A svédek nagyon tudnak valamit, és nem csak a lakberendezésben. Az irodalomban is remekelnek.  Az utóbbi évtizedekben tucatnyi írójuk aratott zajos nemzetközi sikert. Mi több, új műfajt is teremtettek: a skandináv krimit (volt már róla külön összeállításunk.). Van azonban a svéd irodalomnak egy másik sikerterülete is: a szatirikus regény. "A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt” a moziban is nagy sikert aratott. Nem csoda; a groteszk karakterek, a vicces szituációk, az abszurd történetek filmvászonra kívánkoznak. Talán meglepő, de a két műfajnak közös az alapja – legalábbis én így gondolom: Társadalomkritika, mondanivaló a világról, és ebben sem a svéd krimik, sem a szatirikus regények nem szűkölködnek, sokkal könnyebb eljuttatni a szélesebb közönséghez, ha könnyebb műfajba van csomagolva. 

„Nem vagyok igazi profi író, aki reggel odaül a gépe elé és ír.“

- nyilatkozta néhány hónapja a minap elhunyt Dés Mihály (1950-2017). Lehet, hogy nem volt profi, és biztos, hogy írói pályafutása szokatlanul ívelt, kötetei azonban első osztályúak. Stílusukban olyan sokrétűek, hogy sok profi vehetett volna leckéket tőle. Irigykedtek is. Mi más lehetett az oka, hogy Konrád és Eszterházy ajánlása ellenére sem fogadta tagjai közé a Szépírók Társasága?. Egy „szépíró” még azt is felhozta ellene, hogy a Pesti barokk főhőse nőellenes. „Szerintem meg irodalomellenes írókat azért megvádolni, mert nem elég építő, pozitív hősöket ábrázolnak - ilyen alapon Shakespeare-t is el kell ítélni a Macbeth vagy a III. Richárd miatt!” - replikázott Dés nagyon találóan.

Az előző bejegyzésünken bemutatott Torinot nem csak önmagért érdemes felkeresi. A város a Piemont környéki kirándulások ideális kiindulópontja is. Az észak-olasz tartomány pedig olyat kínál a turistáknak, amire a világon kevés régió képes. Száz kilométeren belül fekszenek lankás dombságok, borvidékek, kétezer méteres alpesi csúcsok és hegyek által ölelt tavak, festői kisvárosok, szebbnél-szebb kastélyok, valamint kellemes sétára, vagy biciklitúrára ideális sík folyóvölgyek.   

Elzász-Lotaringia és Piemont. Egy francia és egy olasz tartomány. Mi a közös bennük? Európa közepén fekszenek. Kirándulásra hívnak a dombságokkal teli, csodás tájak. Sétára csábítanak a hangulatos városok. Jók a borok, finomak az ételek. Kedvesek az emberek. Meglepően barátságosak az árak. És ami még közös bennük: különösen nálunk méltatlanul kevesen ismerik és látogatják a két régiót. Itt az ideje hát, hogy Elzász után felfedezzük Piemontot is! Íme képes útibeszámolónk, amelnyek első részében Torinoban sétálunk, a másodikban a város környékén kalandozunk.  

„Ah, Houellebecq, te kis arrogáns szexista tirpák fasz, mégis hogyan bánhatsz ennyire jól a szavakkal?“

Bécs új negyede, a Seestadt (Tóváros) nem csak az osztrák főváros legnagyobb, de építészeti és várostervezési szempontból az egész kontinens egyik legjelentősebb projektje. A jövő városa készül. Nagy szavak, és tudjuk, hogy számos hasonló projekt évtizedes távlatban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Több lépcsőben, húsz év alatt város épül fel a városban, hogy húszezer ember otthonául és munkahelyéül szolgáljon.

A Könyvtacskó követői tudhatják, nem csak szépirodalmat olvasunk. Valljuk, hogy szórakoztató könyvet, vagy éppen izgalmas krimit írni legalább olyan kihívás, mint társadalmunk összetett problémáit boncolgató, vagy a lélek legmélyebb bugyraiba vezető szépprózát. A jó krimi amúgy is többet nyújt puszta szórakoztatásnál. A skandináv bűnügyi irodalom teljesítménye éppen a felismerésben áll, hogy ebben a műfajban is lehet, és talán kell is a társadalmi problémákra reflektálni. Hisz a krimik nagyobb eséllyel jut el szélesebb réteghez, mint a szépirodalmi alkotások.  

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a szervezők szerint a “könyves világ jegyzett eseménye, a térség meghatározó szakmai és kulturális fóruma“. Ha ez igaz, akkor az elég lehangoló térségünk irodalmi seregszemléire nézve. A budapesti esemény ugyanis leginkább provinciális - megjelenésében, programjában, választékában egyaránt.

Tévéműsoraiból kiderülhetett már, hogy Kepes András világutazó. Nem a tömegturizmus által felkapott helyek vonzzák. Kultúrákat, szokásokat, embereket, a mindennapok sokféleségét igyekszik megismerni. Utazásainak, a világ legkülönbözőbb pontjain töltött fiatalságának (Argentína, Libanon, USA), és nem utolsó sorban patchwork családjának köszönheti a magyar átlagénál nyitottabb világképét. Három házasságból összesen hat gyermeke született. Négy unokája van, a legnagyobb 12 évvel idősebb legkisebb gyermekénél, aki egykorú legfiatalabb unokájával. Jelenlegi felesége pedig legnagyobb gyermekével van egy generációban. Amerikai vígjátékba illő kusza családi kapcsolatok.

Capri, Ischia, Procida - a Nápolyi-öböl három szigete. Caprit mindenki ismeri: kék barlang, jachtok, sztárok, luxusbutikok, turistahadak – nem az én világom. Ischia inkább az olaszok körében híres meleg forrásairól. De Magyarországról minek Itáliába utazni egy kis termálvízi lubickolásért? Procida a legkisebb, és ha már nem is érintetlen, de a legautentikusabb a három sziget közül. Felfedezésre vár!

Végtért egy korszak, amikor tavaly novemberben, kilencven éves korában elhunyt minden idők talán legsikeresebb és egyben egyik utolsó kommunista forradalmára, Fidel Castro. A „Maximo lider” ugyan a gyakorlatban már 2006-ban, hivatalosan pedig 2008-ban átadta Kuba vezetését öccsének, Raulnak, halálával mégis lezárult a kommunizmus történetének egy hosszú fejezete.

Az olasz főváros turisták által kevésbé ismert, különleges helyei közé tartoznak az 1960-as nyári olimpiai játékok helyszínei. Azért is érdemes róluk beszélni, és Rómában járva felkeresni őket, mert az 57 évvel ezelőtti olimpiát a korrupció és egy hajdani diktatúra szelleme lengte át, valamint, mert Róma a 2024-es játékok pályázatától visszalépett városok közé tartozik.

Édouard Louis kötete, az elmúlt év egyik legnagyobb franciaországi könyvsikere, egyszerűen csak elszomorított volna, ha az ötvenes években, vagy napjaink Oroszországában játszódna. De mert a helyszín, illetve az időpont a kétezres évek Franciaországa, döbbenetet éreztem a huszonéves író önéletrajzi regényét olvasva.

Nem vagyok a divatmárkák megszállottja, nem szívesen fizetek logókért. Egyetlen kapcsolatom az olasz luxusmárkával egy anyukámnak vásárolt, „Gucci” márkajelzéssel ellátott pénztárca volt. Azért fogalmazok ilyen óvatosan, mert egy bangkoki piacon vettem 10 euróért – gyanítom, nem volt eredeti... Miért olvastam hát el Patricia Gucci könyvét? Mert érdekelt, miként lett néhány évtized leforgása alatt a semmiből egy világcég, egy londiner fiából multimilliomos.

London. Kivándorlás, mosogatás, legnagyobb magyar közösség az országhatárokon kívül – manapság leginkább erre asszociálunk a város nevét hallva. A repülőn turistaként egyértelműen kisebbségben voltunk a Nagy-Britanniába ingázó gazdasági menekült magyarokkal szemben. Pedig a brit főváros a világ egyik legizgalmasabb, látnivalókban, műemlékekben, kulturális attrakciókban leggazdagabb városa. Minthogy könyves blog vagyunk, és a Big Ben & co.-ról amúgy is végtelen sok infót találni a neten, inkább irodalmi városnézésre hívunk Londonba!    

Helyszín: Rechnitz, egy kis burgenlandi határtelepülés. Időpont: 1945 márciusa. Franz Podezin helyi Gestapo-vezető utasítást ad körülbelül kétszáz magyar zsidó munkaszolgálatos lemészárlására. Minderre a település melletti Batthyány-kastély tőszomszédságában kerül sor. Odabent Margit von Batthyány (született Thyssen - a német acélgyáros dinasztia sarja) helyi náci nagyságok, többek között Podezin társaságában bálozik. Bizarr eset, a háború végnapjainak nagy, mindmáig feltáratlan rejtélye, számos elvarratlan szállal.

Miniszabin voltam Londonban. A King’s Cross és a Pancras pályaudvarok körül, egy új életre kelő rozsdaövezetben sétálva különös dologra lettem figyelmes: ráakadtam a világ talán legkülönlegesebb, a Regent’s Canalon horgonyzó könyvkereskedésére.

Rein regénye nem új: 1947-ben az első háború utáni bestseller volt Németországban. Aztán feledésbe merült, mígnem - a Könyvtacskón már bemutatott Hans Fallada „Halálodra magad maradsz” című regényéhez hasonlóan - újra felfedezték, kiadták. A téma is hasonló: ellenállás a náci Németországban. Különbség az időintervallumban és a szereplőkben van: Fallada egy házaspár évekig tartó magányos harcát mutatja be, míg a Rein-regény Berlin szovjet megszállása előtti utolsó hónapban játszódik, egy kisebb földalatti csoportot a középpontba állítva.

Amire büszke vagyok: a fehérorosz írónő munkásságát már a Nobel-díj odaítélése előtt ismertem, nagyra tartottam. Műfajt teremtett. Szépirodalmi igényességű riportköteteivel hangot ad az egyszerű embereknek, akiket háborúk, diktatúrák, összeomló társadalmi, gazdasági rendszerek gyötörtek meg.

Magyarul frissen kiadott kötetének témája: Csernobil. Elénk tárja, ahogy a túlélők megpróbálják felfogni a felfoghatatlant, vagy egyszerűen ignorálják a halálos veszedelmet. Megtehetik, hisz a radioaktivitás nem látszik, nem lehet hallani, érezni. Mégis mindenhol ott van, és marad is évezredekig:

Hegyi Barbarát nem csak a Víg és a Pesti színpadáról, tévésorozatokból valamint a 4-6-os villamosok hangszóróiból ismerhetjük. Hobbiszakácsként és gasztroalbumok szerzőjeként is hírnevet szerzett magának: A 2012-es „Abraka babra - Monológok a konyhámból” című kötet után tavaly új receptgyűjteménnyel jelentkezett: „Alkalomadtán”. A puding próbája az evés, a szakácskönyvé a főzés – Lássuk, a Művésznő kötete kiállta-e a próbát!

Szicília: évezredes kultúra, lenyűgöző épített örökség, csodálatos természeti kincsek, gasztronómiai csemegék, finom borok, mindez megfizethetően – Mi kellhet még egy nagyszerű nyaraláshoz? Talán csak jó idő, ami a Földközi-tenger legnagyobb szigetén szintén elég gyakori. De, ahogy a képes útibeszámoló mutatni fogja, ez a hely olyan fantasztikus, hogy mi még akkor is jól éreztük magunkat, amikor az időjárás Szicíliában szokatlanul barátságtalan arcát mutatta.    

A maffia legújabb irodalma

Az előző bejegyzésben megismerkedtünk a négy olasz maffiával: Cosa Nostra (Szicília), Camorra (Nápoly és környéke), ‘Ndrangeta (Calabria), Sacra Crona Unita (Bari és környéke). Meséltem a történetükről, szervezetükről, aktuális tevékenységükről, politikai és társadalmi beágyazottságukról. Aki még nem olvasta a bejegyzést, feltétlenül pótolja! Most pedig lássunk néhány újabb, a témával foglalkozó könyvet. Van köztük minden: szépirodalom, krimi, riportkötet, ismeretterjesztő könyv és fiktív dokumentarista kötet is. Utóbbi kifejezés okszimoronnak tűnhet, de mindjárt bizonyítom, hogy van ilyen.

A nyolcvanas, kilencvenes években, amikor Magyarországon is megjelentek Mario Puzo kötetei és azok filmfeldolgozásai, amikor az ország izgatottan várta a „Polip” következő epizódját, és amikor a magyar híradásokba is rendszeresen bekerültek a véres utcai leszámolások Palermoból, amelyek politikusokat és az igazságszolgáltatás prominenseit sem kímélték, nos ekkor az olasz maffia sokkal inkább a figyelem középpontjában állt, mint manapság. Pedig a szervezett bűnözés él és virul Itáliában ma is. Erről tanúskodnak a maffiáról megjelent friss regények és szakkönyvek.

A német nyelvterületen és Észak-Európában a fagylalt az olasz fagyizótól elválaszthatatlan fogalom. De a jeges finomság - bécsi megállóval - hozzánk is Észak-Olaszországból érkezett. Történt ugyanis, hogy a Dolomitok két kis völgyében (Val di Zoldo és Val di Cadore) ahol a zord éghajlat és az elzártság okán se a mezőgazdaság, se az ipar nem nyújtott megélhetést, a XIX. század derekán valakinek (Hogy pontosan kinek, azon ma is ölre mennek a leszármazottak…) nagyszerű ötlete támadt: A gleccserek jegét keverjük össze gyümölccsel, tojással, cukorral és tejszínnel. Aztán jött valaki, vélhetően Szicíliából (ezt persze a két völgy lakói vehemensen tagadják...), aki kitalálta, miként lehet a mennyei finomságot fahordó, vászonzsák és só segítségével hidegen tartani. A legmerészebbeket már semmi sem tartotta vissza; gyalogszerrel felkerekedtek a közép-európai régió akkori központjába, Bécsbe, hogy ott találjanak fizetőképes keresletet portékájukra. A császárváros utcáin hamarosan olyan népszerűek lettek a fagylaltárusok, hogy a helyi cukrászok megrettentek: Elérték a városvezetésénél, hogy tiltsa meg az utcai árusítást. Azzal számoltak, hogy üzletbérléssel elolvad az olaszok haszna. Tévedtek. Mi több, világra segítették az első fagyizókat. Innentől nem volt megállás. Sorra nyitottak az olasz fagylaltozók előbb a Monarchia, majd a német nyelvterület többi része, valamint Észak-, és Nyugat-Európa városaiban. A két völgy lakói minden márciusban kirajzottak, hogy Európa-szerte fagyit áruljanak. Majd októberben hazatértek, hogy kipihenjék magukat, és új kreációkat alkossanak.

Carmine Abate Hamburgba kivándorolt dél-olasz, calabriai író. Önéletrajzi ihletésű könyveinek fő témai: szülőföldje társadalmi, gazdasági viszonyainak külföldi olvasók elé tárása mindennapos történeteken keresztül; egy idegen országba történő beilleszkedés nehézségeinek bemutatása; a kettős identitás kérdése.

Kötetünknek középpontjában egy XIX. században lerombolt, és a tulajdonos család generációkon átívelő elszántsága ellenére soha újjá nem épülő fogadó áll. Ennek segítségével mutatja be írónk Dél-Olaszország természetileg áldott, de társadalmilag a maffia, korrupció, kilátástalanság, kivándorlás, képmutatás és szigorú tradíciók által meggyötört világát.

A kétezres évek elején, mint sokan mások, én is kiröhögtem Faludyt, gyakran köszörültem rajta a nyelvem. De miért is? Mert kilencven felett sem volt hajlandó nyugdíjasotthonba vonulni, tejbepapit enni, élve eltemetni magát? Mert nagy ívben tett mások véleményére? Mert volt ereje és bátorsága élvezni az életet?

Történelmi regény: Elmúlt korokban játszódó, rendszerint hosszabb időintervallumot felölelő, család vagy történelmi személyiség fordulatos, nem ritkán megrázó életét elénk táró kötet – szeretem az ilyen regényeket; az oroszok különösen nagyok benne, szépirodalmi igényességgel űzik a műfajt. Történelemi olvasókönyv: Iskolai történelem tankönyveket kiegészítő szöveggyűjtemény, amelynek célja fontos történelmi szereplők gondolkodását, korszakok hangulatát közelebb vinni a tanulókhoz; elrugaszkodni a száraz történelmi tényektől – hasznos, de ugyan ki olvas ilyesmit szabadidejében? Vámos Miklós saját véleménye szerint történelmi regényt írt, szerintem olvasókönyvet.

Néhány hete került kezembe a New York Times egyik, magyarul is megjelent bestsellere: John Berendt – Velence hulló angyalai. Bár a történet Európában, Velencében játszódik, stílusában mégis ízig-vérig amerikai; látom magam előtt a Lilaakác köz felső középosztálybeli, unatkozó háziasszonyait, amint nagy élvezettel olvassák Berendt sorait.

Leon Uris regényének fő erőssége hiteles történetében áll; a XIX. század második felébe, az amerikai történelem Európában kevésbé ismert, de fontos időszakába kalauzolja az olvasót. Ekkor vált az Egyesült Államok évtizedek konzekvens politikai, gazdasági és katonai munkájával előbb az amerikai kontinens, majd az egész világ megkerülhetetlen politikai és gazdasági hatalmává.

Fidel Castro ugyan a gyakorlatban már 2006-ban, hivatalosan pedig 2008-ban átadta Kuba vezetését öccsének, Raulnak, halálával mégis egy korszak ér nem csak Kuba, de a kommunizmus történetében is. Nevével a szigetország mellett, a XX. század történelmét nagyban meghatározó ideológiai irányzat is elválaszthatatlanul összeforr. Az Egyesült Államok partjaitól alig több mint 100 kilométerre hozott létre, majd tartott fent rendíthetetlenül egy kommunista országot. Ő és rendszere túlélt nem csak egy amerikai inváziót, de az Egyesült Államok tíz elnökét, - hivatalos kubai adatok szerint - 638 merényletet, egy évtizedekig tartó gazdasági-kereskedelmi blokádot, majd az egész kommunista világrend összeomlását. Akármit is gondolunk róla és rendszeréről, ez vitathatatlanul rendkívüli teljesítmény.

A Könyvtacskó már több alkalommal, több szemszögből is foglalkozott Castroval és Kubával.