70-es és a ’80-as évei azonban minden bizonnyal a legválságosabban közé tartoznak, melyet

"a politika, az alvilág, a korrupt gazdasági szereplők és a kontrolálhatatlanná vált titkosszolgálatok perverz összefonódása [jellemzett.]"

Utólag visszatekintve csoda, hogy az olasz államiság egyáltalán túlélte ezt az a két évtizedet.

Ezúttal egy alig néhány hete kiadott magyar könyvet szeretnék bemutatni, amely megjelenése óta a sikerlisták élén áll, nem ok nélkül, teszem hozzá, a kötetet csak dicsérni tudom. Talán azzal tudnám a legjobban érzékeltetni mennyire elnyerte a tetszésemet, hogy az alig 250 oldalas könyv olvasása közben nem kevesebb, mint 18 gondolatot jelöltem meg, melyeket olyan kifejezőnek vagy éppen szellemesnek találtam, hogy azokat a recenzióban, illetve annak facebook-os beharangozásában feltétlenül idézni akartam.  

Lion Feuchtwanger – Siker

A zsidó származású, német nemzetiségű Lion Feuchtwanger a XX. század legjelentősebb történelmi regényírói közé tartozik, ebben a műfajban a legelismertebb német irodalmárnak számít. Műveit a múlt század ’30-as éveitől kezdődően tömegek olvasták nem csak Németországban, de a világ más országaiban, így Magyarországon is. Az író ismertsége mára sajnos megkopott, sok magyar olvasó számára ismertebb az író nevénél a minden bizonnyal legnépszerűbb regényéből, a „Jud Süss”-ből készült náci propagandafilm, mely azonban a könyv történetét, mondanivalóját, egész szellemét arcpirító módon hamisította meg (A későbbiekben külön bejegyzést szeretnénk szentelni ennek a méltánytalanul bemocskolt regénynek.).    

Eshkol Nevot neve a magyar olvasók előtt jobbára ismeretlen, könyvei Magyarországon még nem jelentek meg, de abból kiindulva, hogy a 40-es éveiben járó izraeli író könyveit a világ jelentősebb nyelveire már lefordították, azok nem csak hazájában, de az Egyesült Államokban és nyugat-európai országokban is sikerlistákon szerepeltek, nem mellesleg számos irodalmi díjjal kitüntetettek, biztos vagyok benne, hogy művei hamarosan magyarul is olvashatóak lesznek.

Tekintettel arra, hogy a Grecsó-regény elemzése nagy érdeklődésre tartott számot (Figyeljük ám a látogatottsági statisztikákat!), szeretnék egy könyvet bemutatni, melynek története, karakterei, helyszínei és egész atmoszférája nagyon közel áll a „Megyek utánad” világához.

Ken Follett - Az örökkévalóság küszöbén

A könyv az évszázad-trilógia harmadik kötete, amely az előzmények ismerete nélkül is érthető, kerek történetet alkot. Bár én mindét megelőző kötetet olvastam, konkrét tartalmukról, szereplőikről azonban nem sok emlékem van már, ennek ellenére nem szenvedtem hátrányt a harmadik rész olvasásánál. Ennél a pontnál rögtön szembetűnik Follett egyik erőssége: úgy tud több kötetes regényeket írni, hogy azok egyben, de külön-külön is teljes értékű történetet alkotnak (Így volt ez a méltán híres „A katedrális” és „Az idők végezetéig” esetében is.)

Robert Merle - Üvegfal mögött

Az előző bejegyzéseim egyikében viszonylag hossza foglalkoztam Alberto Moravia ismertségének, népszerűségének feltehető okaival, történelmi, kultúrpolitikai hátterével. Amit az olasz íróról írtam, az nagyjából igaz Robert Merlére is: Kommunista volt, eurókummunista, és mint ilyen, a magyar kultúrpolitikai számára társutas, ugyanakkor írói munkásságát politikai hovatartozásától függetlenül elismerés övezte. Így könyveit a szocializmus éveiben, Moravia regényeihez hasonlóan ma már csillagászatinak számító példányszámban nyomták, ill. adták el.

Alberto Moravia – Lázadás 2.

Miután az előző, Moraviával foglalkozó bejegyzésem apropója a „Lázadás” című regénye volt, de abban a könyvről nem sok szó esett, ez úttal tényleg a regénnyel szeretnék foglalkozni, egy olyan írással, amely mostanság, egész pontosan 2012-ben jelent meg először magyarul.

1913 a XX. század utolsó békeéve volt. Ez a kijelentés a történelemtudomány szemszögéből bizonyosan nem állja meg a helyét, mégis sok benne az igazság: A következő évben kezdetét veszi az első világégés, melyet sokan - találóan - a XX. század őskatasztrófájának tartanak, hisz a háborút lezáró békeszerződések, ill. diktátumok szükségszerűen vezettek a második világháború kitöréséhez, majd az abból győztesen kikerült két szuperhatalom leküzdhetetlen ideológiai, gazdaság- és társadalomszervezési ellentéte a század további évtizedeit meghatározó hidegháborúhoz.

A szerző, Floria Illies

1913 a XX. század utolsó békeéve volt. Ez a gondolat áll az német szerző Florian Illies könyvének középpontjában, mely egy időutazásra invitálja az olvasót, ebbe a különös évbe, amikor az élet pezsgett, és a küszöbön álló katasztrófa előjeleit csak kevesen érzékelték.

Alberto Moravia – Lázadás 1.

Csak néhány, Moravia számtalan, nagyrészt magyarra is lefordított kötetéből

Mivel nagy tisztelettel vagyok Alberto Moravia iránt, rögtön két bejegyzést is szeretnék szentelni a neves olasz írónak. Ehhez az apropót a „Lázadás” című könyvének bemutatása szolgáltatja, de elsőként, ebben a bejegyzésben két hosszabb, egy objektív és egy szubjektív Moraviával kapcsolatos gondolatomat szeretném megosztani a Drága Olvasóval; maga a regény csak egy második bejegyzésben kerül terítékre.

Fenyő Miksa – Az elsodort ország

Minthogy egy naplóról van szó, mely 1944. június 22. és 1945. január 19. között íródott, elengedhetetlen, hogy elsőként annak írójáról ejtsek néhány szót. Fenyő Miksa neve mára feledésbe merült, holott az 1900-as évek elejétől a ’30-as évek közepéig meghatározó szerepet töltött be Magyarország gazdasági (többek között hosszú éveken át vezérigazgatója volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének) és kulturális életében (rendszeres publikált a Nyugatban, szoros barátságot ápolt annak nagy nemzedékével). A ’30-as évek végén zsidó származása, helyesebben a zsidótörvények szigorodása miatt kénytelen volt visszavonulni a közélettől. Jelentőségét mutatja a róla szóló Wikipedia szócikk hossza is, és a tény, hogy ez nemcsak magyarul, hanem  angolul és németül is elérhető.

 Herta Müller – Szívjószág

A Nobel-díjas írónő három legismertebb kötete

Herta Müller a Bánátból (Románia) származó német nemzetiségű írónő, akit munkásságért 2009-ben irodalmi Nobel-díjjal tüntettek ki. Egy ilyen elismert szerző regényéről kritikát írni mindig nagy kihívás; egy baráti társaságban könnyű bárkiről véleményt mondani, de nagyobb nyilvánosság előtt egy jelentős író, nem kevésbé jelentős művéről ítélni nagy felelősség.

Grecsó Krisztián – Megyek utánad

Grecsó Krisztián mára a kortárs magyar irodalom klasszikusai közé tartozik, talán a legnépszerűbb író a fiatalabb nemzedékben. Neve számomra is évek óta ismert, de be kell vallanom, korábban még nem olvastam tőle. A számomra első Grecsó könyv recenziója rögtön nagy kihívást elé állít. Objektíve nézve, irodalmilag, stilisztikailag egy kiváló alkotásról van szó, melynek tartalmánál fogva meg kellene ragadnia az olvasót. Ennek ellenére engem a történet nem tudott megszólítani. Mi lehet a probléma?

Köszöntünk Drága Olvasó!

Habár némelyek régóta a könyv, az olvasás lassú, de biztos kimúlását vizionálják, beigazolódni látszik a népi bölcsesség, miszerint, kinek halálhírét keltik, hosszú életre számíthat, így az irodalom is köszöni szépen jó van, él, és virágzik! Nap, mint nap bővül a magyar, és a világirodalom jobbnál jobb, vagy éppen rosszabbnál rosszabb alkotásokkal; olyan sok könyv jelenik meg, hogy áttekinteni is nehéz őket, nehogy elolvasni, erre mi sem vállalkozunk. Blogunknak más a célja: Szigorúan szubjektív szempontok alapján válogatunk új könyvek, klasszikusok, de régebbi, méltatlanul feledésbe merült írások közül, melyek így, vagy úgy a kezünkbe akadnak, és megosztjuk Veletek a róluk kialakult véleményünket.

Mint ahogy az ízlésünk változatos, úgy az itt bemutatott könyvek is számos műfajt fognak felölelni, a szépirodalomtól kezdve, a krimin át a történelmi regényig, vagy éppen ismeretterjesztő kiadványig; tabukat nem ismerünk!

Úgy is fogalmazhatnánk, hogy kiszimatoljuk a könyveket, melyeket szerintünk érdemes elolvasni, vagy éppen amelyekre kár a szabadidőt fecsérelni. De Waldi, a blog tacskója, nem csak az irodalmi szaglászást jelképezi, mint München ’72 kabalafigurája, a blog nemzetközi jellegét is hivatott hangsúlyozni; számos könyv egyáltalán nem, vagy csak nagy időbeli eltolódással jelenik meg magyarul, ezért igyekszünk a németül és angolul megjelenő könyvekből, és ezen keresztül gyakorlatilag az egész világirodalomból is csemegézni. De ami talán a legfontosabb, ahogy Waldi Münchenben a „vidám játékok” („Die heiteren Spiele”) házigazdája volt, úgy itt az olvasásélmények jó hangulatú, könnyed, na és persze szubjektív bemutatása felett fog őrködni, legyen szó, akár a mi bejegyzéseinkről, akár a Ti - szívesen látott - kommentjeitekről!

Kellemes időtöltést, jó szimatolást!

a Könyvtacskó csapata, Waldival az élen